Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-05 / 1. szám

4 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1913 lemmel szenvedni, szeretteljesen segíteni, a csüggedőket bátorítani s Isten országa érdekében a legnehezebb viszonyok között is kitartani. Kifejtett munkásságuk megismerése és méltánylása végett vessünk egy pillantást mindazon egyházi munkamezőkre, a melyeken a „Rauhes Haus" diakónusai dolgoznak. Eleinte a rabok gondozása kivánt egész sereg diakónust. Ennek szükségésségére is Wichern hivta fel először a közfigyelmet s volt idő midőn 90 testvér volt a fegyintézetekben alkalmazva. Mióta azonban a felügyeletet kiszolgált katonákra bízzák s a rabok lelki gondozására intézeti lelkészeket alkalmaznak, ezen munka alól úgyszólván teljesen felszabadultak a diakónusok. Ezen első munkatér elvesztésével csaknem egy •időbe esik a „vándorlegények otthona" nevü intézmény •(Herberge zur Heimat) létesítése, mihez az indítást szintén Wichern adta, noha az első otthont 1854-ben Perthes bonni tanár alapította. Ma már minden nagyobb német városban van „Herberge"; összes számuk 470 s mint már az első, ugy most is valamennyi diakónus vezetése alatt áll, kik közül 67 a „Rauhes Haus" •kötelékébe tartozik. Az otthont vezető ,háziatya

4 mindenek előtt azt a tudatot igyekezik az ott megszálló munkanélküli vándorlegényekben felkelteni, hogy legfőbb kötelességük •uj munka után törekedni. Azért minden „otthon" egyúttal munkátközvetitő-intézet is; addig pedig, mig az illető munkát kap, egy ideig menhelyül szolgál a munkásnak a nagyváros kísértései s az alkohol élvezésének veszedelme ellen. Több helyen megpróbálták már ezen otthonok vezetését világi elemekre bizni, de sokszor iszonyúan csalódtak. A háziatyai nehéz tisztet csak az töltheti be helyesen, aki kellő emberismerettel s józan ítélőképességgel bir, kinek szivében a kellő szigor mellett a könyörülő szeretet sem hiányzik s aki a bűn iránti becsületes ellenszenv mellett szánalmat is érez a bűn szerencsétlen áldozatai iránt. S minderre kiválóan képesek a Krisztusi szellemtől áthatott diakónusok. Hogy milyen nagy szolgálatot tesznek ezen otthonok az egyháznak, kitűnik abból is, hogy mig sok templomban vasárnaponként alig figyel 10—20 férfi Isten igéjére, addig a diakónus naponként 10—50 sőt 150 olyan férfinak hirdeti az evangéliumot, akik látszólag már •elvesztek az egyházra nézve. A „Herberge"-vei rokon intézmények az ugynezett munkáskolonidk, melyeket a nemrég elhunyt Bodelschwingh atyja hozott életre. Céljuk, hogy a munkanélküli csavargók foglalkoztatásával terméketlen területeket termékennyé műveljenek át s a munka nemesítő hatása által magukat a szegény csavargókat is megmentsék a teljes elzülléstől. Jelenleg Németországban 35 ilyen munkáskolónia van, melyek közül négy katholikus jellegű, mig hetet kizárólag a Rauhes Haus diakónusai vezetnek. Wichern-nek 1850-ben közzétett felhívására rövid idő alatt 100 javítóintézet keletkezett Németországban, amelyek száma ma már 411, de amelyek közül 251 ben ma sincs 50-nél több növendék. Ezen intézetek u. i. családrendszeren épültek fel, mert csak ily módon remélhető a romlásnak induló gyermekek megmentése A javítóintézetek közül 160 nak diakónus áll az élén, mig 155-öt diakonisszák vezetnek. Milyen nemes munkát végeznek épen ezen intézetekben a testvérek, kik reggeltől estig fáradhatatlanul azon vannak, hogy a rájuk bizott szerencsétlen gyermekeket, kiknél öröklött hajlamok, hiányos nevelés vagy végzetes befolyás a testi fejlődést megakadályozták, vagy a lélek tükrét elhomályosították, vissza vezessék a tisztesség útjára. A „Raues Haus" kötelékéből 49 diakónus ál a javítóintézetek szolgálatában. Sajnos, az ezen intézetekből a tanköteles korhatár elérése után kilépő növendékek nagy része a rájuk fordított sok gond és fáradság dacára is újra a züllés útjára lép s ezek számára külön nevelőintézeteket emeltek Ezeknél még fontosabb, hogy olyan embereket nyerjenek meg számukra háziatyáknak, akik a gyakorlati munkában jártasak s e mellett megfelelő erélylyel s céltudatosan vezessék bennük a gyakran veszedelmes elemek javítására irányuló nevelést. Érthető, hogy ezen intézetek számára a legkiválóbb diakónusokat igyekeznek mindenütt megnyerni. Ettől egészen eltérő az a munka, amelyet a diakónusok az n. n. „városi missziószolgálatában teljesítenek. Ennek is Wichern a megalapítója,aki 1848 ban küldte ki az első testvéreket a hamburgi városi misszió szolgálatába. Ismeretes, hogy azóta mennyire megnőttek a városok s hogy ezen modern Sodornák mennyi bünt rejtenek falaik között, minek következtében az egyháziatlanság rohamosan terjed a nagyvárosokban. Az ilyen gyakran 100—200 ezer lelket számláló nagyvárosi gyülekezetekben az a néhány lelkész örül, ha becsülettel elvégezheti a sok funkciót, de a lelkek gondozására s megmentésére nem jut ideje. Ezt pótolja a városi misszió, amelynek szolgálatában a diakónusok elviszik a Bibliát a házakba, felkeresik, segélyezik s gondozzák a szegényeket, betegeket s foglyokat, gyermekistentiszteleteket tartanak, vallásos iratokat terjesztenek, szervezik s vezetik a keresztény egyleti munkát, küzdenek az iszákosság ellen, nyilvánosan prédikálnak a forgalmas útszakaszokon s piacokon stb. Jelenleg 150 városi missziónárius áll munkában Németországban s ezeknek jó harmadrésze „Rauhäusler„. Ujabb időben a hivatalos egyház azon tudatra ébredt, hogy ezt az eddig szabad egyesülés alapján kifejlődött munkát is az egyház szervezet sáncai közé kellene állítani s azért megalapította az u. n. „gyülekezeti segitök« (Gemeindehelfer) intézményét. A segítők ugyanazt a munkát teljesitik mint a missziónáriusok, csakhogy teljesen a lelkésznek vannak alárendelve. Ma már 250 ilyen gyülekezeti segítő is van alkalmazva^