Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-13 / 50. szám

7 az isteni gondviselés abba a helyzetbe hozott, hogy különös munkálkodás nélkül is függetlenül megélhetnek, ha honfitársaik és hitfeleik bizonyos hivatalos megbízatással ruházzák fel őket, ne térjenek ki jaz előttük megnyitó megbízatásoktól. Keresni soha — ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatom, — semmiféle állást, sem a közéletben való részvételre a teret nem kerestem, de nem tértem ki — a múltban sem és nem térek ki most sem, meghajtom evangelikus egyházunknak hivó szózata előtt. Érzem teljes mértékben, hogy szolgálatot vár tőlünk az egyház, érzem azt is, hogy igazak az irás szavai: „Aki pedig első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok. Amit ez alkalommal ugy értelmezek, hogy ne legyetek se elsők, se utolsók." Aki valamely tisztségre megválasztatik, ne tekintse magát másnak, mint primus inter paresnek, az egyenlők közötti elsőnek és szolgálatra hivatottnak. Igyekszem főtisztelendő zsinat, hogy a reám ruházott bizalmi állásnak legjobb igyekezettel megfelelhessek. De egyházunknak eme tisztsége emlékeztet engem nemzetségemnek egyik tagjára, Több mint 100 év előtt nemzetségem egyik tagja, báró Prónay László volt az 1791-ik évi zsinat elnöke. Megboesájtják nekem, ha ez az emlékis bizonyos meghatottságot kelt fel bennem, ha meg emlékezem kegyelettel nemzetségemnek mindazon tagjairól, akik evangeliumi egyházunk érdekében a régmúltban küzdöttek és szenvedtek és a közelmúltban annak érdekében munkálkodni igyekeztek. Példájuk szemem előtt lebegett eddig, szemem előtt fog lebegni ezentúl is. Kérem e bizalmi állásban viszont bizalomteljes támogatásukat. A teljes őszinteség egyik sajátságom, talán olyan mértékben, amely néha némi, mondjuk nem összeütközés, de némi csekély ellentét kifejtésére is alkalmul szolgálhat. Kérem, hogy ezzel szemben legyenek elnézők. És most, mélyen t. zsinat, engedjék meg még nekem, hogy azon, inkább általános jellegű elmélkedés után, amellyel ma délelőtt zsinati tanácskozásainkat bevezettem és megnyitottam, a zsinatnak szorosabban körülirt feladataira is röviden elmondhassam nézetemet. Mindenekelőtt egy óhajtást nyilvánítok. Bz az óhajtás az, hogy legyen zsinatunk a szó teljes értelmében tanácskozó testület és ne szervezett pártok küzdése. Az állami életben nem zárható ki teljesen szervezett pártoknak létezése és ezeknek, mint ilyeneknek, bizonyos mértékig küzdelme. Erők mérkőzése az állami élet, mert az állami élet is anyagi erőkkel rendelkezik, anyagi erőkön és kényszereszközökön épül és tartja fenn magát. Az egyház legyen inkább — amint azt ma már a zsinati tanácskozások megnyitása alkalmával mondottam — lelki közösség, ahol tanácskozó testületeinkben ki-ki legjobban meggyőződése szerint keresi az igazságot és kölcsönös támogatással azon van, hogy az egész tanácskozó testület megtalálhassa az igazsághoz vezető utat. Tehát ne érdekkörök, ne szervezett pártok álljanak szemben egymással zsinatunkban, de ki-ki legjobban meggyőződését követve, tanácskozás, kölcsönös meggyőzés, azt egymás között való kölcsönös megértés, a kölcsönös egyetértés előmozdítása lebegjen mindenkor szemünk előtt. Érzem, főtisztelendő zsinat, igen jól, hogy az elnöki fontos teendők viselésére talán más egyéni tulajdonságok volnának alkalmasabbak, mint azok, amelyekkel én rendelkezem, de egyről kérem, legyenek meggyőződve: sokkal jobban szeretem a valódi alkotmányosságot, sokkal jobban szeretem a szabadságot, sem hogy mást tekinthessek elnöki feladatnak, mint mindenkor figyelemmel kisérni a közvélemény kialakulását és ahhoz képest mondani ki a határozatot. De érzem azt is, főtisztelendő zsinat, hogy ebben az állásban főfeladatomnak csak azt kell