Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-07-11 / 28. szám
1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 331 vallás erkölcsi nevelés iskoláinkban is fokozottabb mérvben fejlesztessék, azonkivül pedig a fenyegető veszedelem ellen a belmissiónak minden vonalon való gyakorlását tartja elengedhetetlennek, mert úgymond valláserkölcsi alap nélkül sivár a lélek s nem képes nemesebb, magasabb ideálok és az istenség fogalmáig felemelkedni. Majd a lelkészi fizetések gyökeres reformálását, sok helyütt csaknem századokra viszszamenőleg a maguk elauult mozdulatlanságukban tarthatatlan hiványoknak, a kor követelményeinek megfelelő rendezését tartja immár elkerülhetetlennek ; az egyházközségeknek erkölcsi feladatául állitja oda azon kötelességüket, hogy saját maguk egyházi adóból rendezzék a tisztességes megélhetés feltételeinek megfelelő lelkészi fizetéseket. A két napon át tartó egyházmegyei közgyűlésnek, mely az egyházmegyének összes administrativ ügyeit rendben letárgyalta. Esperességi tanítói egyesület közgyűlése. A pesímegyei ev. esp. tanitói testülete 1914. évi junius hó 30-án, Budapesten tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés énekkel kezdődött. Perényi Rezső elnök üdvözli a kir. tanfelügyelőt és a megjelent vendégeket. Dr. Petry tanfelügyelő megköszöni a szives üduözlést s felhivja az ifjúsági egyesületekre a figyelmét. Perényi elnök évi jelentésében a vallástanitásnak az iskolából való kiküszöbölési mozgalmáról szólva kijelenti, hogy a pesímegyei ev. tanítótestület soha sem tartotta tehernek a vallástanitást a maga részéről, sőt ellenkezőleg egyik legfontosabb feladatának és céljának tekintette. Majd élénk szavakkal ecsetelte a hitetlenség romboló hatását s a vallásnak szükségességét. Jelentésében azután megemlékezik Péterfy Sándorról, mint a magyar tanítók atyjáról, — Pósa Lajos jubileumáról, Kardos Sámuel kitüntetéséről, s egyéb fontosabb mozgalmakról. Sramkó Kálmán a békésmegyei általános tanító egyesület ama indituányáról tartott felolvasást a melyben a vallástanítás az iskolából kiküszöbölni kéri. Ezzel szemben előadó a vallástanitást a tanító és az iskola kötelességévé óhajtja továbbra is tenni. Kiszelyné Mészáros Gizella Az iskolai takarékpénztárakról értekezett, kimutatta azoknak fény és árny oldalait peadagógiai szempontból. Több helyi vonaíkozásu tárgy és indítvány elintézése után a közgyűlés befejezést nyert. ílz egyetemes nyugdíjintézet! bizottság f. hó 6-án Budapesten báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő és Dr. Baltik Frigyes püspök elnökletük mellett ülést tartott, mely Gyürky Pál ügyvivő előadása alapján nyugdíjazta IDitt,chen Ede szepesszombati lelkészt 41 évi szolgálat után 2329 k, 92 f. és Nikelszky Andor durandi lelkészt 33 évi szolgálat után 2027 k. 08 f. nyugdíjjal. Ellátási, illetőleg gyermeknevelési és betegápolási dijat a következő özvegyeknek szavazott meg: Horváth Hárolyné szántai 1200 k. Klimó Vilmosné pribóei 300 k. betegápolási, Liffa jánosné szemlaki 1200 k. négy gyermekére 800 k. és betegápolási 300 k., Hrobony Jánosné isztebnói 1200 k.,szintén négy gyermekére 800 k. és betegápoláni 300 korona, Szeberényi Uilmos szilbáesi 1200 k. egy gyermekére 200 k. betegápolási 300 k. a szabályszerű korhatárt meghaladott leányára vonatkozó kérelme véleményezés végett leszállitatott a bácsi egyházmegye nyugdíjügyi bizottságához ; Erdélszky Mihályné vágujhelyi 300 k. betegápolási; néh. Ulicsny Endre miklósfalui lelkész leánya Ulicsny Lujzának 300 k. betegápolási. Tárgyalás során Stoll Ferenc mlinszkai (Horuátszlavon) kántor saját kérelmére a tagok sorából töröltetett ; Vályi Gusztáv sajógömöri lelkészi állomásáról lemondott s Amerikába távozott, minek következtében a szabályrendelet 25. §-a alapján a nyugdíjintézetből töröltetett s azon kérelme, hogy Deíroit-Mieh. uj lelkészi állomása után felvétessék, ugyanazon §. b. ponija értelmében elutasittatott. Zábóji Gyula felvételi kérvényével szintén elutasitatott, mert Kiskőrösön nincs olyan állandóan rendszeresített kántori állomás, melyhez a szabályrendelet 6. §-a alapján nyugdíjjogosultság lenne hozzákötve fiz egyetemes ref. convent előadójának Dr. Baksa Lajosnak a ny ugdijintézeti viszonosság ügyében intézett átirata tudomásul vétetett. Legközelebbi ülés szeptember hóban lesz. / Egyházközségi közgyűlés. fí szatmárnémeti egyház julius 5-én közgyűlésében foglalkozott a zsinati törvénytervezetekkel. Miután a trónörökös és neje 0 fenségeik gonosz kezek által előidézett halála felett részuétét s az egyházmegyei Elnökség amaz intézkedése felett, hogy az egyházmegyei közgyűlést Szatmár városába jul. 21 és 22. napjaira hívta össze, örömét fejezte ki, rátért a közgyűlés a törvénytervezetek mérlegelésére lelkész elnöklete melleit kiküldött szűkebb bizottság előterjesztéseinek tárgyalására. Ennnek eredményeként kivánja az egyházközségi közgyűlés a disereeionális jognak, mint a gyülekezeti autonómia sérelmének elvetését, mert a lelkészi diploma csonkításának tartja e jognak törvény, rendelkezéseinkben helyfoglalása esetén a lelkésznek letiltását a választhatóságtól puszta inszinuációk és nem törvényesen kimondott Ítélet alapján: csak törvényes itélet foszthatja meg a pályázó lelkészt a választásban való részvételtől. — Kivánja a közgyűlés, hogy a lelkészi