Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-21 / 25. szám

2! 4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 szor talán egyszerű formai dolog csak évek alatt válik jogerőssé, befejezetté Dc nem is alapos. A közgyűlések a tagok nagy számánál fogva sem alkalmasak arra, hogy az előforduló ügyek alaposan megvitassanak és megtárgyaltassanak. Hiszen ha mindenki hozzá akarna szólni a szőnyegen levő tárgyhoz, akinek ahhoz gondolatai vannak, egy tárgynak a letárgyalására kevés volna egy gyűlési nap. A tárgyak nagy száma a közgyűlési tagok egy részét kifárasztja; másokat közömbössé tesz talán a legfontosaab kérdések iránt; ismét másokat türelmetlenekké a felszólalások iránt. Akikben viszont szereplési vágy, vagy beszélési hajlam lakozik, azok meg sokszor vissza is élnek a töb biek türelmével. Mindezek azt eredményezik" hogy a közgyűlésen megjelentek nagy része, még

? azok is, akik nem unják el magukat és nem hagyják el a közgyűlést, idő előtt, nem képesek figyelemmel kisérin a tárgyalásokat s bizony nagyon, de nagyon kevés olyan közgyűlési tagot lehetne találni, aki az előfordult tárgyak valamennyiéről eltudná mondani a gyűlés végeztével, hogy mi forgott szóban voltaképen és mi volt a határozat. A közgyűlési tagok számának és a közgyűlések elé utalandó ügyek számának apasztása immár közkivánalom a világi közigazgatás terén is általában. Pedig ott a közgyűlések elé már mostan is az ügyeknek sokkal kisebb csoportja kerül; igen sok ügyágazatban az intézkedés, a határozathozatal kisebb testületekre — városokban a tanácsra, vármegyékben a közigazgatási bizottságokra és albizottságokra stb. — vagy egyes egyénekre — polgármester, alispánok stb. — van bizva. Ha végig gondolunk egyházi közgyűléseinken, szerény nézetem szerint feltétlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egyházunk adminisztrációjának tökéletesebbé, olcsóbbá, gyorsabbá és alaposabbá tétele kivánatos, sőt szükséges. A kérdés már most az, hogy miként lehetne ezt elérni? Szerintem leghelyesebb és legcélszerűbb volna, ha azok a kisebb, inkább csak adminisztrácionális ügyek, amelyek ma szintén a közgyűlés eíé tartoznak, a közgyűlések hatásköréből kivétetnének és ezeknek intézése kisebb, mozgékonyabb testületekre bízatnék; mig a közgyűlések hatáskörében csak a nagyobb fontosságú, általánosabb érdekli ügyek maradnának, melyek sürgős intézkedést nem igényelnek, a melyek tehát bevárhatják az évenként, esetleg még ritkábban tartandó közgyűléseket. Egyházunk szervezetének beosztása tekintetében a következő módozatot vélném megvalósíthatónak anélkül, hogy ezzel egyházunk jellege csorbulást szenvedne: Szerveztessék minden egyházhatóságban (egyházközségben, egyházmegyén, kerületnél és az egyetemnél) egy-egy 10—20 tagból álló tanács. (Egyházközségi tanács; egyházmegyei tanács: egyházkerületi tanács; egyetemes egyháztanács.) Ruháztassék ezen tanácsra az egyházi közigazgatásban felmerülő közigazgatási ügyek intézése és az azokban való határozathozatal, kivéve a tanács tagjainak és a tisztviselőknek választását; továbbá azokat az általános érdekű, avagy magát a szervezetet érintő ügyeket, melyek a közgyűlések számára tartatnának fent. Ezeknek a tanácsoknak legyenek hivatalból tagjai a, lelkész és felügyelő, illetve az esperes és egyházmegyei felügyelő, a kerületnél a püspök és a kerületi felügyelő; az egyetemes egyháztanácsnál az egyetemes felügyelő, a püspökök és a kerületi felügyelók; a többi tagok pedig felerészben a lelkészek, fele részben a vilagiak közül közgyűlés által választassanak. Ezek a kisebb testületek könnyebben, tehát gyakrabban tarthatnának gyűléseket. Vidéki tagjaik — egyháziak es világiak egyaránt — uties ellátási költséggel volnának ellátandók. A tagok megjelenése kötelezővé volna teendő, akként, hogy aki több ülésről igazolatlanul elmarad, megbízatását veszíti s helyét az előre választott póttag foglalja el. Ekként el volna érhető, hogy az ügyek már csak a gyakorlat következtében is járatos, hozzáértő, arra a közgyűlések által alkalmasaknak talált, kiválasztott tagok közreműködésével gyorsabban, olcsóbban és alaposabban volnának elintézhetők. Az elintézett ügyek a tagok előtt ismeretesek lennének; azokat emlékezetükben is megtarthatnák s vége vettetnék annak az egyházunkban szállóigévé vált mondásnak, hogy meghozzuk a szebbnél szebb határozatokat, de nem törődünk azoknak végrehajtásával.