Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-10-10 / 41. szám
452 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1914 Cikke nagy tévedésen alapszik, illetve tájékozatlanságnak a következménye. Két kitűnő imakönyv jelent meg evangélikus szerzőktől, fíz egyiket Hildebrand petőfalui lelkész irta német nyelven. fí másikat Stráner Vilmos soproni theologiai tanár irta. Cime: „Lelki fegyver" Hadbavonult evangélikus katonáink és honmaradt hiueink használatára. Én foglalkoztam egy ily imakönyv kiadásának tervével, de amikor ezt a két kitűnő könyvet láttam, abbahagytam, nehogy egy uj imakönyv kiadásával ezeknek eoneurentiát csináljak. Terjesszük e kettőt egyesült erőuel és ne forgácsoljuk szét erőnket. Nincsen semmi célja, hogy a Luther-Társaság egy ujat adjon ki. Azután ne felejtsük el, hogy egy társaságnál egy uj kiaduányt kiadni a társasági szabályok betartása nélkül nem lehet, a fedezetről gondoskodni kell. Alaptalan a másik uád is. A Luther-Társaság ingyen füzeteket és jó olvasmányokat mindazoknak küldött, kik ezért hczzá fordultak. Minden felszólitás nélkül küldött a főtisztelendő püspöki hivataloknak is. Eddig a következőknek küldtünk : 1. Bányakerületi püspöki hivatal és Budai egyháznak, 2. Dr. Baltik Frigyes püspök B.gyarmat, 3. Gyurátz Ferencz püspök Pápa, 4. Geduly Henrik püspök, Nyíregyháza, 5. fí pozsonyi diakonissza intézetlek. 6. fí morvaországi iglaui evang. lelkészi hivatalnak, 7. Kaczián jános esperesnek Budapest, 8. Raffay Sándor lelkésznek Budapest, 9. Luther otthon kórház Budapest, 10. Gróf Nádasdy kaszárnya Budapest, 11. Hungária körúti kórház Budapest, 12. Szimonidesz Lajos lelkész Nagybörzsöny, 13. Szommer Gyula lelkész Vácz. 14. Bachát István theologus Sopron, 15. Varga Gyula esperes Vönöck, 16. Skrovina Otto esperes Turóczsztmárton. Tótfüzeteink is vannak már. Gyurátz-Kapi-Torkos legjobb Luther-Társasági népiratai lefordíttattak tót nyelvre. Ezek közül hármat kiadott a Tranoscius egylet. Kettőt a Luther-Társaság. E tekintetben sem lehet panasz. Rédey Károly kartárs Nagykárolyban bizonyára nem értesült a két imakönyv megjelenéséről, azért irta a cikket. De csodálom hogy az Őrálló szerkesztősége kiadta a cikket megjegyzés nélkül, mert bizonyára tudomása van a kéiimakönyu megjelenéséről, valamint a Luther Társaság ingyen könyvkiosztásáról. Ily cikkekkel nem használunk sem a Luther Társaságnak, sem egyházunknak s hozzá alaptalan a vádaskodás. Majba Vilmos L. T. főtitkár. A Főtitkár ur csodálkozására csak az a megjegyzésünk, hogy egyáltalán semmi hiuatatalos értesítést nem kaptunk arról, hogy mit tett a Luther-Társaság vezetősége a hadba vonult híveinkért? A két imakönyvnek megjelenéséről csak a lap-társak utján értesültünk, esak most kaptuk meg Stráner Vilmos „Lelki fegyuer"-ét, a mely igen jó, kedves könyvecske, kifogásunk ellene legfeljebb az, hogy „Ki csak Istenre dolgát . és „Mint a szép hűvös patakra" dalamokra, a melyeket minden evangelikus ember ismer, szerettünk uolna benne egy-egy éneket találni. Különben igazán szép és dieseretes kis munka. Rédei testvérünk eszméje sem túlhaladott álláspont, mert azzal, hogy a Társaság 16 helyre küldött ingyen kiosztásra oluasni való füzeteket, még nem tett eleget annak, a mit Rédei testuér s vele mi is hangsúlyozunk, t. i. hogy a Társaságnak szerintünk az a kötelessége, hogy teljesen szervezetten, az összes tényezők bevonásával lássa el iratokkal és főleg a „Lelki Fegyver"rel hadba vonult hitsorsosainkat ingyen. Itt nem lehet concurentiáról szó, mert ez nem üzlet, hanem áldozat, a mely bőven megtérül majd. Tessék esak legalább 10.000 példányt a „Lelki Fegyveréből rendelni, talán 10 fillérjével is bocsáthatja ez esetben a szerző-kiadó testuér a Társaság rendelkezésére; azután egy nyilt felhiuást kibocsátani, hogy mindenki kaphat kiosztásra annyi példányt, a mennyire szüksége uan. S ha a mellett egyéb a raktáron fekuő népies nyomtatuányokkal is szolgál ingyen a sebesültek részére, akkor megtette a Társaság kötelességét. Addig bizony „ismét elkéstünk"! Szerkesztő. B E L É E. E T. fí haza hősei. Mély megilletődéssel adunk hirt azon súlyos csapásról, mely Schmidt K. ]enő pozsonyuárosi főesperes-lelkész testuérünket érte. Fia: Hároly a 14. sz. tüzér-ezred tartalékos zászlósa szept. 5-én, 20 éues korában az oroszok elleni harcban hősi halállal esett el. A polgári életben joghallgató uolt a szeretett fiu. — E nagy áldozat, melyet testuériink a haza oltárán hozni kénytelen uolt, emelje fel bánatos s gyászbaborult sziuét s töltse meg azt az Ur kegyelme uigasztalással, erőuel, hittel s a boldog uiszontlátás szent reménységéuel. Eljegyzés. Dániel Szabó György felsősajói lelkésztestuérünk eljegyezte Velky Gizi kisasszonyt, idb. Velky ]enő nyug. lelkész testuérünk leányát Rozsnyón. Az Ur áldása legyen a szeretet eme szöuetségén. Halálozás. Nádassy jános nyug. eu. lelkész folyó 4-én, 47 éues korában Nyíregyházán jobblétre szenderült. Temetése folyó hó 6-án ment uégbe számos résztueuő barát kíséretében. Nádassy 22 éuig uolt felsósajói lelkész 3 és fél éu óta nyugalomban uolt, mely idő alatt több helyen kisegítőként működött röuid ideig. Lapunknál 1 éuig és 3 hónapig mint helyettes szerkesztő odaadó buzgósággal működött. A kegyelem Istene adjon békét és nyugalmat porainak 1