Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-20 / 51-52. szám

év. Budapest, 1913. december 20. ETAM EGYHÁZI ES ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi ekintetben illető mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az eset­leges reklamáció is a lap tu­lajöonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra. (Pest megye) küldendő. BS ^ SZERKI RAFFAY SÁNDOR •ZTIK: NOSZKÓ ISTVÁN Megjelenik hetenként egy iven A lap ára: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyedévre .. 3 k Egyes szám ára 40 f Hinletések és pályázatok ára: K<;ész oldal 40 R Állandó hirdetésen me^e yezés szerint TARTAkOMJEGlJZÉK : VEZÉRCIKK: Karáesony. *). Molnár Viktor esperességi jfelüggeló megnyitó be­széde. — Veritás uégszaua. Veritás. — Á nógrádi eggházmegge uj jelügy elöi. Cs. G. — Nekrolog. Sipos András. — Bel élet. Pályázatok és hirdetések. budapesti lelkész. rákoskeresztúri leikés/. KÖMl'XK A TA Kí-AK: SCHOLTZ ÖDÖN BLATNICZKY PÁL AgfaI vi esperes-lelkész. cink' tai lelkész. GÖMÖRY JÁNOS ALEXY LAJOS eperjesi főgyin. igazgató. czeghdi nyűg. ig. t. a ni tó. Karácsony. *) Istennek dicsőség, — embernek békességi Bz volt az első karácsony ajándéka, ez a karácsony örök követelménye mind maiglan. Evangéliomi anyaszentegyházunkig­szentebb hivatása e kettőnek megvaló­sítása. Hogy szolgáljon benne minden Istennek dicsőségére, embereknek bé­kességére ! A célt maga Isten tűzte ki. Az utat is ő maga mutatja szent Fiának evangé­liumában. Az erőt is ő maga oltja belénk az ő Szentlelkével. Az egyháznak csak egy kötelessége van: mutatni a célt, egyengetni az utat, táplálni az erőforrást a hitnek ébrentartásával s igy épiteni a földön az istenországát. Egyházunknak társadalmi helyzete azon ban sem Istennek dicsőségére, sem az embereknek békességére nem szolgál. A felekezetközi viszonyok igen szomorúak minden tekintetben. Most már a régi testvérrel is fel kellett bontani a bizo­dalmon alapuló jó viszonyt, mert akadtak olyan testvériséget megszégyenitő tul­buzgók, akik az emberek békességét feldúlva, elfogult vaksággal és nem az Isten dicsőségére, nem a Krisztus evangéliomának diadalára, hanem önző, kicsinyes érdekekből lehetetlenné tették a békés együttélést. Ma kiéleződtek ismét azok a széthúzások, amelyek a hitviták korában a két protestáns egy­ház könnyű leverefésének minden kat­holikus reakciónál döntőbb tényezővé váltak. Pedig amúgy is gyengék vagyunk nagyon. „Kivül harcok, belül félelmek". A harc nyugalmai, a félelem pedig ön­bizalmat és erőt emészt. A korszellem vágyva vágyik a vallásosság áldásaira, de belső gyengeségünk átka, hogy nem birunk a vágyódásnak irányítást és ki­elégülést nyújtani Istennek dicsőségére, embereknek békességére! Az evangéliomi öntudat e meglan­kadását tekintem én a legnagyobb baj­nak. Mert a széthúzást, amelynek békét pusztító oltárán mindig oly szívesen áldoztukfellegszentebb javainkat, hiszem, hogy a külső ostrom és a folytonos vesztesség tapasztalása majd megszün­teti. De mit ér, ha sem autonómiánk ostromolt falait, széthulló bástyáit, sem egyházunk épületének belső berende­zését nem azzal az igazi öntudattal tatarozgatjuk, amely nélkül minden mi munkánk csak vergődés, de igazi ered­ményt nem terem. Zsinatolunk. Tehát történelmi időket élünk. Sok-sok ezernyi ezer koronát fektetünk be a sok beszédbe, amely

Next

/
Oldalképek
Tartalom