Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-08 / 6. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < dennap halljuk ilyen intézkedéseknek, mint hazafias tetteknek, az egyházi fórumokon is, magasztalását dicsőítését! És ha ez ellen felszólalunk, rögtön ránk sütik a békebontók, a szeparatisták bélyegét! * Raffay testvérem zsolnai decemberi tanácskozásunkat a 17. század elején Zsolnán tartott emlékezetes zsinattal egybevetvén, az akkori zsinat „egységesítő" törekvéseit dicsőíti, — hogy annál lesújtóbb ítéletet mondhasson tanácskozásunk szerinte »bontó, romboló és pusztító" munkája felett. A történelem tanúbizonysága szerint az 1610-diki zsolnai zsinat korántsem volt „egységesítő" olyan nyelvi értelemben, mint a milyenben azt Raffay ur feltüntetni szeretné. Méltóztatik talán tudni, hogy gróf Thurzó az ország nádora, kezdeményezésére összehivott és elnöklete alatt megtartott zsolnai zsinat három szuperintendenst választott a tót esperességek és egyházak számára. »Minthogy pedig (v. ö. Zsilinszky: A magyarhoni prot. egyház története 233. lapját) a nyelvek különfélesége sok nehézséget okozott az egyház kormányzásában, a püspökök mellé választottak alszuperintendenseket, inspektorokat a magyar és német gyülekezetek számára." Íme, a zsolnai zsinat »egységesítő" törekvései! Ilyen egységesítő törekvéseknek mi „egységbontóknak, rombolóknak, szakadást előidézőknek" bélyegzett tót evangélikusok teljes szivünkből hódolunk. És ha Raffay testvérem és azok, akik vele ugyanazon elveket hirdetik és általában egész hivatalos egyházunk az egynyelvüse'gre törekvő egységesítéssel felhagyva, a zsolnai zsinat álláspontjára helyezkednek és példáját követve a „Tburzók amaz igazi, mélységes, önmagáról lemondó egyházszeretét, amely egyedül csak az evangeliom egyházának erősítését tekintette céljának", irányadóul ismerik el, akkor bennünk legőszintébb testvérekre, a közegyház érdekeiért legodaadóbb harcosokra találnak. Ilyen egységesítés zászlaja alatt, e jelben egyek leszünk. Kizárólag Önöktől és jövő zsinatunktól függ, vájjon igy lesz-e, vájjon csakugyan egyek leszünk-e! * Végezetül még csak azt jegyzem meg, hogy téved Raffay testvérem, midőn »hallomás szerint" azt irja, hogy a zsolnai gyülekezés az ón hívásomra és elnökletem alatt tartatott meg. Nem ! Én a gyülekezést sem össze nem hívtam, sem azon nem elnököltem. Nem azért jegyzem azt meg a nyilvánosság előtt, mintha el akarnám hárítani magamról a gyülekezéssel kétségkívül járó erkölcsi felelősség súlyának egy részét. Ellenkezőleg, teljes szolidaritást vállalok zsolnai tanácskozásunk eredményével, annyival inkább, mert az azon tanácskozáson egyhangúlag elfogadott nyilatkozat szerzője én vagyok. Ezt kénytelen voltam ez alkalommal kijelenteni, nehogy nálunk, ahol sokszor nem arra néznek, mi van irva, hanem azt kutatják, ki irta, más valakit gyanúsítsanak a szerzőséggel. T „ .. Janoska György lelkész-alesperes. Félreértések. Válasz Janoska György testvérnek. Elsőbb is hálás köszönetet mondok Janoska testvérnek, hogy szives volt cikkemre válaszolva az egymás megértését célzó testvéri törekvésemet elősegíteni. Mert én azt hiszem, mi egy kevés jóakarattal megérthetjük egymást. Persze nem ugy, hogy egymást kemény szavakkal keserítjük, — amiket én, szerkesztői -jogom és kötelességem szerint, cikkéből kihagytam, — hanem csakis ugy, ha a „közöttünk lévő közbevetés" mellőzésével egyházunk azonos szeretetének lelkészekhez egyedül illő alapjára állunk. Erre az alapra helyezkedve adom meg a választ Janoska testvérnek. Cikkem „tenorjából és tartalmából" iga2án senki sem olvashatja ki, sem a „sértés", sem a viszály felidézésének szándékát. Egyházunk szomorú helyzetének látása késztetett feljajdulásra és a testvéri szózat megírására. Hogy pedig miért nem „vártam be, miért nem olvastam el, miért nem ismertem meg előbb a zsolnai gyűlésen megjelentek álláspontját?" ennek a magyarázata nagyon egyszerű. Eközben a tót nyelvű egyházi ós világi lapok nyomán az egész magyar sajtó ismételten foglalkozott a zsolnai gyűlés „szepiratisztikus" állásfoglalásával. A jelenlévő vagy érdekelt egyének és körök azonban egy szóval sem cáfoltak, egy szóval sem jelezték, hogy nyilatkozatot szándékoznak leadni. Meg lehet róla győződve Janoska testvér, hogy ha addig vártam, tovább is tudtam volna várni cikkem megirásával, hogy szóvá tehessem benne a gyűlés álláspontját is. Nyilatkozatuk azonban — melyről még e lapok hasábjain többször is lesz szó, — csak cikkem megírása után jutott kezeimhez. Nagyon köszönöm Janoska testvér ama kijelentését, hogy Zsolnán „nem szeparatisztikus célok után indultunk, hanem épen ellenkezőleg az együttműködésre való hajlandóságunk és készségünk félre nem magjarázható tanújelét adtuk." Én is erre kérem ma is felvideki testvéreinket, akikről készséggel elismerem, hogy mindenkor igazi egyháziasságot és buzgóságot tanúsítanak az ősök örökségéhez való hűséges ragaszkodásban, arra kértem, arra is kérem a testvéri szeretet szavával, hogy e hűséges ragaszkodás győzzön le bennük mindent, ami a „közbevetést" mélyíthetne közöttünk. Meg is tudnék én nyugodni Janoska testvér ebbeli kijelentésén, ha ott nem volna cikkében a „szeparatisztikus" szándók lehetősége e kijelentésben: „Kizárólag Önöktől és jövő zsinatunktól függ, vájjon csakugyan egyek ceszünk-e ?" Tehát mégis csak igazam volt, amikor aggódtam, hogy a napilapoknak s az egyéb hirlelóseknek van alapjuk: az elszakadás, as egység megbontásának lehetősége ott kisért a háttérben! Ezért hivatkoztam én Zsolna egykori szerepére. Legyen meggyőződve Janoska testvérem, hogy Zsolná"