Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-12-12 / 50. szám
551 EVANGELI KUS ŐRÁLLÓ " 1914 l hart is szeretetből küldi. A vihar tisztítja a levegőt. A háború lelki megújhodást hoz a népeknek. Micsoda gyönyörűséges lelki tavasza volt a német népnek a napoleoni háborúk szenvedései után! Ha a német nép ma olyan erős, gazdag, olyan jó katona, ha olyan hűséges, hatalmas szöuetségestársunk, ezt tulajdonképen annak az ébredésnek köszönheti ő, köszönhetjük mi. Annak a nagy megújulásnak erői keringenek ma is a német nemzet testében. S a tisztitó vihar már azért is jó, mert a tiszta ködtől mentes levegőben jobb a látásunk s igy látjuk a nagy leszámolás napjának közeledtét s készülünk reá. Alázkodjunk meg Istennek hatalmas keze alatt! Ne lázadozzunk, ne zúgolódjunk a körülötünk tomboló kegyetlen vihar miatt! Hadd tisztítsa a levegőt! Bennünk is; körülöttünk is! Br. Podmaniezhy Pál. Az angol hadüzenet (aug. 4.) után 1914. aug. 11-én a Berlinben élő amerikai kolonia egy nyilvános gyűlésen („Deutsch-amerikanische Sympathiekundgebung" alakjában) adott kifejezést a németek iránt érzett rokonszenvének. Bz alkalomból megjelent Harnack Adolf, a berlini egyetem világhírű theol. tanára is. Beszédet intézett az egybegyűltekhez és megvető elitéléssel nyilatkozott az angolokról. Erre az angol egyház tiz theologusa nyílt levélben fordult a tudóshoz és igazolni próbálta Anglia viselkedését, melyre aztán Harnack — a ma már köztudott — híres Válaszát adta. Alább közöljük a beszédet, az angolok nyílt levelét és végül Harnack válaszát. I. Egyesült-államok polgárai, hölgyeim és uraim! Tiszteletnek tartom és örömömre szolgál, hogy a mai napon néhány szóval Önökhöz fordülhatok. Engedjék meg, hogy egy személyes megemlékezéssel kezdjem: éppen tiz esztendeje annak, hogy az Egyesült-államokban jártam és feledhetetlen emlékekkel távoztam onnan. Melyik is volt csak a legerősebb benyomás ? — Nem a Niagara zúgó vízesése, nem a nervyork-i kikötő csodálatos bejárata óriási méreteivel, nem a st.-louis-i mérhetetlen világkiállítás a maga kérkedő nagyságában, sem Harvard és Columbia nagyszerű egyetemei vagy a rvashington-i kongresszus könyvtára — mindez vagy a technika, vagy a természet munkája és nem képes sem legmélyebb ámulatunkat sem a legmaradandóbb benyomást felkelteni. Mi hagyta hát a legmélyebb nyomot? Kettős volt: egyfelől az amerikai nemzet nagy müve, másfelől az amerikai vendégbarátság. Az amerikai nemzei nagy műve — önmaga! A legkisebb kezdetből fejlődött kétszáz esztendő alatt egy száz milliónál is több lelket számláló világnemzetté, mely az atlanti-óceántól a csendestengerig, az északi nagy tóvidéktől nyugat-indiáig torpadó világrészt nemcsak ural, hanem civilizálja is; de nemcsak civilizál — mindent, ami bevándorolt, összeolvasztotta valami leírhatatlan erővel, összeolvasztotta egy nemes, - hatalmas nemzet egységévé, mely az educated men-nel bír. Olyan jelenség ez, mely a történelemben páratlanul áll: két vagy legfeljebb három nemzedékélet után — bárki legyen is a jövevény — mindnyájan beolvadnak az amerikai testbe és amerikai szellembe és mindez kicsinyes rendszabályok és rendőri erőszak nélkül történik: minden faj önként, nyomás nélkül nyugszik meg e nép szilárd kereteiben, amerikai lesz s mégis megtartja sajátos jellegét. Ilyen színjátékot a világ nem látott még és mégis folytonfolyvást látja. Hallja és látja a tényt — hogy minden bevándorló rövid idő multán örömmel vallja: „Amerika most az én hazám!", másrészt szülőhonát nemcsak hogy nem feledi el, hanem zavartalanul ápolja a kötelékeket, melyek ahhoz fűzik. Igen, nemzeti erő és szabadság ez egyben, melyet nem egykönnyen utánozhatni. De tovább megyek: mindazokhoz, akik Önökhöz bevándoroltak, milliónyi német is tartozik, sok millió német! Idestova egy évszázad mult el — hol is kezdjek esak mesélni róluk — egy évszázad Steuben és K. Schurz óta — de, miért említsek neveket? — hisz 1 mindnyájokat testvérekként fogadták, akik legjavukat hozták és ezt a legfőbb jót mégsem vesztették el. Többet nem mondhatok. Ugyan milyen szellem volt az, amely megragadta őket? Mindenik egyenként testileg-lelkileg viseli fémjelzését. Erről a szellemről akarok néhány szót utóbb szólani, most esak annyit: ez a szellem, a polgári önérzet és a polgári szabadság szelleme 1 És ezeknek az egységéből kiemelkedve tárult szemeim elé ottlétemkor mint e nemzet munkája az összhangzó munka-teljesitmény egy rengeteg tömege. Ebben a munkásságban mindenki részes : munkásság ez a nemzetgazdaságban éppúgy, mint a technika terén és — éppen mi tapasztaljuk évtizedek óta a német egyetemeken — valami rendkívüli teljesítmény a tudomány mezején is egyaránt. És ez a munkálkodás olyan keverékben folyik le, mely ugyancsak hiányzik nálunk Európában, nevezetesen a régi jó bölcsességnek, mely az európai történelem örökségeképen szállt rájuk és annak
