Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-03-06 / 10. szám
1915 „Nem tudok aludni" „Keleti rege" ragadta magával a hallgató közönséget közvetlenségével, melegségéuel és mélységével. Végül Chugyik Pál lelkész mondott imát, majd befejezésül az intézet növendékei Erkel „Ima a hazáéri" eimű fohászát énekelték. Az estély végeztével áldozat volt a Vörös kereszt javára. B. ]. Értesítés. Sok lelkésztársam sürgetésére elhatároztam, hogy az előttünk álló nagy ünnepekre is irok, „Karácsonyi üzenet"-hez hasonlóan, oly füzetet, mely nagypéntek és húsvét lélekerősitó tanitását elviszi a harcmezőre s idegen kórházak sebesültjei közé. £í harctérről és kórházakból érkezett köszönő levelek, küzdő katonáink egyszerűségükben is megható sorai is köteleznek erre. A keresztyén egyház nagy ünnepein ne legyen senkise, ki ne érezné Isten igéjének vigasztalását s a róla gondoskodó felebaráti szeretet melegségét. A füzet nagypénteki és húsvéti elmélkedéseket, imádságokat és egyházi énekeket tartalmaz. Egy füzet ára 8 fillér. — 50 darab 3.70 — 100 darab 7 kor. A eimtábla belső oldalán üres hely van hagyva az adományozó nevének beirására. fí szabad rendelkezésre rendelt példányoknak az ausztriai kórházakban és a harcmezőn való szétosztását ez alkalommal is szivesen vállalom, annál inkább, mert azóta az erre vonatkozó szétosztási tervezetemet lényegesen kibővitettem. Tudom, hogy különösen a nőegyletek áldozatkészsége az utóbbi időben erősen igénybe volt véve. De azt is érzem, hogy azért mégsem hagyhatjuk katonáinkat lelki gondozás nélkül. Hiszem is, hogy ha a lelkésztestuérek a nőegylettel tartott gyűlésen ezt előterjesztik s ha vasárnap délelőtt, a hirdetések közt a figyelmet erre kölön is felhivják, — úgy az eredmény nem marad el. Kivánatos is lenne a nőegyletek és gyülekezetek erőteljes sorompóba lépése, mert úgy a harctéren, mint a kórházakban nagyon sok példányra van szükség, fí rendeléseket beérkezésük sorrendjében hétfőtől kezdve azonnal elintézzük. Úgy a rendeléseket, mint az adományokat a „Harangszó"-ban fogom közölni. Körmend, 1915. február 24. Hapi Béla ev. lelkész. Nyugtázás. 191H~ben a következő adományok folytak be a torzsai ág. h. evang. árva és szeretetház részére: Sajókaza konf. 3.10, Nagykároly konf. 8.40, Nagyszenímihály kcnf. 7.50, Ujmalomsok konf. 5.38, özv. gróf Festetich Gyuláné 1500.—, Kultuszminisztérium 500.—, Bulkeszi Gazd Egys. 10.—, Hoffmann L. Újvidék 24.—, özv. Mokry E.-né 10.— Közalap 200.—, Bátapátí isk. 6.40. Tiszaszentmiklós hivek 10.—, Kucora sk. 38.18, Szemlak konf. 4.80, Magyarszombathely isk. 5.10, Binder Székesfehérvár 2.—, Szend isk. 3.51, Kiscsalomja konf. 6.44, Bonyhád konf, 18.56, Temesvukouár isk. 2.32, Mérges isk. 2 72, Irsa konf. 2.03, Zurány isk. 16.44, Lovászpatona isk. 8.82, Pilis konf. 5.64, Tótpelsőc konf. 7.—, SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAJDONOS. Pályázatok és hirdetések. Pályázat. A hegyaljai ág. hitv. ev. egyházmegyéhez tartozó ránki egyházközségben a rendes lelkészi hivatal elhalálozás folytán megüresedvén, annak betöltése végett a pályázat kiiratik. Szolgálati nyelv : tót. Illetmények: 4 szobás újonnan épitett lakás, külön irodával, s a hozzátartozó kert és mellékhelyiségekkel. Az egyház pénztárából évi 84 K. alapítványból 75 kor. irodai átalányra 10 kor. Egy egész telek után járó szántó és rétföld használata legelő és erdővel, melyeknek munkauáltsági egyenértéke 344 kor. Az egyháztagok által birtok arányában fizetett búza, rozs, és zab termény. 40 köbméter tűzifa házhoz szállítva ; stóla és offertorium. Kongrua 692 kor. 92 fill. Az okmányokkal felszerelt Írásbeli pályázat az illetékes főesperesi hivatalnál Ózdon (Borsod m.) 1915 évi március hó 25-ig nyújtandó be. Ózd és Miskolcz 1915 február 22. Túróczy Pál Ftadvány István föesperes kir. tanácsos egyházm. felügyelő. 3-2 Pályázat hirdetés. A veszprémi ág. hitv. evang. egyházközségben az elhalálozás folytán megüresedett lelkészi állásra pályázat hirdettetik. Javadalom: 1. Az egyházközség pénztárából havi előleges részletekben évi 1200 korona, mely kongruával van a törvényes összegre kiegészitve. 2. Lakás, mely áll 4 szobából és 1 fürdőszobából — lelkészi iroda külön — villangvilágitás bevevetésével és a vízvezeték szabad használatával. 3. Állami és felekezeti felsőbb iskolákban végzett vallásoktatásért a megállapított dijak. 4. Stóla és offertorium. A születési anyakönyi kivonattal, oklevéllel, működési bizonyítvánnyal felszerelt kéruények f. é. máre. hó 25-ig terjesztendők be a veszprémi evang egyházmegye esperesi hivatalához. Homokbödöge, 1915. február hó 27. Takács Elek esperes.