Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-08-16 / 33. szám
1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 Kiskőrösön. Lapunk zártakor értesültünk, hogy a kiskőrösiek nyugalmazott szeretett lelkésze : id. Blázy Lajos szintén elhunyt. Aug. 16-án temetik. Nyugodjék békében. Ruszt. Gyülekezetünket mély gyász érte, amenynyiben az Ur f. hó 9-án magához szólította iskolánk egyik jeles tanítóját Topscher Lajost. Halála nem jöít váratlanul. Már több mint egy év óta iszonyú, fájdalmas és gyógyíthatatlan betegségben szenvedett szegény ugy, hogy a gyülekezet az egész tanéven át kisegítő helyettest alkalmazott helyette. S most, hogy az Ur végre megváltotta szenvedéseitől, érezzük csak, hogy mégis milyen nagy veszteség érte nejét s 3 kisded gyermekét a ritka jóságú férj és apa, — s gyülekezetünket a 18 év óta oly áldásosán működő buzgó tanitó elhunytával. A boldogult felett a templomban Kasper József helyi lelkész tartott mindenkit mélyen meginditó de meg is vigasztaló gyászbeszédet, mig a temetőben Seholtz Ödön esperes áldotta meg az életének még csak 51 évében sírba szált kiváló tanférfiut. Fertő meggyes. A magas kormány III. rendes tanítói állás szervezés végett a gyülekezetünk által biztosított törvényes lakbér és évi 100 K. járandósághoz évi 1100 K., államsegélyt engedélyezvén, az állást megszerveztük A f. évi aug. 10-én tartott közgyűlés eien uj állásra egyhangúlag Schöll Frigyes eddigi kalaznói tanítót választotta meg. Uj kongrua kiutalványozás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az ujjonan szervezett Icisporubai (Liptóm.) lelkészi állás javadalmazásához 198 korona kongruát engedélyezett. Nyugtázás. A hernádvécsei evang. egyház árvíz okozta óriási kárainak részben fedezésére és árvíz károsult egyháztagjai javára eddig a következő adományok érkeztek : 1., Szikiay Ede Abaujtornavármegye főispánja 50 kor. 2., Külkei Pál Szala:'20 kor. 3., Zsigmondy Árpád Bpest II. Zárda u. 53. 10 kor. 4., Thern László Igló: 5 kor. összesen 85 kor. Ezen összegekek ezennel hálás köszönettel nyugtázzuk. YVallentinyi s. k. lelkész. Egyházmegyei közgyűlés. A liptói esperesség aug. 12-én tartotta meg rendes évi közgyűlését. Bővebb értesítést még nem kaptunk. Sopron. Egyházközségünkben az események most gyors egymásutánban váltakoznak. Még csak a mult számban emlékeztünk meg Zábrák Dénes lelkész várattan elhunytáról. Temetése aug. 6-án volt óriási részvét mellett a templomban, hol az Ábrahám hegyről Sopronba szállított díszes érckoporsóját valóságos virágligetben felravatalozták, Seholtz Ödön esperes tartotta az elhunyt felett II. Kor. 12, 9 alapján a gyászbeszédet, mig a temetőben Menyhárd Frigyes búcsúztatta el a drága halottat övéitől s a gyülekezettől. — A rákövetkező vasárnap, augusztus 10-én lelkésziktatásra gyűlt össze a nagy gyülekezet aiszes templomában. Ekkor iktatta be ugyanis ugyancsak az esperes Lukács 9, 62 alapján felépített beszédében Ziermann Lajos újonnan megválasztott lelkészt soproni hivatalába. A beiktatott Ap. Csel 4, 12 illetőleg I. Kor. 1, 18 alapján felépített s egymás után előadott német- illetőleg magyarnyelvű beköszöntő beszédeiben kizárólag Jézust kivánja szolgálni s a Krisztus keresztjét hirdetni a lelkek üdvösségére. Kisérje munkáját Isten gazdag áldása! Az „Ev. Theol. Otthon" köréből. Az ,Otthon" eperjesi házi pénztárában ez évi junius 1. óta a következő (a collég, értesítőben már nem jelzett) szives adományok érkeztek: szarvasi ev. főgimn. ifj. gyámintézet 25 bpesti ev. főgimn. ifj. gyámint. 20, bonyhádi ev. főgimn belmissz. egyes. 5, rozsnyói ev. főgimn. gyámiut. 5, szarvasi ev. tképző gyámint. 10, rszombati főgimn. gyámint. 20, beszterczebányai ev. gimn. gyint. 5, késmárki ev. főgimn. gyámint. 10, bcsabai ev. főg. gyámint. 12, iglóí ev. főgimn. ifj. egylete 15, eperjesi collég, gyámint. 40 és iglóí ev. egyház 1909—13 évre szóló 100 korona. A soproni, pozsonyi, selmeczi, nyíregyházai és aszódi iskoláktól még várjuk és kérjük ez évre a szives adományokat. És ezzel hálás elismeréssel rektifikáljuk az iglóí egyházi tartalmas ev. könyvismertetésének azt a passzusát, hogy az „Otthon" a segélyezettek között nem szerepel. Örömmel és hálával értesültünk továbbá arról, hogy a kishonti ev. egyházmegye lelkes esperese és hálás papsága a zólyomi ev. egyházmegye példáján egy 4 ezer koronás alapítványt létesít az Otthonnál s a sárosi esperesség kiváló esperese indítványára, s a coll. választmány a jövő tanévre is 200—200 koronát szavazott meg az Otthonnak. Most már, reméljük és bizalommal várjuk szűkebb hazámnak: a gömöri, valamint a többi tiszaker. esperességeknek megnyilatkozását is egy-egy 4 ezer koronás alapítványnak létesitése tárgyában. De fájdalommal konstatáljuk, hogy püspökünk, Geduly lelkes agitácíója és 4 egyházker. közgyűlés egyhangú határozata dacara több esperességünk, de tőleg a liptói és árvái máig is hallgat, mint a sír, mihelyt az Otthon támogatásáról van szó. A liptóinak egyetlen egyházközsége, a hybbei adott 5 koronát, a többi máig is — pedig több papja élvezte a theol. akadémia s tanárkarának jóindulatú támogatását — hallgat. Pedig hozzánk tiszaker. papokhoz misem állhat közelebb, mint az Otthonnak felkarolása és szives támogatása. Végül a többi egyházkerületben lakó hálás tanítványainktól is szeretettel várjuk és kérjük egyházközségeik szives támogasását. A legkisebb adományt is szívesen fogadjuk és hálásan köszönjük. Szükségünk van a támogatásukra, de jó ügyünk, nagy hivatásunk és hűséges szolgálatunk meg is érdemli. Ne feledjük: Bis dat, qui cito dat! — Eperjesen 1913 julius 15-én. Dr. Szlávik Mátyás, az „Ev. Theol. Otthon" felügyelőtanára. Tanitó választás. A pusztavámi evang. egyház a most szervezett II, dik tanítói állásra Meitzer Richárdo