Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-08-09 / 32. szám
1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 egy pornografikus lélek szégyenletes és becstelen istenkáromlásának minősíthető. Aki olyat ir, amit ezen zengemény tartalmaz, az bizonyára személyes tapasztalatból ismerheti azt a VI. parancsot lábbal tipró elterjedt fővárosi léhaságot, amelyiől tisztes érzésű keresztény ember csak arcpirulva és belső felháborodásfsai értesül. Igv a Pallanik plébános által idézetteken kivül, a többi között még ilyenek is fordulnak elő a „Májusi Miatyánkban" : „Ó tavasz, hozzád könyörgök: Szeress, ölelj, takarj be és simulj rám, Mint alvó asszonyok pompás testére melegen a selyemii g. Kis mécsedet akaszd ki szivem piros, párázó kapuján ma S küldj valakit ágyamnak és vágyamnak ez éjszakára, Tavasz!" Első olvasásra biztos voltam benne, hogy ilyen ocsmányságokat protestáns lelkész rem Írhatott s ezen feltevésemben nem is csalatkoztam. Sajnálatomra azonban arról értesültem, hogy „Szombati-Szabó István :e nem segédlelkész, se nem lelkész, hanem református papi vizsgát tett jelölt, ki tényleg most Edinburgban van s ott kerületének segélyével tanul." Igy a vád reánk evangélikusokra, hála Istennek elesik s Pallanik ur reánk nézve egyáltalán rágalmazóvá lett, mikor „protestáns lelkészek istenkáromlásáról* szól, mivel a protestáns gyűjtőnév alá az evangélikusok és reformátusok egyaránt tartoznak Jó lesz tehát máskor kifejezéseit megválogatni, mert egyébként mi tudakozódhatunk az ügyész után. Elesik azonban a vád és csúnya rágalommá fajul a református lelkészekkelszemben is, mivel a szóban forgó egyén még ugy látszik fel sincs avatva s igy csak hitjelölt számba megy. Ettől eltekintve azonban határozott botrány és szomorú fényt vet lelkészképzésünkre, ha ilyen verselésre képes perverz hajlamú ifjú egyáltalán eljuthat a lelkészjelöltségig s még tanulmányi ösztöndijat is kaphat, miről ezen verse alapján elgondolható, hogy milyenféle tanulmányokra fordíthatja azt. Ezen hiba azonban jóvá tehető. Ugy értesültem, hogy „állítólag már feljelentés történt ellene." Ha nem történt volna, ugy mi jelentjük be az esetet a református testvéregyház illetékes hatóságának s meg vagyunk győződve, hogv azok, akik Kálvin eléggé nem magasztalható szigorú erkölcsi világnézetének örökösei s egy Zoványi ellen egész más természetű irodalmi vélség miatt oly szigorúan jártak el, meg fogják találni az útját és módját, hogy ez a Szombathi-Szabó István ne lehessen lelkész, nehogy Pallanik J. róm. kath. plébánosnak a „protestáns lelkészekre" emelt rágalma a református lelkészi karra nézve tényleges váddá vállhasson. Hiszen napjainkban, mikor az egyház és a hit annyi megtámadásnak vannak kitéve s mikor a hitetlen és egyházellenes világ a legszigorúbb mértéket alkalmazza a lelkészek megítélésénél, fokozott buzgósággal es iekiösmeretességgel kell őrködnünk a felett, hogy karunkat a gáncsnak még csak árnyéka se érhesse. Tudjuk, hiszen erre vonatkozólag a napi sajtó szakadatlan láncolatban hoz tudósításokat, hogy a katholikusf klérusban a coelibatus káros hatasaképen menynyi sajnálatos erkölcsi botlas történik épen e tekintetben s a reverendából kiugrott „kispapok" „esetei" is gyakran mennvire megbotránkoztatok. Ha a protestáns egyházi sajtó foglalkoznék ezekkel a gyakran állati as esetekkel, alig jutna hely sokszor más cikkekre. Palanik J. plébános ur talán ráérne, hogy ezentúl ezekre t'o'ilitsa figyelmét, mintsem hogy egy eltévelyedett református hitjelölt kapva-kapott eseteból megrágalmazza az egész magyarhoni protestáns lelkészi kart s egy hazug idézettel nagy reformátorunkat, a ki példaszerű szép családi életével visszaállította ismét az „evangelikus keresztény lelkészcsaládot," amiben az apostoloktól vett példát a pápaság áltál kierőszakolt ptpnőtlenséggel szemben. Az ezen esetből a protestáns lelkészek ellen emelt vádját épen azért mint csúnya rágalmat visszauta-:il juk, — azt azonban, hogy cikkével ezen ref. hitjelölt er kölcsi sülyedesere felhívta figyelmünket, köszönettel fogadjuk. Meg vagyunk ugyanis győződve, hogy Szombati-Szabó István a „Májusi Miatyánk" közlésével végzett a tbeologiával s maga eresztette le maga előtt azt a sorompót, mely elzárja őt a lelkészi állás elnyerésétől. Ágfalva. Scholtz Ödön. (Ilit cselekedjünk hát a jubileum méltó megünneplésére? Mint ama felejthetetlen nagy napon, mikor az Ur a tanítványok „láttokra felemelteték és a felhő Jézust befogván eiszakaszta okét az ő szemeik elöl s ő utána az ő szemeiket az égbe függesztették volna" . . . tanacstalanul állottak, majd a ket fehér ruhába öltözött férfiúnak szavát meghallgatván gondolataikba mélyedve térének be házaikba: mi is még mindig oly tanácstalanul állunk a négyszázados jubileum küszöbén, még mindig a felhő takarja el a megtermékenvitő eszmét s szemeinket bar mar igy ket eve rea függesztjük még mindig elszakasztja azt szemünk elöl, meg mindig nem alakuM ki lelkűnkben az egységes gondolat, azoknak, a kik az eszmével tőrödnek, meg mindig ott fekszik szivüknek leneken s olykor onnan ajkukra tör fel a kérdés: mit cselekedjünk a jubileum méltó megünneplésére? Az elmélázva ott álló tanítványokhoz, kiknek a „mit cselekedjünk?" kérdés ott égett szivükben — sokkal közelebb állt a felelet, mintsem maguk gondolták. A hitnek egyszerű fehér ruhájába öltözött igénytelen két férfiú adta meg a feleletet, igénytelen két férfiú — kiknek az evangyéliom, még csak nevét sem tartotta érdemesnek megemlíteni, megörökíteni. „E Jézus ... a képen jő el, a miképpen láttátok őt felmenni a mennybe: mit állotok nézvén mennybe?" Mintha azt mondta volna: „Eljő, tehát várjátok őt. Ne merengjetek égbe nézve összetett kezekkel; ne
