Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-07-25 / 30. szám

1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 351 olvasom, hogy „a hittud. kar dékánját, illetőleg igazgatóját a tanári kar jelölése alapján (helyesebben : vélemények meghallgatásával) a fentartó testület a helyi szabályzat rendelkezéseinek megfeleljen 6 (az eperjesi eoll. igazg. választ. 3) éure választja. A megválasztott dékán, illetőleg igazgató a hat év lejártával újra megválasztható, esetleg véglegesíthető, mely esetben tiszteletdíja fizetés természetével bír". És ez az „esetleges véglegesítés" a jogkari dékánokra és gimn. igazgatókra is van kimondva. Álljunk meg egy kissé e reakciós javaslatnál. 30 éves tanárságom alatt magam is voltam több izben az eperjesi collegium igazgatója s a theol. tanintézet, majd akadémia dékánja, de azt tapasztaltam, hogy az u. n. véglegesített, mondjuk; örökös igazgatóságok és dékánságok az érzékenykedések és súrlódások örökös melegágyai. Ma, midőn már az állam is az egyes karokon, p. o. az egyetemek melletta vidéki jogakad.-on belátta az örökös igazgatóságok vagy dékánságok célszerűtlen voltát, akkor előáll a mi evangelihus, tehát protestáns liberális zsinati tanügyi bizottságunk a maga — tudományos és gyakorlati tekintetben mivel sem igazolható — fenti reaktiós javaslatával.Őszintén sajnálom, hogy azén volt professzorom és nagynevű elődöm a soproni theol. akadémián már is véglegesítette magát. Én azt elhiszem, hogy vannak tanférfiaink, a kiknek igazgatósága és áldásos vezetői munkássága majdnem az illető tanintézet létével, fennállásával és nagyobbmérvü fejlesztésével függ össze szeruesen, de hiszen azért van ott a „fenntartó testület", hogy 3 év multán esetleg korrigálhassa — mert ilyen is előfordult — egy intrikás izü és jellegű tanárkari véleményes javaslatot. De hogy fest az örökös igazgatóság vagy dékánság kérdése a gyakorlatban. Hát ugy, hogy egyesek ugy odaragadnának, mint a polyp, és a tanintézet helyesen felfogott érdekeivel ellentétben bajos volna tőlük szabadulni. Ha teher a dékánság vagy az igazgatóság, viseljék a rendes tanárok 3 évenkint felváltva (s ez az egyedül helyes akadémiai gyakorlat) vagy ha — eléggé tekintélyes javadalmazással is járó — megtiszteltetés, ugy sorra részesüljön benne más is. E tekintetben a központositás ellenkezik az akad. „primus inter pares" elvivel és gyakorlatilag esetleg kárhozatos súrlódásokra vezet. Különös „vezetői" talentumra itt valóban szükség nincsen. Ugy látom, hogy „a tiszteletdij fizetés-természete" indított egyeseket e reaktiós javaslat megtételére. Ajánlom tehát a javaslat ama szövegezését, a mely szerint a theol. akadémiákon a dékánok vagy igazgatók 3 évenkint felváltva a rendes tanárok sorából választandók". Javaslatom igazolásául — mint frapáns esetet — felhozom, a mi a mult tanév végével az eperjesi theologián történt, a hol 3 rendes tanár nem vett vagy vehetett részt a dékánjelölés munkájában, s egy öreg tanárember elnöklete alatt két tanszékkel nem biró u. n. fiatal „rendkívüli tanár" ejtette meg az „egyhangú" jelölést a már 2 cikluson át volt dékán személyére. Az igazg. választmány, mint fentartó testület fóruma előtt — jól érthető indokokból — be nem jelentett ez az abszurdum — a melynek még egyéb kényesebb ize is van — annál érdekesebb, mivel ma, a „Theol.-Otthon" fennállása óta a dékánság teendői Eperjesen főleg fegyelmi tekintetben felényire redukálódtak, s az értük járó tiszteletdij mégis a régi megmaradt. Ezer bocsánat a kebelbeli dolgok — amelyek engem egyénileg teljességgel nem érintenek - megemlitéseért, de frapánsul igazolják az — egyesek által ohajtott — örökös igazgatóságok uagy dékánságok mellőzését hazai fő- és középiskoláinkban. S aztán egy törvényjavaslatban helye nincsen is az „esetleg véglegesíthető'' kitételeknek. Uagy, vagy! Egy törvényjavaslatnak határozottan kell beszélnie. Javaslataimat a legmelegebben ajánlom zsinatunk egyházi, világi és tanári tagjainak szives figyelmébe. Dobsina. Dr. Szlávih Mátyás i Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség és Leánydiákszövetség nyári konferenciája Losoncion» Folyó év jun. 28-ától jul. 5-éig tartotta meg a Diákszövetség és Eeánydiákszövetség ez évi nyári konferenciáját Eosonczon. Olyan két mozgalommal van dolgunk, a melyek nemcsak a maguk részéről tarthatnak számot arra, hogy figyelmünkre méltassuk őket, hanem a melyekre már azért is rá kel! irányitanunk szeretetteljes, támogatásra kész érdeklődésünket, mert erre életbe vágó erdekek paranesolólag kényszerítenek. Egyházi gyűléseken, lelkészi értekezleteken alig hallunk egyebet, mint panaszt, hogy az egyházi élet pang, az egyháziatlanság terjed, a beimissziói törekvések megfeneklejiek a közönség zátonyán. A ki nyitott szemmel nézi az életet, kénytelen elösmerni, hogy ezekben a panaszokban sok az igazság. Igaz, hogy az emberek nem akarják semmikép sem elhinni nekünk, hogy az evangélium az, a mi a nyughatatlan emberi szivet ma is megcsendesítheti s hogy ennek az