Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-29 / 48. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 többit nem. S igy ő sem fizet túlságosan sokat. (Terményekkel együtt körülbelül 300 koronát.) S látva, hogy a gyülekezet méltányos vele szemben ; szivesen is fizet 1 fl mi szintén nem utolsó dolog 1 Nálam, az anyagyülekezetben meg, — a hol nincsenek cselédek és nincs annyi szegény, nap­számos ember, — az összes szükséglelnek '/ 3-dát vetjük 16 éven felüli gyónó személyekre, 2/ b-dát pedig állami adóra. Ez is megközelíti a méltá­nyosságot, meg az igazságot is! Nincs is soha semmi bajunk a kivetésnél, sem a beszedésnél! S én részemről olyan közepesen módos és nem tulmagas egyházi adóval biró gyülekezetbe ezt a fizetési kulcsot tartom a legméltányosabb­nak és legigazságosabbnak! fí hol mások a viszonyok, ott lehet 1/ t és 3/ 4-es arányt is megállapítani. Ez már az illető gyülekezet helyi — személyi és vagyoni viszo­nyaitól függ! De annyit nyugodt lélekkel, tapasz­talásból elmondhatok, hogy nincs gyülekezet, a mely ezen kereten belül (személy adó és °/ 0 adó) méltányos és igazságos kulcsot megállapitani ne ne tudna! Ugy hogy ezek mellett még osztály~ adóval is bonyolítani a kérdést sem célszerűnek, sem haladásnak nem tartom. fí 303 § helyett az általam javasolt módosí­tásra a saját gyakorlatomban felmerült szükség­ér«et indit. Ugyanis — szintén a föntebb hivatkozott — filiámban van egy hivem, a kinek összes vagyona takarékpénztárban van elhelyezve, fí takarékbe­tétek után adót a takarék fizetvén, — semmi ál­lami adóval megterhelae nincsen. Egy másik hivem pedig évi 6000 kor. élet­járadékot élvez. Állami adója ennek sincs. fízt hiszem ilyenek, — habár szórványosan, — de akadnak más gyülekezetekben is! Hogy jövőben az ilyenek is a törvény világos szavai szerint megadóztathatok legyenek, — ez­ért szükséges az általam javasolt módosítás, — illetőleg betoldás! (Folytatjuk.) NEKROLOG. Ringbauer Gusztáu. esperes-lelkész. 1851. aug. 10. — 1913. nou. 21. Született Csalóköz-Somorján tekintélyes és uagyonos polgári házból. Középiskolát a pozso­nyi lyeeumban, theologiát ugyancsak Pozsonyban végzett, mindkét helyen kitűnő sikerrel. A hallei egyetemre, hol 2 Semesteren át tartózkodott és tanáraira: jakobi, Beyschlag, Kahler, Heim és Droysenre mindig szeretettel emlékezett uissza. Külföldi tartózkodása után 3 éven át nevelőskö­dött Pálfy Rudolf gr. főúri családjánál, mely idő alatt néhány külföldi utazást tett és a francia és angol nyelvet tökéletesen sajátította el. Fel­avatása 1875. oktober 20, rajkai lelkésszé való beiktatása 1877. január 28-ára esik. Még ez év­ben kelt egybe Ebért Katalinnal; boldog házas­ságuk 4 gyermekkel lett megáldva, kik közül esak egy fia maradt életben, jelenleg kir. segéd­tanfelügyelő Magyaróvárott, kinek felesége 1913. szeptember 26-dika óta pfliehtenfesti Schmidt Eszter föh. főtiszttartó leánya. * * * Szomorú napra vitradt folyó évi november 21-én Rajka evang. egyháza és vele együtt a mosoni egyházmegye. E napon u. i. távozott kö­rünkből 5 havi szenvedése után Ringbauer Gusz­táu esperes-lelkész, életének 63-ik, lelkészi 38-ik és esperesi működésének 16-ik évében. Korai elhunyta nemcsak kis egyházmegyénknek a gyásza; neve már régen fogalommá lett, mely ily szük határokkal meg nem elégedett, fíz egye­tem embere volt, ki nem annyira elméje bölcses­ségével, jelleme határozottságával, művészi lel­kületénekfinomságával, bámulatos munkaerejével, mélységes szerénységével, mint inkább szive varázserejével hatott, de avval azután olyannyira, hogy korlát nélkül, fejedelmek módjára, uralkod­jék a szivek felett. Ilyen koronázatlan király a szivek birodalmában volt a mi áldott Ringbaue­rünk, a magyarhoni protestáns vezérférfiak ked­vence ; — a főherceg asztalánál ép oly szivesen látott vendég, mint a másfelekezetü papság kö­rében; — főúri körökben ép oly otthonos, mint a köznép utolsó kunyhójában. Kimagasló, impo­náló, jobban mondva szeretetreméltó alakja, ha valahol feltűnt, ott valláskülömbség nélkül azon­nal fel is villant minden szem, kiderült minden arc, kitárult minden kar, hogy a megtestesült szeretetreméltóságot a béke és szeretet apostolát üdvözölhesse. Megjelenése pillanatában bizton, hogy ledült minden kasztrendszer és szűkkeblűség, minden szenteskedés és alattomosság; bizton, hogy ott különféle felekezetű és nemzetiségű hálás hall­gatói is csakhamar azon édes tudatra ébredtek: „Szeressük egymást, mert hiszen egy Istennek és egy magyar hazának a gyermekei vagyunk." Ualóban ez az egy ember többet használt köz­egyházunknak, mint egy győzedelmes hadsereg I Mégis mosonmegyeinek vallotta magát leg­szívesebben 1 Itt a katholicizmus hatalmas táborában, szeretett egyházának pozícióját, fejlődését biz­tosítani, ha kell nyugalomba, vagyona, élete

Next

/
Oldalképek
Tartalom