Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-21 / 25. szám

242 1918 p. Beszterczebánya mellől Zólyomszászfalu és Szent­(jakabfalva, hol felekezeti iskoláink is vannak), de ez részben az adatokat szolgáltatók rovására esik, más­részt azonban a szerkesztő mulasztását is terheli; mert a nyert adatokat az előbbi névtárral kellet volna egy­bevetnie s az eltérésre, vagy hiányra vonatkozólag fel­világosítást kérnie. Az időközi változások függelékként 15 nyomatott oldalra terjednek, holott az előbbi névtárban ezek mindössze egy oldalt tettek ki; mert annak szerkesz­tője, mielőtt a kéziratot nyomda alá adta volna, az időközi változásokat a maguk helyére illesztette be s igy csak a munka kinyomatása után közölt változásokat kellett a függelékbe felvennie. S ezt ez alkalommal is kívánatos lett volna megtenni. A mi azonban a névtár technikai kiállításában a legfeltűnőbb, az a tömérdek sajtóhiba, ami arról tanúskodik, hogy a kefelenyomat nélkülözte a gondos revisiót. A könyv végén csak 185 sajtóhiba helyesbítését találjuk, de ezen felül se szeri, se szama a hibáknak. Csak a zólyomi egyházmegyére vo­natkozó részletnél, mely legközelebbről érdekelt, 35 sajtó- és egyéb hibát találtam. Nemcsak nevek vannak elferdítve (még községek nevei is) helytelen betűszedés­sel, de azt is csak sajtóhibának keli tekintenünk, hogy némely községnél a pósta jele szerepel, a hol pedig pósta helyben nincsen, vagy hogy oly helyen távírda állomás van feltüntetve, melyet táviróhuzal nem is érint. Az uj névtár ára pedig utánvételes küldéssel be­kötve 5 kor. 30 fillérbe került, holott ugy tudjuk, hogy az 2 koronában volt megállapítva, fűzött állapotokban. Ilyképpen az uj névtár nem elegitheti ki a hozzá fűződő igényeket s az egyetemes egyháznak feladata lesz mihamarább egy ujabb névtár kiadása iránt intéz­kedni, mely gondosabb és pontosabb kiállátásban az érdekeltek rendelkezésére bocsátassék Vitális Gyula. B E ü É ü E T. A lelkészi korpótlékról szóló törvényjavas­latot a képviselőház junius ; 6-án tartott ülésén letárgyalta és változtatás nélkül elfogadta. A vk. miniszter netn hallgatott meg e tekintetben senkit, nem tárgyalt senkivel s felszólalásainkat, kérelmeinket egyáltalán nem vette figyelembe. Egyházunk vezérei is nyugodtan éltek ettől a javaslattól, befolyásukat egyáltalán nem érvénye­sítették. IJjra egy törvény nélkülünk, rólunk, a mely egyházunk autonómiáját újból megnyir­bálja, lelkésztestvéreink függetlenségét elveszi, mindnyájunkat megaláz és egyházunkon olyan sebet üt, a mely, ha igy haladunk, nem csak hogy begyógyulni nem fog soha, de a protes­táns egyház pusztulását fogja okozni Magyaror­szágon. Rettenetes egy helyzet! Mikor ébredünk már fel?! A második felévre szóló korpótlékot különben a miniszter már kiutalta. Canonica visitáció. A tiszai egyházkerület püspöke: Geduly Henrik a mult hét végén tért haza 21 napig tartott püspöki körútjáról, ez alkalommal a liptói egyházmegye összes egyhá­zait járta végig. Május 20-tól — junius 11-ig tartott a visitáció. B»r a liptóiak előbb ugy tervezgették, hogy a hozzájuk érkező püspököt lehetőleg hűvösen fogják fogadni, ez a tervez­getés később, a mid'm Greduly püspök az ő természetes, mindenkit lebilincselő modorával, őszinte szeretetével, tapintatos és szivet, lelket me~kapó beszédeivel, mindenkit megnyugtató intézkedéseivel megjelent, ugyancsak lelket fel­emelő, őszinte ünnepeltetésse változott át s oly rajongással vették körül a liptói hivek a püs­pököt, a milyet ritkán lehet tapasztalni. A püs­pök nem csak ezen fogadtatástól volt meghatva, de örömmel tapasztalta a liptóiak igaz hitbuz­góságát, sokszor erejükön felüli áldozatkészségét, rajongó egyházszeret.etét s azt a testvéries érzést, a mely nem csak a lelkészeket, tanítókat, de a hiveket is testvéri közösségbe forrasztja egybe. A vall. és közokt. m. k. 99091/1913 számú rendeletével fölhívja az iskola fenntartókat, hogy a ta­nítói fizetések rendezéséről szóló 1913. évi XIII. t.-c. 4 §-ban meghatározott javadalmazást tanítóiknak I. é. szept. végéig biztosítsák. Igazolt szegénység esetében a hiányt a közokt m. k. államkincstár fedezi és pedig a következő módozatok mellett: 1. ahol a tanitók eddig fizeíéskiegészitési vagy korpótléki államsegélyt élveztek, ezeknek fizetése hivatalból rendeztetik; külön kérelme­zésnek nincs helye; 2. ahol csak tandíj pótló államse­gélyt kaptak a közigazgatási bizottság utján fölterjesz­tendő következő iratokat csatolni kötelesek : a tanitó ilietőségi bizonyítványa, oklevele, működési bizonyít­vány, dijlevél, régi és uj javadalmi jegyzőkönyv; 3. azon iskolafenntartók, melyek semmi államsegélyt eddig nem kaptak kérvényeiket a 76,000/907 sz. rend. illető­leg „utasítás" 25 §-ának megfelelőleg fölszerelni tar­toznak. Figyelmeztetés. Az 1913. évi XVI. t.-c. tudvalevő­leg azon tanitók jövedelmét, kik kántori teendőket is végezni kötelesek, 1000 kor. erejéig a kántori javada­lomból kiegesziteni rendeli. Fölhívjuk az i?koiaszéki elnökök figyelmét e körülményre — nehogy tanítóink érdeke sérelmet szenvedjen, figyelmeztetjük őket, hogy ha a javadalrni jegyzőkönyv „tanítói fizetés" rovatába esetleg oly tételek állíttattak volna be, melyet bebizo­nyithatólag kántori, vagy kántor tanítói javadalmat képeztek, a téves tételek helyesbítése tárgyában sürgősen a közig, bizotts. utján a vall. és közokt. m. k. minisztériumhoz forduljanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom