Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-01 / 5. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < mindannyian, papok és világiak, ós tegyünk meg mindent az érdekében; járjuk be csak az orszá­got, ugy, a hogy a reformátusok teszik és hasz­náljuk fel a tisztességes, egyházhoz illó pénzszer­zésnek a módozatait, hiszem, hogy már 1917-ben is képesek leszünk valamit tenni ez eszme rea­lizálására, különösen ha számba vesszük, hogy a reciprocitás révén mi is tarthatunk igényt az állam támogatására, a mely tudvalévőleg legkö­zelebb 300 ezer koronányi összzeget folyósitott a református egyháznak a Kalvineum céljaira. E i ugy látnám ezt az eszmét megvalósitan­dónak. hogy egy kedvező fekvésű, nagy, luthe­ránus, * különféle tanintézetekkel biró városban egy jókora telket igyekezzünk szerezni, — esetleg még ingyen is hozzájuthatunk, — és azon törekednénk aztán fokozatosan, pavúlon­szerii házcsoportok által egy megfelelő intéz­ményt létesiteni, a melyben a papi özvegyek és árvák hajlékot s szerényebb díjazásért ellátást is kaphatnának s a. honnan aztán gyermekeiket könnyebben neveltethetnék. S ez által özvegye­inket megkimélnök <t hajléktalanság keservétől s a papi árvákat attól az elkanyagoltatástól, a melyben bizony nem egynek közülök a nevelte­tési költségek hiánya miatt része van. És ha aztán ez az intézet tovább fejlődnék, — a mint­hogy fejlődik is, ha komolyan neki látunk a dolognak, — lehetne benne néhány szobácskát kiszorítani azon elaggott lelkészek részére is, a kinek öregségükre nincsen gondozójuk. Persze, a ki mindjárt megijed az első nehéz­ségtől s azt hiszi, hogy egy ilyen nagyobb mé­retű munkát és áldozatkészséget igénylő eszme egyházunk keretén belül meg nem valósitható, azzal nincs mit beszólni, az ilyen nem ismeri sem a lelkesedés alkotó erejét, se nem olvasta soha sem a hallei árvaháznak, sem más hozzá hasonló mustármagnyi kezdődésü intézménynek a történetét, Az a hétszáz magyarországi luthe­ránus pap óriási mozgató erőt képvisel, ha akar! S nagy dolgokra képes az emberi erő, ha Isten segiti. S miért kételkednénk mi az isteni segít­ségben, ha kellő lelkesedéssel és erélylyel látunk munkához, a mikor ezt a segítséget magunk körül annyiszor láthatjuk!? * Ti hozzátok szólok első sorban, a kiket a dolog legközelebbről érint s á kiknek legjobban kell tudnotok megérteni szavaimat: Kedves test­vérek, lelkésztársaim! Titeket kérlek arra első sorban, hogy tegyétek ezt az ügyet magatokévá s gondolkozzatok felette, hányjátok-vessétek meg azt alaposan a papi értekezleteken is, hogy a mely oldalai talán ma még homályosak, azok is tisztázódjanak s mi már kiforrott, megvalósításra megérett eszmével menjünk elibe a nagy jubile­umnak s akkor talán le is tehessük az alapkövét az általam megjelölt áldásos intézménynek. Tudom én, hogy ez eszmével kapcsolatosan még sok mindenféléről lehet szó, a mit alkalom adtán magam is szándékozom elmondani, csak arról ne legyon szó sehol, hogy gyáván megijedjünk s az eszmét elejtsük, a melyet én a lelkészek családapai nyugalmának s féltett kedveseik jövő­jének biztosítása érdekéből vetettem papírra, olyan jóakarattal kérvén meghallgattatást, mint a minő jóakarattal irom én e sorokat. Létesítsünk egy otthont a papi özvegyek és árvák, illetőleg elaggott lelkészek részére! És még egyet kérek. Azt nevezetesen, hogy mindazok, a kik ezzel az eszmével sympathiálnak, legyenek szívesek engemet arról értesíteni, hogy lássam, érdemes-e ezzel a dologgal tovább is­foglalkozni, vagy pedig csak oda kell azt temetni sok egyéb derék és jóravaló eszmék mellé. Hirek Amerikából. Nevezetes ünnepe volt a múlt év december ha­vának 8-án, vasárnap délután a tízezernél több lelket számláló detroiti magyar telepnek, szorosabban a mi amerikai magyar hitsorsosainak. Ekkor helyezte el Qgyanis a detroiti magyar nyelvű ág. h. ev. gyülekezet az épülés alatt lévő templomának és iskolájának szeg­letkövét nagyszabású ünnepség keretében, amely ünnep bizonyára kimagasló napot jelent mindenkoron ameri­kai magyar Sionunk történetében. Örömmel közöljük ezen hirt magyarországi testvéreinkkel is, mert meg­tudják belőle, hogy — bár a messze idegenben vetőd­tünk — szeretettel ápoljuk itt is az édes anya emlékét s megőrizzük itt is az apáinkról ránkmaradt legdrágább örökségünket: evangéliumi protestáns hitünket. A detroiti egyházközség mindössze nagyon rövid múltra tekinthet vissza. Két esztendeje sincs annak, hogy idejött a gyülekezet első lelkésze Becker Jakab, aki néhány lelkes hívőnkkel 1911. április 2-án megala­kította az egyházat. E naptól kezdve a gyülekezet amerikaias gyorsasággal fejlődött hónapról-hónapra. Alig egy negyedév leforgása alatt telket vásárolt 1600 dollár vételárban s midőn azt teljesen kifizette, foko­zott buzgósággal folytatta az építkezéshez szükséges összeg gyűjtését a hivek között, kiknek dicsére' es ál­dozatkészsége mellett a mult év őszén elértük aií az időt, hogy az építkezést is megkezdhettük. Azóta se­rényen dolgoznak az építők és az emiitett napon elhelyezhettük a szegletkövet; teljesen elkészülni pedig március 15-én fognak ópitőink a nekünk oly kedves művel. A szegletkőletétel ünnepén valláskülönbség nél kü résztvett egész Detroit magyarsága. Képviselve voltak

Next

/
Oldalképek
Tartalom