Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-02-15 / 7. szám
66 EVANG ELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: hogy még csak szóba sem hozták: ezt az eredményt csakugyan nem lehet elérni. A második módot magunknak kell kitalálni és foganatosítani. Ez is nehéz. Hogyan gyűjtsön a szegény egyház akkora tokét, hogy később azzal meg mentse magát a szegénység gondjaitól?! Erre ajánlok én most egy módot egy kis jóakarat, kevés pénz, de sok türelem kell hozzá. Javaslatom ez: minden évben tegyen félre az egyházközség valami csekély összeget alapitványképen, melyik mennyit bir, kamatoztassa azt száz esztendeig: akkor meglesz a tekintélyes tőke az egyház rendelkezésére. Ehhez kevés pénz, de kell sok türelem! Szinte látom, hogy mosolyog egyik-másik olvasóm, mikor erre a tőkére gondol: hiszen a kevés összegből nem lesz tekintélyes tőke! En azonban azt mondom: nagyobb tőke lesz belőle, mint első pillanatra gondolná az ember! Egy nagyobb költségvetéssel dolgozó egyház saáz koronát ugy félre tehet évenkint, hogy meg sem érzi annak hiányát; vagy összegyüjthet a gyülekezet bizonyos összeget adományokból perselyből, keresztelés, esketés alkalmával, harangozásért, sírhelyért stb. Egy szakember számítása szerint, ha minden év elején tőkésítünk 100 koronát, a kamatot előre levonjuk, a kamatot félévenkint tőkésítjük, 100 óv múlva 4°/ 0 kamattal 145689 kor.-nát tesz, (utólag kamattal 128712 K), 5% kamattal 335807 K, (utólagossal 274022 K), 6% kamattal 809412 K, (utólagossal 597667 K) tesz a tőke. Ez pedig már szép tőke! Bízvást elfogadhatjuk a számvetés alapjául az előleges kamatfizetést, hiszen azt meg szokta a nép, mindenféle kölcsönónél; elfogadhatjuk még a 6*/o-os kamatot is, hiszen a falvak népe évtizedekig nem fog még olcsóbb pénzt kapni; de évtizedekig valószínűleg 7 sőt 8%-ra ia ki lehet helyezni az ilyen pénzt; hogy veszteség ne érhesse a tőkét: csak árvaszerü kezelés mellett lenne szabad kikölcsönözni, s én azt hiszem, kapva kapnának az ilyen pénzen, aminél nem kell kezest keresni, félévenkint váltót ujitani, törlesztés miatt töprenkedni. Sőt némely időben valóságos jótétemény volna a népnek, ha ilyen állandó, a takarékpénztárnál olcsóbb pénzt kaphatna, amit nem mondatnának neki föl éppen akkor, mikor legnehezebb neki fizetni: pénzszük időben. A jövedelemből le kell ugyan még ütni esetleg adót, kezelési költséget; lehet azonban nfódot találni, hogy kevés kiadással járjon a kezelés. De viszont arra is lehet módot találni hogy nagyobb legyen a jövedelem, jó részvénybirtokvétel stb Bezzeg jó volna most nekünk, ha elődeink gyűjtöttek volna ilyen tőkét, és mi most felhasználhatnék, templomot építhetnénk, iskolát tarthatnánk, ]ótékonv intézeteket állithatnánk, külön adókivetés nélkül, — sőt az egyházi adót egészen megszüntethetnők! Mennyire más helyzetünk volna, mennyire más egyházi életünk és tevékenységünk fejlődhetne! Szerezzük meg hát mi ezt a boldog állapotot ami unokáinknak; azt a kis félre teendő Összeget nélkülözhetjük, vagy összegyüjthetjük évről-évre! Csak kevés pénz, kicsiny jóakarat, és sok türelem kell hozzá: ami előrelátásunkból jutnának unokáink olyan helyzetbe, hogy szegénység miatt semmit sem kellene aggódniok, ellenben tőkepónzük meglevén, sok jót és szépet megalkothatnának. Még gondolatnak is szép, azt a sok jót ós szépet voltakép mi alkotjuk meg ! Jól tudom én, hogy lehet a javaslat ellen is szólalni: az egyház ne gyűjtsön kincseket, de kérdem: jobban megfelelhet az egyház a maga isteni hivatásának, ha tehetetlen szegény? Az összegyűjtött tőkét is érheti valami veszteség. De kérdem: okossággal nem lehetne-e a csorbát még kiköszörülni? Az áldozatkészséget csökkenti majd a tőke élvezése. De kérdem: nem könnyebb lesz-e annak koronkint áldozni, aki évenkinti adózástól föl lesz mentve ? Egyébiránt elfogadok minden ellenvetést a javaslat ellen, — de csak az előtt fogok meghajolni, aki jobbat fog ajánlani! Kezdjük meg tehát a harcot a szegénység ellen, a magunk keserves tapasztalatai alapján utódaink és egyházunk jövője érdekében! Veres József.
