Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-11-01 / 44. szám
1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 leit valahogyan hatnia isi Hatása psiehéjével, teljes szellemi hatalmával, különben érthetetlen volna, hogy sajátos felfogású, gondolkodásmódu embereket és társadalmakat formált. Vagy talán ilyen hatása a lutheranizmusnak csak külföldön lehetett, nálunk azonban nem ? S annak, hogy a ref. egyház hóditott tért a magyarság között, nincsenek-e mélyen fekvő politikai s egyéb okai is, a mellett, amelyet Sebestyén annyira kidomborit? Tudjuk, hogy igen. De ha nem tárgyilagos, hogy ne ártana már most az az u. n. jó testüeri viszonynak! Avagy nem azt a családot juttathatja-e eszünkbe az ilyen és hasonló eljárás, amelynek kebelében, két testvér közül az egyik következetesen és szándékosan a másik elé áll, mikor idegenek előtt jelennek meg, vagy máskor is, — hogy amazt ne is lássák. De nemcsak hogy elállja az útját, de azt mondja róla: ennek a családnak az élettörténetében, munkájában neki nincs szerepe, őt egészen könnyen nélkülözni lehet . . . , pedig az is csak ugy dolgozik, fárad, mint az a másik! Lehetetlen, hogy ne töltené el az ilyen bánásmód keserűséggel a másiknak a szivét. Bántja őt a lekicsinylés, a semmibe nem vevés, munkájának lebecsülése, a testvéri viszonynak ilyen rideg meglazitása. A magyar protestantizmus egyik nagy problémája épen ez a tény! S ez ugy látszik nagyon nehezen oldható meg. Testuérijó viszonyról beszélnek s irnak, — s ugyan hol az a testvérisség!? Áthatja-e még magát a hivatalos egyházat is eléggé ennek a kapcsolatnak az eleven tudata? Azután: áthatja-e annak tagjait!? Az élet felel meg az ily kérdésekre, nem pedig a hivatalos üdözletek, nyilatkozatok és tény megállapítások . . . S a magyar evang. egyháznak a problémája egyebek mellett az, hogy nem szerez érvényt testvérei jogainak is, ha a testvéri kötelességeket vállalja! Ezt mi talán liberalismusnak, békülékenységnek mondjuk, de gyengeségnek vélik s minősitik mások! Azért mi nem engedhetjük azt, hogy egyoldalulag foglalják le a mi nevünket, a protestáns neveti Nem engedhetjük, hogy a Protestantismus termelte gyümölcsöt itthon csak az egyik, a ref. egyház javára irják! Ma, október 31-én, ugy látszik, nem árt ismételten legszögezni azt, hogy a magyar ref. egyházzal a magyar evang. elyház együtt szenvedte át a mult szenvedéseit, együtt, fürdött a nagy idők nagy dicsőségében, együtt hozza meg az élet és a munka áldozatait mindenkor, szóval; együtt örült, együtt kesergett . . . Ez a mult öröksége a mi egyházunk számára is s ebből az örökségből részt kérünk, részt követelünk mi is! Reflexiók az elmúlt egyetemes gyűlésről. Kezdem az Értekezleten. Br. Prónay Dezső egyetemes felügyelő ur azon inditványával, hogy abból a 172.000 korona ujabb államsegélyből, melyet csak a napokban vett fel; közigazgatási, nyugdijintézeti és adócsökkentési segélyekre, — minden lelkésznek adjunk, amennyi kerül, közigazgatási költségek cimén. Ez nem ellenkezik az államsegély intenzióival és elkeli minden lelkésznek ! Micsoda erős tiltakozás hangzott fel a Felügyelő ur ezen indítványa ellen! Az egyik azt mondta, hogy ez esetben hátha visszavonják az államsegélyt; — másik azt, hogy minden lelkésznek kötelessége közigazgatási teendőket is végezni — hisz benne van a hiványában, — sőt hallatszottak olyan hangok is, hogy jobban kell ez a pénz a gyülekezetek adójának leszállítására, forditassék arra! Igazán furcsa emberek vagyunk mi papok! Folyton azon jajgatunk, hogy kevés a fizetésünk, nem lehet belőle megélni! s mikor végre akad egy ember világi uraink között, a ki nemcsak szép szóval, nemcsak biztatással, hanem tettel, pénzzel is akar valamit rajtunk segiteni: szinte unisono uisszautasitjuk! S még hozzá micsoda gyenge érveléssel! Az elsőről, — mely az államsegély esetleges megvonásával fenyegetett, — nem szólok, mivel erre Sztehló egyetemes fő ügyész ur elég talpraesetten megfelelt. De annál inkább a másodikról és harmadikról, — a melyek az értekezleten megjegyzés nélkül hagyattak. „Minden lelkésznek kötelessége a közigazgatási teendők végzése, ezért nem jár külön dijazás!" Tökéletesen igaz! De épen igy, vagy még jobban kötelessége ám minden lelkésznek a prédikálás, lelkipásztorkodás, — szintén minden külön dijazás nélkül, minthogy az is benne van a hiványában. Hát akkor miért követelünk egyáltalán fizetésemelést? Vagy igen jól vagyunk dotálva s akkor hallgassunk, — vagy rosszul s akkor fogadjuk el a segélyt onnét, a honét adják azt! ne legyünk szőrszálhasogatók, hogy mi cimen adják azt! Ha az államsegély természete olyan, hogy csak közigazgatási segély cimén kaphatunk belőle valamit: fogadjuk el ezen a cimen, — bizony mondom, eléggé megszolgálunk érte! fl mi pedig a 3-ik felhozott érvet t. i. hogy fordittassék az is a gyülekezetek adójának leszállttására, illeti, erre nézve csak annyit jegyzek meg, — a mit különben már előző cikkemben is hangsúlyoztam, — hogy a hivek e. adójáDr. Deák János.