Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-10-10 / 41. szám
454 jellegű kiadási tételekre a lehetőség szerint rendelkezésre álljon a fedezet. 3. Az ödóalapi rendes segélyek a háború, az annak következtében beállható pénzügyi helyzet és az egyetemes közgyűlés elhalasztása következtében az adóalapi bizottság legutóbb megállapított kiosztási tervezete szerint 25",, erejéig, vagyis a megállapított segélyek negyedrésze erejéig fognak folyósitfatni. Ezen megállapodásokon kivül bizonyos esetleg szükségeseknek felmerülhető óvó intézkedések is történtek, a melyek az egyetemes egyház vagyonára vonatkoznak. A legnagyobb készséggel nyugszunk meg ezen intézkedésekben annyival inkább, mert előbbi cikkeinkben hangoztatott elveinket fedik. A lehetőséghez minden rendszerisitett állandó jellegű kiadásokat fedezni s a nem állandó, tehát bizonyos tekintetben rendkívülieket nem, annyit teszen, mint a költségvetést körülbelül felére redukálni. Tehát a meglévő államsegélyt két évre, sőt az adó alapi segélyt négy évre felosztani, ha az állam ez idő alatt nem lesz képes minket segélyezni. A midőn eme rendkívüli intézkedésekről írunk, nem tehetjük le tollúnkat a nélkül, hogy Báró Prónay Dezső egyetemes jelügyelőnknek hálánkat és elismerésünket ki ne fejeznénk az ő egyházszeretetéből fakadó gondoskodásáért, határozottságáért, a melyen sokszor — bár az az egyes esetekben sokaknak, köztük nekünk sem tetszett — az egész egyetemes közgyűlés akarata megtörött. Ha vissza gondolunk az 5 év előtti erős hangokra, a melyekkel őt akkor támadtuk az államsegélynek egy évre ualó visszatartása miatt, illetve annak csak a következő évben való kiosztása miatt, nem szégyeneljük bevallani, hogy — bár akkor a 2X2=4 ellen látszott véteni e kiosztás — a bekövetkezett események a felügyelőnek adtak igazat s nem nekünk. Iránta való szeretetünket s nagyrabecsülésünket csak növeli e nehéz idő, s bizalmunk abban is törhetetlen, hogy ha valaki, ugy első sorban Ű lesz képes egyházunkat e nehéz helyzetből kivezetni. A Luther Társaság közgyűlése. A Budapestre ckt. 8-án összehívott társasági közgyűlést az iiodalmi szakosztályok ülése előzte meg, melyen Dr. Masznyik Endre szakválasztmányi elnök elnökölt s a társasági elnökön és főtitkáron kivüi 5 tag jelent meg. Dr. Masznyik felhívja a főtitkárt, hogy tegye meg előterjesztését a jövő évi kiadványokra nézve. Majba főtitkár előterjeszti azon müveket, a melyek már megbirálva vannak s kiadásra várnak. Osztroluczky Miklós társasági elnök a viszonyokhoz alkalmazott költségvetéssel ismerteti meg az irodalmi szakbizottságot azért, hogy ennek keretében állapodjon meg a kiadványokban. Kovács Sándor azt indítványozza, hogy a két folyóiraton kivül egyéb kiadványok feletti határozatot később is lehet hozni, ezen eszmét támogatja Hornyánszky Aladár és Kapi Béla is. Noszkó indítványozza, hogy a háború alkalmából egy kis röpiratot adjon ki a társaság annyi példányban, hogy mindenhová jusson ingyen. Banezik Samu megtoldja ez indítványt, hogy mind a három nyelven adassék az ki. A bizottság az eszmét helyesnek találja s a röpirat megírására Kapi Bélát kéri fel. Hornyánszky Aladár a magy. bibliai társ. megalakításának eszméjét veti fel. Dr. Masznyik elnök a biblia uj fordításának eszméjével toldja meg. fi bizottság a közgyűlésnek ajánlani fogja, hogy az eszmét tegye magáévá s mondja ki a magyar bibliai társaság szükségességét s keresse meg ugy a testvér református egyház, mint a mi egyházunk összes fórumait, testületeit és társulatait hogy ez a társaság megalakítható legyen, hogy ne legyen a magyar Protestantismus reászorulva az angol és brit társaság különböző kiadvánnyaira. — Dr. Masznyik a reformátiónak 400 éves évfordulójának a társaság részéről való megünneplésének eszméjét veti fel. A bizottság ezen eszmét összekiuánja kötni a bibliai társaság eszméjéuel, mert legszebb emléknek tartja, ha ez a társaság megalakítható lesz. Az irodalmi szakválasztmányi ülés után az igazgató választmány tartotta meg ülését. Osztroluczky Miklós és Scholtz Gusztáv elnöklete alatt 10 tag jelent meg. Osztroluczky elnök megemlékezik néhai Ueres József uolt alelnök haláláról. Emlékét jegyzőkönyvben örökítik .meg. Bejelenti Szentiványi titkár lemondását,