Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-29 / 48. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 a mikor már Prónay báró is — kormánypárti volt. Csak sajnálni tudom, hogy szereplésemnek ilyen tendenciózus beállításéval Prónay bárónak s általában egyházi életünk vezéreinek, - habár talán csak muló és szeretem remélni, esak pillanatnyi — keserűséget és fájdalmat szereztem, a mikor ez a szándék telkemtől nagyon távol állott. Én igen is támadom őket, igen is szigorú elbírálás alá veszem őket, minden egyházkormányzati ténykedésükben, mihelyt ugy látom, hogy ezek összeütközésbe kerülnek az én elveimmel, az én ideáljaimmal. De hisz ezt ők igen jól tudják, hogy a közélet bajnokát, a ki a frontban legelői áll — legtöbb nyíl éri, ennek paizsán és sisakján kell eltompulnia minden ellenséges fegyver élének, mert őket mindég elől találjuk a küzdők között, s mert őket kikerülni nem lehet. A közélet harcosa, a közügy bajnoka legyen készen minden orán a lovagi tornára. Aki a fórumon szerepel — annak a fórum előtt, a publicitás kritikájának helyt kell állania. Őket a publicitás joggal birálja, vonja felelősségre, ha kell támadja. De sohasem a személyt, soha az egyén integritását, hanem bennük az elvet, a kormányzati programmot, melyet ők képviselnek, ők teremtenek, ők plántálnak át az életbe. De a melyért aztán éppen ezért ők a felelősek. Ezt mindenkinek, a ki közögyekkel, ha csak egy kongruás gyülekezet élén állva is — foglalkozik, tudnia kell. Nos én igy itélem meg a mi vezézeink helyzetét, szerepét. Ilyen princípiumok szerint birálom el kormányzati ténykedéseiket. Közérdekből, a közérdekért. De soha engemet semmiféle ügyben, senki ellen alantas személyeskedés nem vezetett. Egyéneket soha nem üldöztem — elvi meggyőződésből. Ezért fájlalom, hogy legutóbbi szereplésem mégis olyan szinben tünt fel, mintha én Prónay Dezső bárót, vagy vezérférfiainkat az ő személyükben támadtam volna meg. Őszintén vallom, készséggel elismerem Prónay Dezső bárónak vezéri szerepre "hivatottságát. Mi dunántuliak pedig féltő szeretettel tekintünk fel reá, mert hiszen ő itt nőtt naggyá, innen került az egész egyházegyetem élére, de még oda is elkísérte őt a mi szeretetünk, őszinte tiszteletünk és igaz nagyrabecsülésünk. Ha még mással szemben talán megfeledkeznénk is elveinkről és személyeskedni tudnánk - Prónay Dezső báróval szemben még a leghevesebb polémiában sem tudnánk sértő szándékkal lenni. Ezt egyszerűen lehetetlenné teszi az az őszinte tisztelet, igaz nagyrabecsülés és féltő szeretet, a mellyel mi dunántuliak Prónay Dezső bárót egyházi, közéleti szereplésében követjük. A vihar elült. A zivatar, mely felszólalásaim s cikkem nyomán támadt, — elvonult. Mig körülöttem minden zúgott, kavargott: mereven, némán állottam, ne hogy megszólamlásomat a megfélemlett gyávaság szavának tekintsék. Most azonban, a mikor minden elcsendesült — megszólaltam. Mert igy parancsolta ezt az én lelkiismeretem. Én pedig jó lutheránus vagyok s életelvemnek vallom: „nem jó és nem tanácsos a lelkiismeret ellen cselekedni." Mindezt el kellett mondanom, meg kellett irnom, mert ugy érzem, hogy ezzel tartoztam nem csupán magamnak, a lelkiismeretemnek, de tartoztam egyházi vezéreink s főleg Prónay Dezső báró, egyetemes felügyelő iránt mindenkor érzett tisztelet és nagyrabecsülésemnek, de tartoztam végül és legfőképpen annak az ügynek, a melynek szolgálatába esküdtem. Vajha e szavaimat megértenék mindazok, a kiket illet s a kikkel — ha Isten engedi — remélem — mint ellenzék — még sokszor szembe fogok állani, de a kiknek személye iránt érezett tiszteletről