Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-09-26 / 39. szám

1914 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 435 kellene ezen ügyet kezébe vennie, s mielőbb megvalósítania. Evang. egyházunknak — hála a kegyelem Istenének! — van saját immáron neves szépen virágzó irodalmi társulata. Ő reá hárul a magasztos feladat, hogy e téren is megtegye azt, amit e nehéz időkben megtehet, s meg is kell tennie. Tudtommal mind a négy egyházkerület segélyezi a társaságot, most nyilik a szomorúan kedvező alkalom arra, hogy e segélyekért szivből jövő háláját, meleg köszönetét a lelkészi hivatalok részére ingyen megküldendő ingyenes füzetek özönével kifejezze. Nem nagy, de kedves és rendkivül becses áldozat meghozataláról van szó. Hiszen hasonlóan az emiitett füzeteket, én is kicsiny, 16-odrét alakú, közönséges papiron nyomott mondjuk 20-30-40 oldalas kis füzetek kiadására gondolok. Nem hiszem, hogy sokba jönne, s e mellett országszerte összes hiveink figyelmét is felköltené ezáltal a mi kedves társaságunkra is. És ha talán nagyobb kiadásról lenne is szó — amit főként a tetemes postaköltség okozna, ha ugyan a portómentességet kieszközölni nem sikerülne — szerintem még akkor is meg kell ezt az áldozatot most hoznia. Végül hogy kik irják meg ez elmélkedéseket és imákat, erre a kérdésre igazán könnyű megfelelnünk, s igy szinte felesleges is arról szólanunk. Ott vannak kitűnő imakönyv Íróink nagynevű szerzői. Mindannyian bizonyára szíves készséggel eleget tesznek a kérő felhiuásnak. Megpendítettem az eszmét ama reményben, hogy a kiáltó szó szíves meghallgattatásra talál. Ha igen, — esak azt szabadjon tisztelettel kérnem, hogy az illetékes intéző körök siessenek az eszmét mielőbb , a lehető leggyorsabban megualósitani, mert valljuk esak meg őszintén s igazán: bizony-bizony ismét elkéstünk 1 Nagykároly. Rédei Mároly evang. lelkész. Imádkozzunk - cselekedettel 1 . . A szatmárnémeti egyház jeles lelkipásztorának e lap hasábjain megjelent, egyházainkat s a lelkészi kart nemes, hazaszerető szolgálatokra hívó lelkes szózatából e két szó ragadta meg a lelkemet és a benne kifejezésre jutó mélységes evangéliumi igazság ereje adta kezembe a tollat, hogy e néhány szerény sort papírra vessem. ÉJ világháború — elvakult, az erkölcsi felelősség egy csöppnyi szikráját sem érező, homlokukról az tstenképet letörölt népek által feltámasztott, annyi idők vérverejtékes munkája, küzdelme árán megszerzett szellemi, anyagi, kulturális nagy értékeket veszélyeztető, pusztító — viharában az evangélium egyháza sem nézheti tétlenül a világtörténelmi idők vajúdását. A vihar méhében a jövendő van kialakulóban . . A nagy építkezésből — mint drága hazánk minden számottevő erkölcsi közösségének — hivó szózat bevárása nélkül, a lélek sugallatára hallgatva, önként, jól felkészülten, áldozatoktól vissza nem riadó készséggel kell kivennie a maga részét annak az egyháznak is, mely a birtokában lévő kincseket pazarul szórva maga körül — mig maga koldus-rongyokba öltözött — ott állott mindig, ahol a magyar haza szabadságát, függetlenségét, fennmaradását, — örökéletét kellett biztosítani; ahol az emberiségnek a kultura, a tökéletesedés felé vezető útjáról az akadályok nehéz kőtömegeit kellett elhengergetni. A Luther egyháza nem tagadhatja meg fényes múltja tradícióit, mert ha ezt tenné, önmagát fosztoná meg a lét jogától . . . Hogy az emberiség szent céljai megvalósítására irányuló összmunkában a benne rejlő, élő és ható szellemi, erkölcsi és anyagi erőkre is nélkülözhetetlen szükség vagyon : azt az idők folyamán bőséges alkalma nyilt megmutatni a világnak s a haladás virányain megtetsző fényes napsugarak nem kis részének a birtokában lévő eharismákkal, mint tálentumokkal való hív sáfárkodása az áldott, — az élet elevenítő vizét buzogó-forrása. Ez a tiszta, — hiú dicsekvéstől ment — történelmi tényeken alapuló, elfogultsággal ugyan letagadható, de megdönthetetlen igazsági . . . A nagy szellemi örökségek értékesítésével álljon a Luther egyháza elől a sorban a jelen nehéz napokban is a hitben való vigasztalás, a szeretetben önfeláldozó samaritánusi szolgálatban] A nemes munka megkezdésének könnyelmű halogatása jóvátehetetlen vétek volna. A nyomtalanul elröppenő percek a számadás nagy napján ellenünk szólanának s mint lesújtó bizonyságok meredeznének remegő lelkiismeretünk elé! Ne vesztegeljünk! Minden pillanat beláthatlan jelentőséggel bíró s a jövőre intenziven kiható értékeket szerezhet meg, vagy tékozolhat el! Egyházainkban mi: lelkészek, a kiváltképen elhívottak álljunk élére az építő munkának híveinket is hathatósan buzdítva a nemcsak szóval, hanem jótékonykodó cselekedetekkel való imádkozásra! . . . Hogy a kedveseikért aggódó, ezer kétség között vergődő, vagy a halál öldöklő angyala által talán már meg is sebzett szomorkodó szivek nyugalmát biztosithassuk: gyüjtsük össze híveinket — akik a megpróbáltatás e pillanataiban reményteljes várakozással tekintenek mire-