Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-09-12 / 37. szám

ben is, mely egyrészt a tudományok és a műveltség szolgálatába állit be mindannyiunkat, másrészt a népműveltség terjesztésével és az erkölcsös és vallásos élet fejlesztésével akarja mindenkinek boldogulását elősegiteni, életét megnemesiteni. Ezen szellemi tevékenység külső érvényesülésének érdekében reformátoraink két főbb útmutatása érdemel ezen a helyen és a mai viszonyok között különös figyelmet. fiz egyik tanitás abban áll, hogy az állam egymagában is olyan erkölcsi rend, amely az egyházzal szemben is teljesen önálló és amely nem kényszeríthető arra, hogy az egyháznak támogatást nyújtson. Az állam biztosithal ugyan széles jogokat az egyháznak és helyesen is teszi, de minden állásfoglalás az állam saját belátásától függ. Az állam igy lényegénél fogva világi intézmény és első kötelessége, hogy igazságos legyen mindegyik alattvalójával szemben, vallására vagy felekezetére való minden tekintet nélkül. A protestaníismusnak másik tanítása pedig abban az elui álláspontjában jut kifejezésre, hogy a világi hatalmak, az államok és a községek köteleznék és jogosultak a szabad kutatás ősi jogán a műveltség és kultura ápolásáról és terjedéséről gondoskodni és azt biztosítani. Az uj eszmék termő talajra hulltak. A reformatio óta egymással versenyeznek az államhatalmak a népmüveltségről való gondoskodásban : az egyetemektől kezdve le a népiskolákig minden kulturszükségleíről a világiak óhajtanak gondoskodni. Alkotmányunk helyreállításakor hazánkban ezen elvi állásponton voltak kormányférfiaink, ami leginkább kifejezésre jut a bennünket is érdeklő 1868.-ik éui népoktatási törvényben, sőt a későbbi 1883. évi középiskolai törvényben is. A töruényt, sajnos, nem hajtották következetesen végre, sőt későbbi törvényhozásunk és több kormányintézkedés is annyi eltérő rendelkezést statuált, hogy ma már a világi oktatás vezéreszméje háttérbe kezd szorulni és pedig éppen a felekezeti oktatás elől. A hazai tanügyi politika ezen elhajlását és következetlenségét leginkább evangelikus egyházunk érezte meg, amely a múltban készségesen engedte át felekezeti iskoláit az államnak, mert gondolkodása és hazafias érzése egyengette a magyar egységes kultura kialakulásának egy időben oly merész s napjainkban mind szűkebbre teruezett útjait. Nem gondoltunk arra a lehetőségre, hogy a felekezeti oktatás ismét előtérbe kerülhet és akkor iskoláink megcsökkent számáual a kultura szolgálatában nemcsak nem uersenyezhetünk a többi felekezetek iskoláival, hanem egyeresen leszorulunk arról a magaslatról, amelyen hajdan állottunk, mikor népiskoláink és középiskoláink egyrészt a legjobbak voltak hazánkban, másrészt aránylagosan nagy számuk alapján vezető szerepei vittünk a magyar közoktatásügy terén. Hazafias felbuzdulásunkban átadtuk népiskoláinkat az államnak úgyszólván minden felekezeti kikötés nélkül és immár esak elkésve sajnálhatjuk, hogy nem indultunk a többi óvatosabb felekezet példáján és iskoláink államosítása alkalmával nem biztosítottuk magunknak iskolánkint legalább ev. tanítók alkalmazását. Mert akárhány olyan volt evangelikus iskolát ismerek, ahol egy ev. tanitó sincs, amely körülmény természetesen egyházunk hitéletét is sok tekintetben megbénítja. Uj alkotmányunk gondoskodni fog arról, hogy iskoláink jelenlegi állományát megtarthassuk, vagy legalább is a mai állomány csorbulását tetemesen megnehezíthessük. De érdekeink egyúttal arra is indíthatnak bennünket, hogy egy oldalról a politikai életben az állami népoktatás mellett szálljunk sikra, más oldalról pedig megszüntessük azt a rendszert, mely a felekezeti oktatás terjesztését állami támogatásban részesiti. Ezen utóbbi törekuésünk sikere érdekében anyagilag is nemcsak eu. egyházunknak, hanem államiságunk létérdekével is szorosan összefügg és igy a helyzet e törekvés teljes jogosságát és aktuális szükségességét is igazolja. Nem akarunk azonban szemet hunyni a történeti fejlődés révén kialakult közoktatásunk felekezetei érdekei előtt sem s azért helyesnek és jogosultnak tartjuk a jövőben is az állam kisegítő és oly mérvű iámogaíásái, mely a felekezeti iskola fönnmaradását célozna. Politikai, anyagi és erkölcsi okok, különös sen népünk műveltségi állapota sok helyen, leginkább kisebb községekben, kívánatossá teszik az egyháznak és családnak az állammal való együttműködését. Az oktatásügy története és fejlődése szorosan összekapcsolódik azzal az állással, amelyet a család és az egyház az államban elfoglalt és azért mind a három tényezőnek együttműködése a népoktatás terén kívánatos. Uj alkotmányunk remélhetőleg gondoskodni fog az iskola, a család és az egyház közötti bensőbb érintkezés intézményes biztosításáról. fíz állami közoktatásügy egész vonalán is kívánatos volna, hogy az iskola és a család — a szülők és a tanárok — közösen szolgálják a tanitás, a tanulás és nevelés nagy szellemi érdekeit.