Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-05-30 / 22. szám

251 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* befogadására, fí reformatio is azért léphetett'fel oly sziuhóditó hatalommal, mert a saját nyelvén szólott a néphez. A lelkek mélyén forrongó gondolatok, érzések, erőszakkal elnyomott törekvések előtt nyitotta meg a zsilipeket, s azoknak az igényeknek kivánt és tett eleget, melyek az Istenség, igazság, szabadság után óhajtozó vallásos kebel mélyét szántogatták, hasogatták rég óta. A múltban a jelen számára tanulság, okulás van. Le kell szűrni a tanulságot, hogy az evangélium fáklyáját Isten dicsőségére lobogtathassuk. Általában sok panasz hangszik a vallási közöny ellen. Nekem ugy tetszik, hogy e közöny emlegetése esak az a lepel, melybe gyöngeségünket s tehetetlenségünket rejtegetjük. Ugy gondolom, hogy valójában közöny nines is, ha van ugy esak egyes súlyos betegeknél, az agy bántalmaiban szenvedőknél lehetséges. De ép szivü és eszű ember, teljesen kizárt dolog, hogy közönyös lehessen. Eátszhatik annak, valójában nem az, nem lehet a vallás iránt, mert a vallás a sziv egy oly szentséges igénye az embernek oly veleszületett alapérzése, melynek szikrája ki nem alszik soha. Csak tudni kell e szikrát kilobbantani. Az ut szélén fagyos hideg kődarabok. Gondolod-e, hogy tiiz van bennük? A száguldó paripa érces patája alatt hányják a gyújtó szikrákat. Kezedbe vész egy darab jeget. Azt hiszed, minden élet meg van benne fagyva. Meleg kezedben felolvad, nagyitó üveg alatt megvizsgálod a jég vizzé vált cseppjeit, — szines, gazdag, eleven élet rajzik előtted. A tenger felszine nyugodt. Mélyében tusakodás folyik, a felszínen pedig drága gyöngyök ragyognak. Igy van a közönyös emberrel is. Kemény szivében gyújtó szikrák rejlenek, a fagy alatt megdermedt élet — de mégis élet, a látszólagos nyugalom mélyén tusakodás, — folyik, — a fenéken rózsaszín korallok, drága gyöngyök — az iszapban. Nem kell semmi más, mint a rejtett szikrákat előcsalni, a megdermedt életet felmelegíteni, s drágagyöngyöt a fenékről felhozni. Ez pedig ugy történik, hogy mindenkihez a maga nyelvén szóljunk, amelyet megért, amely visszhangra kél lelkében, amelynek hatása végig rezeg keblében és amelynek igazsága s ereje megfogja bensejét, Áldott Üdvözítőnk is, az egyszerű Qalileusok is, Pál is példát hagytak, hogy nyomdokaikba lépjünk. Tudósokkal, irásmagyarázókkal, a föld egyszerű népével, müveit görög városok élvvágyó s tomboló élvezetekbe merült lakosságával, az önvád kínjaitól tépett szivekkel, egész másként szóltak. Mindegyikéhez lelkiállapota s műveltségi foka ezerint. Az Ur lelke abban mutatta meg az egyzzerü tanítványokban hatalmas erejét, hogy erre tette őket képessé. Mindenkihez a maga nyelvén, de nem szája ize szerint. A tömlő lehet uj, változatos, a tartalma a régi, az örök igazság maradjon. Isten mentsen még annak gondolatától is, hogy az evangélium hirdetői az igazságot feláldozzák a kor divatának, a külső tetszés kedvéért az Isten bészédét felcseréljék emberi böleseség hitető beszédeivel, vagy ahogy a katholikus sajtó egylet elnöki megnyitójában az illustris püspökszónok, Prohászka mondta, az életnek vize helyett absynten és pálinkát nyújtsanak esak azért, mert a matériális irányzatba merült kor nagy tömegei ezen részegítő italok után vágynak. Mindenkihez a maga nyelvén — nem ezt jelenti, hanem azt, hogy azt a régi igazságot, mely Krisztus evangéliumából sugárzik ki — olyan alakban adjuk a hallgatónak, hogy röktön megérezze: ez az én nyelvemen van mondva. Korunk természettudományos irányzatú, fí természet gyönyörű szépségeinek szemlélete, a fejlődés felséges folyamata, sokakat megejtett s elvont magától a minden élet meginditójától, a fejlődés törvényeit meghatározó és szabályozó istenségétől. Számukra a szellem belefúlt az anyagba, az éltető, mozgató erő elrejtőzött a lüktető élet változatos tüneményei mögött. Ezekhez hiába szólnánk a hivő sziv számára bizonyitó erővel biró érvekkel, a természettudomány fegyvertárából kell vennünk a fegyvereket és az övékével kell győznünk; s a jelenségek millióitól megbüvült tekintetet oda irányoznunk arra az egy — örök Istenre, ki a változások zugó áradatában is — változatlan, Mindenható. Korunk el van ragadtatva magálól. fí fölfedezések, fényes tudományos eredmények szinte lázba ejtették s önimádásba ragadták. A sokszor váratlanul fellobant világosságok, az emberi szellemből kiáradó fényességek annyira belevágnak szemébe, hogy nem látja meg azt: ki körülvette magát világossággal, mintegy öltözöttel, s aki hozzájárulhatatlan világosságban lakozik: azért az emberi szellemet állitja be az élet központjába, az ember lesz a mindenható. Mi sem nehezebb, mint az önimádás bálványát összetörni, de ami nehéz, nem lehetetlen. Szóljunk hozzá a maga nyelvén s megérti, hogy részszerint van bennünk az ismeret s homályos tükrön át látunk^; a soknak látszó tudomány is végtelen kevés, hogy az örökkévalóság titkait megértsük. Korunk matériális jellemének dacára is hatőrozottan altruista irányú. A tömegek szenvedése, a milliók lelki-testi nyomora még soha ugy rá nem feküdt félelme s súlyával a lelkekre, mint napjainkban s az egymásért való felelősség érzése a társadalmat soha ugy meg nem mozgatta, mint ma. Az Isten lelkének munkája ez, mely er-