Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-24 / 43. szám

1914 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 469 támadását, ami egyszersmindenkorra meghaltnak látszott: a néperő és a népegység, a templomokhoz való gyülekezés és a megújhodott feltekintés Istenhez. De ami a legdrágábbak közé tartozik: a háború ismét asztalunkra tette az ótestámentumot. Azonban nem a háború, Isten tette azt; a szent, de megvetett, a már alig használt, a már alig ismert könyv kilép sirjából és uj dicsőséghez jut. A templomok a próféták és zsoltárok szavait: Isten népének harcait, győzedelmeit visszhangozzák újra. Emberi számitás szerint ilyen feltámadás már nem volt lehetséges, fí kritikai irástanulmányozás — mi ezzel nem akarunk senkinek kedvében járni, senkit megbántani, mi esak a tényt emiitjük meg — az ótestámentumot lépésről-lépésre megfosztotta isteni tekintélyétől. Elbeszélései mondákká, legendákká, mesékké lettek, Isten kinyilatkoztatásai emberi gondolatokká, prófétai koruk elfogult gyermekeivé; végül Isten népéből erkölcsileg alacsony fokú keleti nép lett, melynek története inkább ellenszenvet keltett, mint épített. Nem is számítva a történetekben és jóslatokban előforduló számtalan tévedést, melyet már bebizonyitottnak hittek, a bizonytalanságot az egyes iratok keletkezése és szerkesztése tekintetében. Így bomlott az ótestámentom teste alkotó-elemeire; de nem járt jobban szelleme sem. Mily elviselhetetlen felfogás van ott Istenről, aki mindig vért kiván látni, aki nem elégszik meg a áldozati állatok vérével, de egész népek kiirtását követeli meg ; aki humánus királyokat, mint Saul, megvert, de vértontó férfiakat, mint Dávid, szolgáinak nevez; ezenkívül az érzéki képzetek Istennek az égben levő királyi székéről, az emberekkel való beszédéről, csodáiról, jeleiről, az angyalokról és az ördögökről; röviden: egész tömege a ma már lehetetlen gondolatoknak, melyek a mi tisztultabb istenfogalmunkkal egyáltalán nem egyeztethetők össze. S mit szóljunk azután az ó testámentom erkölcsi színvonaláról?! Testvérgyilkolás (Kain) és testvérárulás (József), csalás és hazugság (jákób), tömeggyilkosságok és népeknek leölése, — igy folytatódik ez csaknem végig; esak kevés fénylő pont emelkedik ki és csak néhány szép gondolat van a prófétáknál és zsoltárokban. Az ótestámentom azonban a maga egészében már nem volt többé az a könyv, amely építhetett volna. El az Ó-val s adjátok inkább az ujtestámentomot! Itt megtalálható mindaz, amire szükségünk van! El az ó-val a templomokból, a házakból, mindenekfelett el — az iskolákból! Ez a^komoly harc, különösen amennyiben a tanitói karra vonatkozik, valóban nem az Isten igéje ellen való szándékolt ellenmondásból indult ki, hanem abból a becsületes meggyőződésből, hogy az ótestámentom nem Isten igéje és inkább zavarólag és pusztitólag, mint sem épitőleg és jótékonyan előmozditóan hat Ha áttekintjük mindazt, amit az utolsó évtizedek az ótestámentomról és ellene felhoztak, akkor napjainknak az ótestámentól való elfordulása megérthető lesz, mint ennek a gyümölcse. Nem olvasták többé, nem ismerték többé, nem is prédikálták, nem is tanittották többé. E mellett természetesen alig voltak tudatában a fenforgó benső vallásos ellenmondásnak. Mert, miközben folytonosan az ujtestámentomot és az ujtestámentom szellemét hozták fel az O-val szemben, elfeledték, hogy épen az ujtestámentomi szerzők nagyra becsülték az Ót, hivatkoztak reá, Isten igéjenek nevezték és a pogányoknak közvetítették. Uagy ők nem értették meg az ótesta mentomot vagy mi; vagy ők maguk sem tudták, mit akarnak ujtestámentomi felfogásokkal, vagy mi nem értjük meg az ő ujtestámentomi gondolkodásmódjukat. A legkomolyabb konfliktus jézus Krisztus személyével szemben támadt. Róla elismerik, hogy ő az ujtestámentomi istenimádás megalapítója, ép neki tulajdonítják az Istenről ualó tiszta felfogást, melyet nekünk is követnünk kellene. És épen ő az ótestámentom legerősebb képviselője. „Kutassatok az írásokban" — mondja ő; és „az írás nem szeghető meg". Ő az ótestámentomban él és mozog, nemcsak nyilvános tanításában, hanem legmagánosabb óráiban is, amikor Istennel van egyedül. „Meg vagyon irva" — mondja a kísértőnek. Ez az útjelzője egész életútjára nézve „hogy az irás beteljesedjék". Ajkán van ez még a halál órájában is. Igen, feltámadása után az ótestamentomot teszi alapjává a keresztről és a feltámadásról ssóló igehirdetésnek, melynek az egész világban el kellett terjednie, „Igy van megírva és igy kellett szenvednie Krisztusnak és feltámadnia . . fíki mindemellett az ótestámentomot mellőzni akarta, az nem kerülhette el azt az örvényt, hogy végeredményben saját Ítéletét teszi a Jézusé fölé és önmagának helyesebb írásismeretet és helyesebb istenismeretet tulajdonit, mint amilyennel a keresztyén vallás alapitója bírt. Azonban ugy tűnhetnék fel, mintha ezek csupán theologiai különbségek volnának s nem érintenék a vallásosságnak benső lényegét. De még se igy áll a dolog. Mióta az ótestámentom létezik, kimeríthetetlen forrása volt ez az emberek hitének és vallásosságának, világosság az éjszaka sötétjében, dal a zarándoklás honában. Olvassuk csak el a 119. zsoltárt a maga 176 versével, mely leírja az áldásnak ezen árulásait. Jézusról és az apostolokról már emiitettük, mijük volt nekik az ótestámentom. Azonban menjünk