Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-31 / 44. szám

1914. szépnek mint bölcseleti, esztétikai fogalomnak a jóval és igazzal való előadása természetes hatást gyakorol a romlatlan ifjú kedélyre, bátoritja a csüggedőt, felemeli az elesettet. Vessünk el az ifjú előtt is gyűlöletes minden külső szenteskedést, közeledjünk hozzá értelmi és sziuuilágának megfelelő eszközökkel s igy elérjük az ifjú Istenben való életének s ebben az életben való megmaradásának nemes célját. — Mikor ringó kalászok között, avagy virányos mezőkön távoli harangszóba olvad álmodozásunk, ugy-e bár az e harangszó nyomán támadó megnyugtató érzés az örök tisztához, az eszmények teljességéhez emel bennünket, vagyis Istennek képzetével társul lelkünkben? Sohasem gondolunk arra, vájjon ki és milyen ember kongatja is azt a harangot? Nem kérdezzük, hogy tudós, avagy tudatlan; gazdag, avagy szegény; egészséges, avagy beteg? Mi csak gyönyörködünk az ő fáradsága eredményén. Nos tehát ne is kérdezze tőlem senki, hogy én ki vagyok? Mi az én felfogásom, hit- és világnézetem? Én sem kérdezem ifjúságomat : hol ringott bölcsőd, mily nyelven dalolta édes anyád altató dalát, avagy mi módon imádod Istenedet? Amint én öntudatos férfiuértelemmel szilárdan haladok utamon, ugy magamhoz ölelue ifjú olvasóimat, azt akarom, hogu lelkemmel szárnyaljanak az alacsony emberi indulatoktól ment örök tisztának hónába, ahol félre húzódik minden türelmetlenség, elnémul a panasz s az emberek szeretettel köszöntik egymást. Mellékes, hogy ki vagyok én, csak az legyen irányadó, hogy mit akarok? íme, a fentiekkel bocsátottam útjára lapomat s a szürke, talán kopottas külső alatt dobogó sziv melegét mind többen és többen kezdték megérteni és méltányolni. Valóban sok-sok nevet említhetnék, akik hova-tovább mind melegebb és melegebb szeretet sugallta sorokkal kerestek fel és nyilatkoztak — kéretlenül — akár lapokban, akár a müveit „világi", akár pedig az egyházi körökből. Itt csupán egy igen rövid levelet közlök, Paulik János nyíregyházi lelkész következő sorait: „Az Ifjú Évek első számában kifejtett programmod oly magasztos, hogy lélekben érte szivemre ölellek. Isten segítsen!" Hogy — különösen egy alkalommal — az ifjúság dolgába nem is konyitó testvér auatatlan keze fordult ellenem s a cikkére adott válaszom közlése helyett szerkesztői üzenet volt a válasz: ez is egy tükörkép életünkből. Kissé fájdalmas jelenség, de hát kiki a maga módja szerint cselekszik és gondolkozik. Nehéz küzdelmek között, súlyos anyagi áldozatokkal tartottam fenn az Ifjú Éveket s haza2175 fias életünk e súlyos megpróbáltatásai közepette immáron a IV. évfolyamot is megindítottam. — fl mult évfolyam már egyetlen főgimnáziumunkon kivül mindenütt otthonos volt. A jelen évfolyamban ugyan kissé alábbszállott előfizetőink száma, de idealizmusom, lelkesedésem, kitartásom most sem hagyott el. Nem kutattam előbb, hol és hány előfizetőm lesz, hogy csak az erszény biztos megtelése után induljak meg, hanem megindultam s csak aztán kérdeztem, hogy houá és hány példányt küldjek. Uan tehát evangelikus ifjúsági lapunk. Igaz, hogy semmikép sem tartom ifjúsági belmissziói, avagy vallásos lapnak, hanem igenis ev. szellemű ifjúsági irodalmi lapnak. Programmom világos, kételyeket magában nem rejtő. Nincs szükség tehát lap alapítással foglalkozni ott, ahol ez már meg van. Tessék egyetemes egyházunknak, kerületeinknek (miként ezt a bányai és a tiszai egyházkerületek teszik), vallástanárainknak, önképző körök tanárelnökeinek, hol anyagi'hol pedig erkölcsi uton támogatni, akkor lesz képességem oly ifjúsági lapot adni, mellyel meg lehetünk elégedue. Ami Tarczay testvér képzeletében él egy ifjúsági lapról, amit a Zászlónknál dicsér s a Szövétneknél hibáztat, azon az uton én már a 4-ik éve haladok. Bizony-bizony köztetek van az, akit ti nem ismertek. De ez ne legyen panasz, sokaknak közös sorsa ez. Ez uton felkérem igaz ev. szeretettel minden egyházi tényezőnket, ismerjék meg törekvésemet, emeljenek a küzdelemben, mert az az ügy melyért pénzemet, időmet, testemet és lelkemet a szó igazi értelmében áldozom, nem az én személyes ügyem, hanem a magyarhoni ev. egyházé. Ifjúságunkról van szó, a mi véreink jövőjéről, egyházunk jövő oszlopainak kiképzéséről. Mig mások, egyének és testületek esak tanakodtak, vitatkoztak erről a kérdésről, én magamra hagyatva, életet is adtam a tervezgeíésnek. Pedig soha egyetlen cikkem sem jelent meg az ifjúságról. Hevesebbet Írjunk, de erőnk fogytáig és annál többet cselekedjünk. Támogassatok anyagilag és erkölcsileg! Budapest, (Vili., Kisfaludy-u. 19. I. 5.) 1914. okt. 20-án. Algöver Andor. Szó lévén ifjúsági lapról, csak természetes, hogy Altgöuer barátunknak sorait, mint e tekintetben már tapasztalatokkal bíró szerkesztőét, a legnagyobb készséggel közöljük. S ismerve az ő nemes szándékait, tudva az ó,önzetlen küzdelmét a magunk részéről is kérjük mindazok erkölcsi és anyagi támogatását, a kik e tekintetben őt támogatni tudhatnak. Szerkesztő. EVANGELIKUS ÓRÁLLO