Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-08-29 / 35. szám
404 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ nénk néhány garast missziói telepek létesítésére melyek legtöbbje aztán papiros — ugyanakkor szabad-e annyi szegény gyülekezettől egy anyagi erőforrást elzárni s őket továbbra is nyögni hagyni ? Mindezekután szabad legyen tisztelettel a következő nyilt kérdést intézni: Biztosittatik-e kivételesen az államsegély azon gyülekezetnek, melyek elhatározták 30 napon belül, hogy legalább a készpénzteljesitményeket pl: készpénz lelkésznek, tanítónak, borpénz stb, az „E. fí."-nak megfelelően mér az 1915.-ik (tehát az uj államsegély elnyerésének kezdetétől) fogva az állami egyenes adóra fogják kivetni ? Ez esetben természetesen az adóalapi bizottság rideg határozata — kivételesen — hatályon kivül helyeztetnék. Tekintettel az ügy fontoságára, kérve, hogy eme soraimat az illetékes körök oly jóindulattal kezeljék, amilyennel én irtam, vagyok a Nagytiszteletü és Tekintetes Adóalapi Bizottság kész szolgája Szárazd 1914. Augusztus 18. Grieszhaber Endre Henrik ev. kántortanító IRODALOM. Hittankön^uek. Örömmel üdvözölhetjük Rédei Károly nagykárolyi lelkész három tankönyvét, mely a népiskolai hitoktatás hosszú időn át észlelt megfelelő tankönyv hiányát hivatott megszüntetni. Örömmel üdvözölhetjük annál is inkább, mert azokkal a nehézségekkel, melyek e téren jelmerülnek, meg tudott küzdeni. Nyelvezete a gyermek gondolatvilágának megfelelően egyszerű — de mindig a bibliához ragaszkodó 1 — a történetek élénkítésére használt képek pedig a szemléltető oktatás követelményeinek teljesen megfelelnek. A három mű {bibliai történetek, egyház történet és biblia ismertetés) a legmelegebben ajánlható iskoláink használatára s reméljük, hogy azok a legközelebbi jövőben be is vezettetnek. Boldis János. BBLÉLET. Értesítés. Magyarhoni evangelikus egyházunknak folyó éui november hó 4-ik napjára kitűzött egyetemes közgyűlését ezennel, a háború miatt, bizonytalan időre halasztjuk el. Kelt Aesán és Balassagyarmaton, 1914. augusztus 16. Prónay Dezső s. k. Dr. Baltih Frigyes s. k. egyetemes felügyelő. püspök. 1914 Halálozás. Lovászpatonán augusztus hó 12-én elhunyt Nagy Gábor a lébenyi gyülekezetnek nyugalomba vonult tanitója életének 71. évében. — Batyándon augusztus 13-án elhunyt életének 86. évében a gyülekezetnek 53 éven át volt, nyugalmazott tanitója Sági János. Isten békesége fedezze a népnevelés e hűséges bajnokainak haló porait. Eielkészuálasziás. fí tolnabikácsi gyülekezet egyhangú választással augusztus hó 16-án tartott közgyűlésén rendes lelkészéül meghiuta Rátz Károly Ágoston kakaslomniei lelkészt. EteUiészauatás. A soproni theologiai akadémián f. é, augusztus 21 és 22-én tartatott meg a thologiai szak- illetőleg a papi vizsga, melyen összesen hét hitjelölt vett részt. A vizsgákon Gyurátz Ferenc püspök elnökölt, a papi vizsgán Berzsenyi Dezső és Hering Zsigmond világi, Farkas Mihály és Scholtz Ödön egyházi vizsgáló bizottsági tagok is vettek részt. A hitjelöltek igen szép készültségről tettek bizonyságot s 4 jeles, 2 jó s 1 elégséges képesítést nyert. A felavatásnak tulajdonképen Szilsárkányban kellett volna megtörténnie, ahová a gyülekezet meghívta volt a hitjelölteket és püspök úrral a felavatásnál közreműködőket, azonban erről a jelen nehéz viszonyok miatt le kellett mondani s igy a lelkészavatás vasárnap augusztus 23-án magában Sopronban tartatott meg a délelőtt 9 órakor kezdődött német istentisztelet keretében, fíz istentiszteleten Ziermann Eajos helyi lelkész prédikált a rendes evangélium alapján s beszédében tekintettel volt az utána következő felavatási cselekményre is. Ezután következett a tulajdonképeni felavatási cselekmény, melynek elején Scholtz Ödön esperes osztotta ki az oltárt körülálló hitjelölteknek az uruacsorát. A felavatást Gyurátz Ferenc püspök végezte, kit Bancsó Antal theol. akad. igazgató és Scholtz Ödön esperes kisért az oltárhoz s ki Máté 3, 3 alapján: „Készítsétek az Urnák útját és egyengessétek meg az ő ösvényét", a szivek mélyére ható hatalmas beszédet intézett az ifjú Timotheusokhoz s kézrátétellel és testvéri csókkal lelkészekké auatta őket, miután előbb letették a Bancsó Antal igazgató által felolvasott lelkészi esküt. Ezután még a theol. akad. tanárok és a soproni lelkészek is megáldották az ifjúkat, mire a püspök buzgó imája zárta be a felemelő és egyházunkra oly nagyjentőségü ünnepélyt. Megemlítjük még, hogy a felavatottak közül Baráth József Paksra, Du* bovay Géza Pécsre, Horváth Lajos Bükre, Káldi József Iharosberénybe, Schmidt János Agfalvára, tűeigl Ádám Györkönybe, Krizsán Iván pedig