Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-15 / 46. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 a történet szomorúvá válik, s hallani kell azt a vidám gyermekkaeajt, ha a történet folyása éppen ugy hozza magával. Az a kedves, barátságos, szivet és lelket nemesítő hangulat, mely az ilyen Kranzehenek alkalmával a diakonissza-szobáeskában uralkodik, kell, hogy egy egész életre belevésődjék a gyermek lelkébe, ott hagyva mélységes nyomait, melyeket semmi sem fog tudni onnan többé kitörülni, sem a világi hivságok kísértése, sem az életörömeinek mámora, sem a szenvedések nehéz megpróbáltatásai. . . . De a nővérek itt még nem állanak meg. Vasárnaponként maguk köré gyűjtik a cselédlányokat és imával, énekkel, olvasmányokkal, szelid szóval és gyöngéd bánásmóddal nemesitik szivöket, müvelik lelküket, fejlesztik tudásukat, intik őket türelemre, buzditják a jóra, óvják a bün mindenfelé tátongó örvényeitől. Jelen soraimnak nem céljuk, hogy a diakonisszák áldásos működésének minden ágára kiterjeszkedjenek, csak örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy egyházaink ezen legönzetlenebb munkásai előtt meghajtsam az elismerés zászlaját bár tudom, hogy mind ez kötelességük s hogy ők nem is kívánnak, nem várnak és nem keresnek önfeláldozó munkájukért elismerést, köszönetet avagy dicséretet. Azért ritkán is esik róluk szó nyilvánosan, de azt hiszem, hogy mindazok legbensőbb érzelmeit tolmácsolom, kiknek alkalmuk van csendes, de annál áldásosabb működésűket figyelemmel kisérhetni, vagy akiknek csak valaha alkalmuk volt kedveseik betegágya mellett tapasztalni azt a gyöngéd gondoskodást, körültekintő figyelmet, mellyel a nővérek a beteg testi szenvedéseit enyhiteni törekednek, azt az angyali türelmet, mellyel a vigasztalás és megnyugvás balzsamát csepegtetik a vergődő lélekbe, azt a mély, magávalragadó, meggyőző hitet, mellyel még a koporsó mellől is megtanítanak az Égre tekinteni. És én nem beszélek csupán az iglói nővérekről, mert hiszem és tudom, hogy ahány csak van kerek ez országban, az mind vetekedik egymássalfogadalmának mennél hivebb betöltésében, a tettekben megnyilatkozó felebaráti szeretet legideálisabb gyakorlásában. Azért boldog lehet minden gyülekezet, ha kebelében az önzetlen felebaráti szeretet ez_n önfeláldozó apostolai működnek s boldogn i mondhatja magát minden lelkész, kinek a d konisszákban páratlan segitő társ adatott. Hintzlerné Solcz Inez. KÜLFÖLD. Az euangelikus eggliáz Belgiumban. Bajos volna megmondani, hogy a mai Belgium mily mértékben volt egykor evangelikus, mert abban az időben nem ismerték még a statisztikát s mivel az azon korból felmaradt feljegyzések nem vonatkoztak a mai Belgiumra, amely akkor mint ilyen nem is létezett, hanem az egész Németalföldre. Mégis bátran állithatjuk a fenmaradt adatok alap ján, hogy a 16. században a mai Belgiumnak körülbelül fele protestáns lehetett. Frédérieq genti tanár, kinek alapos tudományossága kétségbe nem vonható, ezt irja: „Uolt idő, mikor fíntrverpen, Gent, Brüssel, Brügge, Lőiven, Tournai, Möns, sőt Gourtrai, ff lost, Ostende, jjperen, flndenarde, Diest, Hasselt és más kisebb városokban is legalább annyi evangelikus lakos volt, mint katholikus". ff spanyolok véres uralma, ama boldogtalan viszály, mely a déli tartományokat az északiaktól elszakitotta s Farnese helytartó céltudatos politikája aztán ismét visszaállították a katholieizmust, ugy annyira, hogy a reformáció hivei kénytelenek voltak külföldre menekülni. Talán nem szükséges ama rémuralomra emlékeztetni, amely fflba nevéhez fűződik, ff 17. és 18. század megerősitették a római klérus tekintélyét s teljesen kimosták a század nagy vallási mozgalmának jelentőségét a nép emlékezetéből, ugy hogy az evangélikus tannak utolsó nyomai is eltűntek az országból. 1835-ben flnet Léonard adatai szerint csak 800 protestánst találtak Belgiumban, ugy hogy a katholikus reaktió ottani hatásáról nem alkothatunk magunknak tulmagas fogalmat. De a statisztikai adatok nem tükrözhetik vissza egy nemzet vallási és kultúrtörténeti fejlődését. Ha a római egyház ma kétségkivül a legnagyobb és legmaradandóbb hatást gyakorolja is a belga népre, ugy még sem tagadható, hogy ezen korlátlan hatalom következményei nem nyilvánulnak a nép erkölcsi életének és normális erejének megfelelő emelkedésében. Mintha mély álomban megmerevedett volna az ország, ugy hogy pld, Uoltaire igy jellemezhette Brüsselt: le séjour de l'ignorance, de la pes anteur, des ennuis, de la stupide indifférence." flz 1837. esztendő uj elemet hozott a belgák fenteeseteit életébe. Dr. Scheeler, egy Brüsselben élő német tudós a királyi könyvtár főkönyvtárosa, Panehaud brüsseli, de Faye tournai-i és Spörlein antruerpeni lelkészekkel egy bizottságot alapitott, amely Belgium evangelizálását tűzte ki feladatául.