Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-28 / 26. szám

1913 eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 251 állás is megszüntetendő volna, s helyette, ép ugy, mint református testvéreinknél, a hivatalában legidősebb egyházkerületi felügyelőre volna bízandó az egyetemes világi elnöki tisztség. Katholikus ravaszkodás. A mult héten „A Nap" cimü lapnak junius 19-iki számában egy szenzációs cikk jelent meg » Uj egyházpolitikai Harc!'

1 cirne alatt E cim után közvetlenül, mintegy bővebb magyarázatul ez következik : „Tisza István a kath. vigyoriból részelteti a protestánsokat, Zzilinszky Mihály kultuszminiszter?

u A cikk nagy feltűnést keltett nemcsak a meg" rémült kath. körökben, hanem a jóhiszemű protestánsok között is ; mivel az egész közlemény tartalma és hangja elárulja, hogy a annak célja nem más, mint a kath. papságnak fellázitása és egy tömör sereggé való szervezése — a hazai protetantizmus ellen ! Hadd álljon itt az egész cikk szószerinti tartalmával. Végül megtesszük reá saját megjegyzéseinket is. „A főrendiházban Tisza István gróf miniszterelnöki bemutatkozóján a minap nem jelent meg a főpapság. Nagy meglepetést keltett a magas klérusnak ez a tömeges távolmaradása. Főpapi körökből kapott információnk szerint a püspökök elmaradása egyenes és kiszámított demonstráció volt Tiszával izemben. Intés akart ez lenni a miniszterelnöknek, hogy az egesz hivatalos katholicizmus megvonja támogatását, sőt ellene fordul a kormánynak és a munkapártnak, ha Tisza István csakugyan elő mer állni tervével, a melyről már tudnak a katholikus táborban. Főpapi körökben egész határozottsággal emlegetik, hogy a kormány Tisza István kezdeseből és kívánatára javaslatot fog benyújtani a Ház elé az 1848 : XX. t-c. kiegészítéséről és végrehajtásáról s ennek a révén az úgynevezett katholikus vagyonnak egy tekintélyes részét tételes törvénynyel biztosítja a protestáns epyházak számára. A Ház elé terjesztendő törvényjavaslat a nagyfontosságú ügyet ugy akarja rendezni, hogy a vallás- és tanulmányi alap egy részét protestáns természetű és rendeltetésű vagyonnak mondja ki és a két protestáns egyháznak arányosan kizárólagos rendelkezésére bocsátja. A törvényjavaslat benyújtása mindenesetre vihart fog vetni s még hevesebb összecsapásokat idézhet elő, mint a legutóbbi egyházpolitikai kiudelem. Tisza számit erre s a javaslat apaságát olyan politikus vállára hárítja, aki kedvvel, meggyőződésének egész hevével megy bele a küzdelembe s a tárgyismeret teljes tudományos apparátusának vértezetében és fegyvereivel nézhet farkasszemet a harcrakész katholikus főpapsággal. Erre a nagyjelentőségű szerepre a miniszterelnök Zsilinszky Mihály valóságos belső titkos tanácsost, volt államtitkárt szemelte ki, akinek felajánlják a kultuszminiszteri tárcát vagy az államtitkárságot. Zsilinszky a protestáns egyháznak népszerű vezérembere, a reformált felekezetek gravámeneinek elméleti tudósa, fényes hírnevű egyházpolitikus, aki igen sok nagyszerű munkát irt egyháziörténeti, főleg egyházjogi nagy kérdésekről. Bátor szókimondással hirdette, hogy az úgynevezett katholikus vagyon tényleg és jogilag nem katolikus, hanem állami tulajdon s a belőle való részesedésre joggal tartanak igényt a protestánsok. Abban az esetben, a mi valószínű — ha Zsilinszky vállalja ezt a szerepet és a kultuszminiszteri tárcát, Tisza bizton számit a legteljesebb sikerre." Ebben a cikkben először is az tűnik fel, hogy oly határozott kijelentéseket tesz, mintha az iró a főpapokkal és a miniszterelnökkel személyesen beszélt volna e dologról. Továbbá feltűnik az is, hogy szemrehányásképpen panaszolja azt is, hogy a protestáns papok csak azért nem kaptak családi pótlékot, mi?el a kath. papok e címen nem igényelhettek volna semmit. Ekként a főegyházak között a javitás elve nem lett volna keresztülvihető. Végre az is igaz, hogy Zsilinszky eddig legalaposabban foglalkozott a kath. egvházi vagyon jogi természetével, valamint azon sérelmekkel is, melyeket a protestánsok az 1848 : XX. t-c. végre nem hajtása miatt elszenvedni kénytelenek ! Sokszor lett már bebizonyítva és kimutatva, hogy az úgynevezett kath, vagyon nem a kath. egyházé, hanem a magyar állani tulajdona. Amiből önkényt következnék, hogy az állam, mint az egyházi vagyon tulajdonosa, egy mértékkel mérjen valamennyi törvényesen bevett vallás felekezetnek. Hogy gr. Tisza István erre törekszik, az nem szenved kétséget; de hogy ennek megvalósítójául Zsilinszky Mihályt szemelte volna ki, azt már csak azért sen; hisszük ei, mert Zs. neve a kath. főpapság előtt vörös posztó, melynek láttára minden kath. főpap megbokrosodik. Már pedig a helyes politika azt kivánja, hogy gr. Tisza István, ha csakugyan komolyan foglalkozik az 1848: XX. t.-c. végrehajtásával, csak olyan kultuszminisztert ajánlhat, akit a legfőbb kegyúr, a koronás király is elfogad, és a kitől a kath. főpapság sem retteg. De van-e ilyen előkelő prot. világi főemberünk, aki esetleg vallás- és közoktatásügyi miniszter is lehetne ? A törvény egy szóval sem említi, hogy protestáns ember nem lehet kultuszminiszter, de a gyakorlat — ugy látszik — eddig tényleg azt a felfogást érlelte meg, hogy az államtitkár ugyan lehet „eretnek" ember is ; de miniszter — propter bonum pacis, eddig leggalább, csakis igazhitű katholikus ember volt. A fö erő nem is ebben rejlik, hanem az összes nem kath. egyházak összetartásában, egyetértésben — és céltudatos cselekvésében! Ezt kellene végre valahára megértenünk — és az egyházi életben megvalósitanuuk, hogy az uj „egyházpolitikai harcnak" végre valahára hasznos és áldásos vége lehessen.