Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-07-04 / 27. szám

1914. vonatkozólag az állandó püspöki székhelyre nem-mel; 3. A püspöki másodlelkész jogkörének teljes kiterjesztése mellett nyilatkozott a lelkész­értekezlet azzal, hogy a püspök a lelkészi teen­dők alól felmentessék ; 4. Az egyetemes felügye­lői állás vagy megszüntetendő, vagy egyetemes püspöki állás is szervezendő ; 5. 6. 7. ugy a lel­készi áruák otthonául szolgáló Eutheriánum, mint egy evangeliumi otthon létesitése valamint a lelkészek házának létesitése mellett nyilatkozott a lelkészi értekezlet, azonban mivel egyszerre háromnak létesitése lehetetlen elsősorban az ev. lelkészek háza létesitendő s erre forditandó az evangelikus lelkészek minden igyekezete és ál­dozata. 8. A lelkészi egyesületi elnöki állás be­töltésére vonatkozólag az értekezlet abban álla­podott meg, hogy erre az állásra a püspöki kar egyik tagja kéressék fel s megállapodott a sze­mélyekre vonatkozólag is ugy, hogy reprezenta­tív elnöknek Geduly Henrik püspököt, ügyvezető alelnöknek pedig Raffay Sándort fogja a maga részéről támogatni. 9. A lelkészi fizetések csa­ládi pótlék utján ualó rendezését a Gyürky-féle módositott javaslat szerint keresztülvihetőnek tartja és azt elfogadja. Néhány felmerült gya­korlati kérdésnek megbeszélése után az érte­kezlet véget ért. Segélyegyleti közgyűlés. A pes/me­gyei esperesség lelkészeinek segélyegylete évi rendes közgyűlését Budapesten junius 30-án tar­totta meg Sárhány Béla föesperes elnöklete mel­lett, Jakabfi György felügyelőbizottsági jegyző felolvasta a fel. bizottság jelentését. A segély­egylet pénztári bevétele 98048 kor. 85 f., jöve­delme 22882 kor. 02 f. kiadása 66830 K. 78 f., költsége 17175 k. 77 f. tiszta vagyona 287047 k. 46 f. Ez évben egy emelt segélyként 890 kor. Kitüntetés. A király Ö Felsége evang. lel­készi karunk egyik legbuzgóbb tagját: Sehleifer Károly misérdi lelkészt s pozsonymegyei főes­perest a Ferenez József rend lovagkeresztjével tüntette ki. — Őszinte szivvel gratulálunk a ki­tüntetett lelkésztestvérünknek. A budapesti egyházmegye ez idei köz­gyűlését f. hó 24-én d. u. 5 órakor tartotta meg Kacián ]ános föesperes és Dr. Wagner Géza udvari tanácsos felügyelő kettős elnöklete alatt. Haeián buzgó fohásza után melegen üdvözölte Wágner Géza dr.-t legfelsőbb kitüntetése alkal­mával, melyre utóbbi válaszolva, megnyitó be­széde után — melyben a budapesti testuéregy­házak egyesitését a hazafias érzelem jegyében fejtegette — a közgyűlést megnyitotta. Az egyes jelentések, számadások és költségelőirányzatok bemutatása és jóváhagyása után a szarvasi ta­nítóképző tanitónőképzővé való átalakításának szükséges voltát ismertette Sommer Gy. váez' lelkész, amit a közgyűlés jóváhagyott, fí kerü­lettől az egyházmegyéhez áttett ügyeknek tár­gyalása után a Kispest-Erzsébetfalva-i misszió egyházak különvállásuk tárgyában benyújtott kér­vényük nyert beleegyező elintézést. Erre a köz­gyűlés megválasztotta a ker. közgyűlés ez évi képviselőit. A kérvények tárgyalása során az esperesi s. lelkész hiványát a közgyűlés oda módosította, hogy minden — kéílően igazolt — helyettesítésért útiköltség állapítandó meg. Kö­vetkeztek az egyes indítványok, melyeknek le­tárgyalása után a gyámintézeti közgyűlés lett megtartva. A számadások és a segélyek mikénti kiosztásának tudomásul vétele után az elnökség az ülést bezérta. Móhr Gyula s. lelkész. Egyházi értesifö. A kolozsvári ág. hitu. ev. ker. egyházközség értesitője 1913. évről. Az ér­tesítő első szavait néh. Gundeseh Károly emlé­kének szenteli, kinek emlékét egy krétarajzu képpel örökítették meg, leleplezésekor az egy­házközség agilis lelkésze, valamint kiváló igaz­gató-tanitója, Grósz János megható melegséggel emlékeztek meg a nagy paedagógusról. Itt lesz közölve Ábrányi Emil „A mi öreg tanítónk" eimü gyönyörű alkalmi költeménye. Következik a lel­készi jelentés 1913. évről, melynek főbb pontjai az ápr. 6-iki orgonaavatás, a torony és a harang­láb javítása illetőleg átalakítása ; az adományo­kat nyugtázó jelentés ; a kormányzótestület sza­porítása, a helyi kurapastorális megvalósításá­nak a módja; a vallás és Iskolai oktatás, végül a diakonissza alap megalakulása. Népmozgalmi adatai: keresztelve lett 44. konfirmálua leli 21. meghalt 37 egyháztag. Lélekszám : 1651. Az egy­házközség lelkészelnöke: Kirehknopf Gnsztáv, jegyző és hitoktató lelkész : Fabry Viktor, gond­nok: Reményik Károly, pénztáros: Csermák Gyula. Az iskola igazgatója: Grósz János. Az egyházközség aranykönyve számos buzgó hit­életű adományozót örökített meg. A vagyon gya­rapodása 1914. évben K. 210 61 volt, amely az előzőévek vagyoncsökkenéseivel és gyarapodá­saival szemben kor. 3268.8 hiányt mutat fel. Ma­gyar istentisztelet minden vasárnap, német is­tentisztelet minden hó első és harmadik vasár­napján valamint a főünnepeken lesz megtartva. Végül az iskolai pótszabályzat lesz közölve. Szép harmonikus egyházi életet tár szemeink elé a kolozsvári egyház, évi értesitője, Az elnökség buzgalma és a hivek ezt méltányló elismerése nem Is maradhat továbbra sem eredmény nélkül. Möhr Gyula, s. lelkész,

Next

/
Oldalképek
Tartalom