Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-07-05 / 27. szám

300 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 heti azt, hogy önmaga uj javaslatot készíttessen és ezt tárgyalja a különböző fokú egyházi közgyűléseknek megkérdezése nélkül. Ez állitásom merésznek látszik, de ne felejtsük el, hogy egyházi önkormányzatunkban a tiszta képviseleti rendszer teljesen keresztülvíve nincs. Egész Alkotmányunkon végigvonulnak a régi utasítási rendszernek habár csak foszlányai is, melyek életet, valóságos életet követelnek az Alkotmány 11 §-ának azon törvényes és a javaslat által sem érintett intézkedésében : „minden hatalom az egyházközségekből ered." Tehát a zsinat nem illetékes arra, hogy az eddigi javaslat helyébe, uj az eddigiektől előreláthatóan eltérő javaslatot az egyházközségeknek meghallgatása ós hozzászólása nélkül törvényerőre emeljen. A zsinati bizottság javaslatát még a mult évben készítette oly időben és oly körülmények között, melyek remélhetni engedték azt, hogy a contempláit törvényalkotás meg is lehet. Azóta élmult nem egészen egy év és helyzetünk — bár nem a mi hibánkból — roszszabbodott. A napirenden tartott lelkész korpótlék rendezés a május végén az országgyűlés elé terjesztett és a képviselőház által már megszavazott javaslattal oly térre terelődött, oly helyzetbe hozott bennünket, hogy ezt a zsinat előestélyén szó nélkül nem hagyhatjuk, hogy evvel számolnunk kell. Hogy ezen javaslata korpótlékot csak 3000 kor.-ig adja meg, ez a többiek mellett még a kisebb sérelem. De hogy a miniszter felhatalmazást szabhasson az eddigi congruát és a korpótlékot a lelkészi fizetésekhez az egyházközségek által adott összegeknek háromszorosáig leszoríthatni ; hogy a miniszter a 300 lélekkel nem bíró egyházközségekben a lelkészi állásokat beszüntetheti n eghallgatásunk és megkérdezésünk nélkül, — amig ezt róm. kathoükusoknái csak az egyházi főhatóság meghallgatásával teheti: ez oly nyilvánvaló serelem, melyet szó nélkül nem hagyhatunk. Onámitás lenne be nem vallani, hogy az eddigi morzsák — melyeket tanítóink és lelkészeink részére kapunk — mindig önkormányzatunk egy-egy csorbításával van nak összekötve. A kérdéses javaslat és majdan törvény nem csak csorbítást jelent, hanem fejlődésünknek, sőt létünknek alapjait is megtámadja. A tiszai kerületben és talán a többi kerületekben is számos oly lelkésszel biró anyaegyházközség van, melyeknek lélekszám 300-on alóli. Lehet-e szabad-e tétlenül néznünk, hogy ezek önállóságukat idővel elveszítsék?! Nem kell-e attól tartanunk, hogy ennek bekövetkeztével az önállóságukat veszített egyházközségeknek egyes hivei elkeserednek és a kívülről jövő csábításoknak engedve majdan kitérhetnek? Ha e szerencsétlen javaslat törvény lesz, számolnunk is kell vele. Azt is hallottam, hogy a leendő törvény ezen sérelmeinek ellensúlyozására nagyobb államsegélyt fogunk kapni. De mit érünk az Ígérettel, ha az nincs törvénybe iktatva. Nyilvánvaló, hogy a leendő törvénynek sérelmes intézkedéseit tőlünk telhetően ellensúlyoznunk és csak azután gondolhatunk egyházi törvényhozásra. A leendő törvény által teremtett helyzetet a zsinati javaslat adta alapon nem tartom alkalmasnak egyházi törvényhozásra, mert ha meghozzuk az egyházi törvényt a nekünk ígért anyagi kárpótlásnak törvényi biztosítása nélkül: sokkal nagyobb sebet ütünk élő egyházunkon mint a mennyi irt adhat nekünk a lelkészi korpótlék rendezés! Zsinat! . . . Egy röpke szó és mennyi csalódás! Szepesszombat Dr. Lersch KorvéK Neheztelések a memorandum körül. A lelkészegyesület valasztmanyanak közismert meuioraudama körűi tisztelt laptársaink részéről neheztelő megjegyzések jelentek meg, a melyekre — távol lévén itthonról — csak most válaszolhatok. Igen tévednek abban tisztelt laptársaink, mintha őket a memorandumnak későn való beküldése áital mellőzni, vagy megelőzni, vagy pláne sérteni akartam volna. Hogy nyilván való legyen a későn való beküldésnek es az Őrállóban való előbb megjelenésének az oka, legyen szabad a memorandum s megjelenésének történetét elmondanom. A választmány ülése szerdán délután volt. N'ü. Veres elnök ur a memorandumot még egyszer utnezni s kiegészíteni óhajtván azt akkor nem bocsáthatta még sokszorosítás céljából rendelkezésre. Az elnök ur munkája több időt vett igénybe, mint a hogy számítottunk, ugy hogy én az eredeti szöveget aláírás és további intézkedés céljából csak péntek délelőtt kaptam kézhez. Tehát oly időben, a mikor már a heti lapok majd készen vannak. Nagy gondot okozott nekem az, hogy hogyan leketne azt mielőbb sokszorosítani és nyilvánosságra hozni. Mert hiszen gyorsan kellett cselekedni, hogy akár az érdekeltek, a kikhez intézve volt, akár a sajtó s általa az evang. közvélemény mielőbb tudomást szerezzen róla s főleg, hogy azok. a kiknek cselekedni kell, kellő időben cselekedhessenek. Hogy mennyire volt jogosult a sietseg, mutatják a következmények. Miután beláttam azt, hogy a sokszorosítást elvégezni s lapjainknak azt kellő időben elküldeni lehetetlen, éjjel és nappal dolgozott a nyomdám azért, hogy legalább az Őrallóban jelenhessék meg s általa vegyenek róla tudomást azok, a kiket első sorban illetett. Hogy mily sietett munka volt, mutatja az a sok nyomdahiba is, a mely benne maradt s a'-melyet a c »recturát eszközlő nyomdász nem javított ki s revisiórói pedig már szó sem lehetett. Ha ezért gáncs illet engem, szívesen veszem magamra a gáncsot, mert én ugy véltem, hogy igy cselekszem az adott helyzetben a legjobban; nem a saját érdekemet szolgáltam s nem óhajtottam az Örállóval a többi tisztelt laptársainkat megelőzni, mert erre egyáltalán semmi okom nem volt. A ki a lelkészegyesület érdekében kifejtett munkálkodásomat közelebbről ismeri, ilyet nem is tételezhet fel, — mert vallom azt, hogy csak közös erővel, egymást megértve, egymás iránt szeretettel viseltetve szolgálhatjuk a