Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-08 / 10. szám

1918 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 91 fine]) habpn wir gefunden bei unseren deutsch — evangelischen Volksgenossen". A közölt történetnek nincs szüksége kommentárra! És ha végezetül még csak megjegyzem, hogy a Lutherrock használata nem tetszik a szász országos egyháznak, mert nem nemzeti viselet, és ha még megemlítem, bogy a legutóbbi Griisztáv-Adolf egyleti Greneralversammlung előtti időben a „Kronstaedter Zeitung"' annak érdekebon agitált, hogy a gyűlésre utazók értessék meg a németekkel, hogy az egylet pénzével a magyarok németeket fosztanak meg jogaiktól, tehát vonják meg tőlük a segélyeket — — — akkor tán nem elvetendő az a terv, mely a magyarországi ág. hitv. ev. egyház egyetemének figyelmébe és atyafiságos szeretébp ajánlj ft v ctZ 6F" délyi szász-magyar" testvéreket azzal: Vigyázz és erősítsd meg a többieket, akik haló félben vannak! ^ . 7

J, > Jhrdelyi ev. Oratio. A lélekszám csökkenésének okai ev. egyházunkban. Irta: Kuszy Gusztáv dabari ev. lelkész. Az eddig elmondottakban igyekeztem kimutatni egyházunk hivei csökkenésének külső okait, ugyan nézzünk most már be a falak közzé is s mondjuk ineg az igazat itt is. Vessünk egy átfutó tekintetet a lelkészekre, felügyelőkre, tanítókra egyaránt s vizsgáljuk meg: nincs e ezeknek is némi közük hiveik száma apadásához ? Én határozottan állítom, hogy van s egészen obiective vallom, hogy sok helyen a vallási közöny és hitetlenség forrása éppen a vezetők immoralitásában van. Mert teszem azt, az az ember, a ki azt állítja, hogy ö csak addig pap, a mig a szószéken van, bérese nyájának és semmi szin alatt nem lelki vezetője, pásztora. Már pedig a béresről maga Krisztus urunk János ev. X 12 nyilatkozik, - hogy a „béres pedig, a ki nem písztor, kinek nem tulajdonai a juhok, látván eljönni a farkast, elhagyja a. juhokat és elfut; a farkas pedig elragadozza és elosztja, a juhokat". Az a pap, a ki Krisztusban nem lát többet, mint egy fejletebb valláserkölcsi jellemet, hitet bizonnyára ébreszteni nem fog, inert a ki maga nem hisz, hitet éleszteni nem képes. Jaj annak az eklézsiának, a hol a pap híveinek, ha nem is kifejezetten mondja, de gondolja.: „Ihr habt einen anderen Geist." Ne ámítsa itt magát senki, bogy hitetlenségét, hideg viselkedését, ferdeségeit hivei nem veszik észre. Tudnak azok erényeiről ép ugy, mint hibáiról s belátnak azok a parochia zárt ajtajai mögött lefolyó családi életbe is. Nos és ha a pap ós annak családja e világ szellemének behódol' mit várjunk azoktól, a kik papjukban példaképet látnak, a hívektől? Csalódottan, ősi hitükben megrendülve más valamiben keresnek kárpótlást s nem csekély része a híveknek elkeseredésében az alkohol ördögének adja magát, más része meg — különösen a délibb vidéken s kivált ma — oda tart, a hol Krisztusban, mint Megváltóban való hitet a „Buchinger-féle világot megváltó sociáldemokratiával" cseréli fel s tehetetlen dühében — a mint azt a májusi székesfővárosi tüntetés alkalmával is tapasztaltuk — a templomokra revolverezik. Mit mondjunk ezek után egyházfelügyelőink rgy részéről? Mit tapasztalunk, illetve tapasztalnak, a hívek e téren? Azt, hogy van ugyan felügyelőjük — sok helyütt élethossziglan megválasztott, a mi nagy hiba, — de a kit csak egyszeri látásból ismernek (beiktatása napján látták), mert — uram fia — nem mutatkozik a gyülekezetben s legfeljebb karácsonykor vagy újévkor ác". életjelt magáról olyképen, hogy a „kedves papomat" megtiszteli egy kis hivatalos offertoriummal, — vagy pedig — ez meg még nagyobb hiba — olyankor szerepel az egyházközségben, a mikor papválasztásról van szó. De akkor is hogy szerepel? Legtöbbször — itt a manapság folyó papválasztások képezik a legfőbb corpus delictit — a hívek jelöltjével szemben a saját jelöltjét „tolja" s rendszerint sikerertelen operációja folytán felebbezéssel él ad infinitum, — a gyülekezet pedig egy ujabb csalódással lett gazdagabb, egy pár hívővel szegényebb s mindenesetre moraliter sülyedtebb. Mindez pedig ott történik, ama egyházban, a mely bizonyos autonómiával is rendelkezik. De hát autonomia ide, — autonomia oda — van ennél nagyobb ur is s ez a — szent politika. Ez a mi ev. egyházunk rákfenéje, ez a mi gyülekezeteink sorvasztó bacillusa, igaz, hogy másreszt — ad maiorem Die glóriám — az emelkedés és érvényesülés bizonyos fokmérője. Hogy mennyit rombolt ez ev. egyházunkban eddig s mennyit fog még ártani, hány kiváló existenciát fog még negligálni s hányat meneszteni magyarhoni ev. szentegyházunk örök kárára, — fejtegetni felesleges. Kolossális egyén leend a rákban szenvedő emberiség számira a ráksérum feltalálója, de én hatványozott mértékben tartom kiválóbbnak egyházunk java szempontjából azt az egyént, a ki egyházunkat a politika áldatlan mezejéről letériti. Sapienti sat ! Hogy állunk immár az egyházi téren működő 3 ik factorral, a mai tanítósággal ? E tekintetben talán leghelyesebb lesz a mai tanitóságzöméneklegujabb sajtóorgánumát megszólaltatnom, az „Uj Korszak"-ot, amely mult évi 18 ik számában a tanítóság programmját a következőkben állapítja meg ; „követeljük a népoktatás államosítását és a hitoktatásnak a népiskolából való kiküszöbölését. Követeljük a tanítóknak a papi befolyás alól való teljes felszabadítását . . . azért nem le a vallással és le a hitoktatás-