Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-10-18 / 42. szám

1 9! a"" ^ "" EVANGELIK US ŐRÁL LÓ 421 Második map. Az egyetemes közgyűlés további tárgya­lásait csütörtökön délelőtt 9.7-2 órakor nyitotta meg Báró Prónay egyetemes felügyelő. Napirend előtt felszólalt Dr. Zsigrnondy s refrektálf a Budapesti Hirlap mai számában megjelent s az egyetemes felügyelő ellen történt kirohanásra, a mely Mohácsy Lajos tegnapi felszólalása követ­keztében meg nem felelő adatokat tartalmaz és jogtalanul gyanusit, ezen tendentiózus cikkben foglalt állitások mind valótlanságok lévén s ezért azokat a közgyűlés szó nélkül nem hagyhatja s azokat visszautasítja s kijelenti, hogy Báró Prónay elnöklésével a legnagyobb mértékben meg van elégedve s nem hogy szigorúnak tartaná azt, hanem igen elnéző sokszor sok fel­szólalóval szemben ; így tegnap Moháesyval szemben, aki már akkor, amidőn a határozat ki volt mondva, mégis kapott engedélyt felszólalá­sának elmondására. A közgyűlés egyhangú él­jenzéssel tette magáévá Zsigmondy felszólalását s a legnagyobb bizalmáról biztosította a fel­ügyelőt. Báró Prónay a maga függetlenségét, liberalismusát hangoztatta s Baltik püspök társ­elnök kimondja a határozatot, hogy a közgyűlés visszautasítja a névtélenül megjelent cikket s az ismeretlen szerzővel szemben rosszalását fejezi ki s a felügyelőt a legnagyobb bizalmáról biztosítja. A megüresedett egyetemes törvényszék birájául Horbély Géza főesperes választatott meg, a ki az esküt nyomban letette. Ezen kivül beválasztattak a közös prot. bizottságba Osztro­luczhy Géza rendes tagul, a tanügyi bizottságba Haczián János esperes, az akadémiai nagy­bizottságba Beniczhy Árpád kei. felügyelő, a lelkészvizsgáló bizottságba rendes tagul Pröhle Henrik és Scholtz Ödön, póttagul Rátz Vilmos, az alkotmány és jogügyi bizottságba Oholicsányi Gyula, a pénzügyi bizottságba Csengey Gyula, az egyetemes számvevőszékhez Zsigmondy Géza, az adóalapi bizottságba Wágner Géza dr. és Csengey Gyula, a Luther-Otthon kezelő bizott­ságba Földuáry Elemér és báró Radvánszhy Antal. Bancsó Antal theol. akad. igazgató atheologiai akad. bizottság jelentését és ezzel kapcsolatos ügyeket adta elő, ennek kapcsán a közgyűlés el­határozta, hogy a theol. tanügyi szervezet reví­zióját még nem tartja égetően szükségesnek. A theol. akadémiák egyesítése tárgyában a tavalyt határozat marad érvényben. A theol. fakultás létesítése — tekintue hogy a pozsonyi egyetemen fennállitandó ev. theol. fakultás .tárgyában az egyetemes közgyűlés tett már felterjesztést a kormányhoz — s azért annak elintézése sürge­tendő meg az elnökség által. Dr. Dobrovits Mátyás az előkészítő munkálatok haladéktalan megkezdését kívánja, Baltih püspök szintén sür­gősnek tartja az eljárást és azt az elnökség ha­táskörébe utalja. Händel egyetemes bizottságot javasol. Dr. Masznyik Endre szerint már volt ilyen bizottság kiküldve, de még nem jött össze, ha kiküldjük a bizottságot, akkor utasítsuk arra, hogy járjon el a kormánynál. Dr. Szelényi megelégszik a tavalyi felterjesztés magismétlésével tekintettel az időközben beállott miniszter változásra. Schmidt K. J. esperes egy teljes elaboratum ki­dolgozását sürgeti, amelyet a miniszter elé kell terjeszteni s amelyben teljesen vázoltatnék már is, hogy a theol. fakultás mily irányban lesz az egyházzal és hogy a vizsgarend az egyház kezébe maradjon, az egyetem integráns részét képezze a theol. fakultás. Hrupecz Istuán alesperes a bizottságba a kerületek elnökségét kívánja kiküldeni. — Uj felterjesztést határozott el a közgyűlés. Prónay Dezső ujabb bizottság kiküldését nem tartja szükségesnek, másrészt helyesli, hogy ujabb felterjesztéssel éljen az Egyet. Közgyűlés és hivatkozva a debreczeni fakultásra a pozsonyi egyetemmel kapcsolatosan az evang. fakultás felállítását szorgalmazza. Az ügy intézését a Köz­gyűlés bízza az Egyet. Theol. Akad. Bizottságra és a pozsonyi Akad. Nagybizottságra. Az eperjesi Gollégiumban felállítandó theol. és jogi fakultás ügyében a kormányhoz intézett felterjesztésre idáig felelet nem érkezett és így előadó szerint az ügy az Egyet. Közgyűlésen nyilvántartandó. Dr. Baltih Frigyes a kérdésnek a napirendről való levételét javasolja. Révész János a bizottsági ja­vaslatok elfogadását ajánlja, Baltih Frigyes a par­tikuláris érdekek előtérbe állítását látja a tiszai egyházkerület azon törekvésében, hogy Eperjes számára egyetemet kiván szerezni a pozsonyival szemben. Horbély Géza védelmére kél a tiszai egyházkerület eljárásának és benne az egyet, érdekeket hangsúlyozza. Baltik^ Frigyes püspök felvilágosító szavai után, Korbély Géza, majd Szentiuányi Árpád az ügy nyilvántartását sürgeti, amit a Közgyűlés elhatároz. A tiszai egyházke­rület pártolólag felterjeszti a Collegium kérvényét a Közgyűlés elé, amelyben a vallás és közokta­tásügyi minisztériumtól 30,678 kor. segélyt kér. Az Egyet. Theol. Bizottság nem pártolja a kérel­met. A közgyűlés ily értelemben határoz. Bibza Miloszláv, volt soproni hallgató, ki nemzetiségi üzelmek miatt az Akadémiáról eltávolíttatott, kéri, hogy valamely Theol. Akadémián folytathassa ta­nulmányait. Tekintue, hogy Bibza csupán a soproni Akadémiáról tiltatott ki, a kérelem tárgytalan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom