Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-06-20 / 25. szám
290 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* flzt hiszem, hogy nem célszerű az esperest ebből az útból kikapcsolni. A 290. §-nál Sohleiffer Károly azon az állásponton van, hogy a költségvetésbe az előző évi jövedelemből fennmaradt felesleg fel nem vehető, mert az az évi költségvetés elvével ellenkezik. „Nézetem szerint — úgymond — a felesleg átmegy a számadásba, de a költségvetésben helye nincsen. Akinek tapasztalata van, tudja, hogy ezen átvitel a költségvetésbe okozza leginkább az évi pótadó ingadozását, sőt utólagos pótadó kivetését, amit az egyházközségben kerülni kell. Itt a rendes adózás maradjon lehetőleg állandó magasságú". Magam részéről teljesen osztom Schleiffer Károly nézetét. Az állami számvitelről szóló 1897: XX t.-c. indokolása (Képviselőházi Irományok V. 228.) erről a kérdésről ugyanilyen véleményben van „Az évi budget rendszernek megfelelőleg az előirányzatokba csakis a tárgyévet szorosan véve megillető bevételek és kiadások vehetők fel Helytelen és az évi budget elvével össze nem egyeztethető eljárás volna az, ha a mult évek cselekvő hátraléka, vagy készpénz maradványa, [mely az illető év javára már zárszámadásilag elszámolva volt), folyó évi jövedelemnek vétetnék s mint ilyen újból irányoztatnék elő. Ily eljárással a költségvetési évet megillető bevételeket illetéktelenül nagyobbitanók, azaz a fedezetet a mult évek készletétől meritett összegekkel szaporitanók és ekként az évi szükséglet és évi fedezet mérlegét a valóságtól eltérőleg kedvezőbb szinben tüntetnök fel". De nem vehető fel még azért sem a felesleg a költségvetésbe, mert a 277. szerint vezetendő pénztári naplóból és az ennek alapján elkészitendő zárószámadásról csak a pénztári maradvány állapitható meg, nem pedig a jövedelmi felesleg. Ennek az intézkedésnek az lenne a következménye, hogy a könyvelés alapelemeiben is többnyire járatlan egyházközségek a mult évi pénztári maradványt irányoznák elő első bevételi tételként, ami végnélküli zavarokra vezetne. Nem is szólva arról, hogy a Javaslat szerint a költségvetést rendszerint a költségvetési év előtt kell elkésziteni. Ilyenkor pedig még nincs és nem is lehet készen a zárószámadás, tehát nem tudható a felesleg. A 299. §-nál Tompa Mihály [Lásd Tompa Mihály, igen érdemes cikksorozatát az Ev. Őrálló 1913. évi 48—50 számában) ellenzi ennek első bekezdését és kivánja, hogy a megalapítandó adórendszer feltétlenül kötelezővé tétessék. Azt hiszem, hogy ha valahol helyén van „quieta non movere" elv, ugy itten. Ha valamely egyházközség meg van elégedve a maga eddigi adórendszerével, melyet talán az ottani különleges viszonyok indokolnak, miért erőszakoljunk reá mást? A 306. §-nál Tompa Mihálynak az a javaslata, hogy vegyes házasságoknál a házasfelek összes adójának fele vétessék figyelembe, nézetem szerint elfogadhatatlan, mert a dolog természete szerint csak saját híveink vagyonát és jövedelmét vehetjük igénybe. Az a megjegyzés, hogy a magyar magánjog vagyonközösséget teremt a házasfelek között, nem helytálló. (Pedig tudok rá több esetet, a hol ez bevált s most is használatban van. Szerk.) A 307. §-nál Tompa Mihály kifogásolja a § azon intézkedését, mely szerint az egyházközségből eltávozó tagok mindaddig tovább fizetik járandóságaikat, mig mas egyházközségbe való felvételüket nem igazolják. Teljesen osztom Tompa Mihálynak azt a nézetét, hogy ez a rendelkezés gyakorlatilag kivihetetlen. Azonban nézetem szerint az ő szövegezése, mely szerint: „az egyházközségből eltávozott tagok a személyes járandóságot abban az egyházközségben fizetik, a melyben őket az összeírás, illetőleg a kivetés találta" szintén elfogadhatatlan.