Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-05-03 / 18. szám
1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 123 szó: „Szabadítsuk meg egyházunkat az iskolák fenntartásának terhétől, nem bírjuk asokat!" S ez a csüggedő felkiáltás is őszintébb és nem oly bántó a tanítóságra, mint a pénztelenségre való folytonos hivatkozás ürügye alattrideg mellőzés, lekicsinylés és meddőségre kárhoztatás. Az evangelikus tanítóság, általában a tanitóság ma már nem az a félszeg színpadi figura, a mi volt, már nem csak a tanulóifjubág letörtje. iből sorozza tagjait, hanem igen szép számmal, tanult, munkaképes és egyházukat melegen szerető férfiak találhatók közöttük is. Végzetes lehetne egyházunkra, ha most az ujabb alkotmányozó törvényalkotás, rideg költségkímélésből újból kizárná az evangelikus tanítóságot az egyházépitő bővebb munkamező térségeirőlaz egy házkormányzat fórumaiból s az ezeknek megfelelő tanügyi bizottságokból. (Folytatjuk.) Alexy Lajos Belmissziói közlemények. Közzéteszi: Wallraben stein Jakab homokosi lelkész. 1. A londoni biblia-társulat. Míg a balkáni népek egymással öldöklő háborút folytatnak, addig a biblia-társulat sem nézi tétlenül ama pusztítást, amit a gyilkos fegyverek öt nemzet fiai közt véghezvisznek. Ha már nem tehet a társulat a béke érdekében semmit, legalább azon béke érdekében akar valamit tenni, amit Isten igéje terjeszt a szivekben. Míg a harcban álló felek gépfegyverekkel rontanak egymásra s halált osztogatnak, addig a biblia-társulat az Ige fegyverét igyekszik a harcolók kezébe adni, mely nem halált, de életet ád. Ha már az éhező és szomjazó katonáknak nem lehet segítségére étellel és itallal, legalább ama mennyei mannát és éltető vizet akarja nekik oda adni. A biblia-társulat emberei módját ejtették annak, hogy miként juttassák a sebesült ós foglyul ejtett bolgár, szerb, montenegrói és iörök katonák kezébe a bibliát, az Élet könyvét. A háború folyama alatt szétosztottak a szerb hadügyminisztérium támogatása mellett. 1. Szerb katonáknak : 15 bibliát 7000 újtestamentumot 2000 zsoltárt 15000 evangéliumot. A montenegrói kormány támogatása mellett: 1000 szerb újtestamentumot és 5000 evangéliumot. A Szerbiában és Montenegróban tartózkodó kolportörök által 1500 szerb újtestamentumot, 6500 evangéliumot. A német vöröskereszt támogatása mellett 1000 újtestamentumot és 7000 evangéliumot. 2. Bolgár katonáknak: 7000 újtestamentumot és 36000 evangéliumot. Uton van Szófia felé 6000 bolgár újtestamentum, 20000 evangelium és 2500 zsoltár. 3. Török katonáknak : 500 török újtestamentum, 6000 evangelium. A bibliatarsulat tehát összesen kiosztott a háború folyama alatt 1. 15 bibliát 2. 23500 újtestamentumot 3. 95500 evangéliumot 4. 4500 zsoltárt. A kiosztott könyvecskék értéke meghaladja a 36000 koronát. Van-e értelme annak a nagy áldozatokat igénylő munlónak, mit a bibliatársulat végez? Bizonyára van. Amint a földbe vetett mag, kikel és megtermi gyümölcsét, ugy a kiosztott bibliák és ujtestamentumok is, mind megannyi elvetett jó mag, mely megtermi valamikor gyümölcsét. Hogy szükséges az emiitett népek közt szétosztani az Isten igéjét, azt mutatja, a bibliatársulat egy öreg szolgájának jelentése, mit Belgrádról küldött a társulatnak. Egy török fogoly, leharapta ápolójának ujját. Egy másik pedig, ápolónőjét, ki egy szerb miniszter neje, miután ez egy pohár vizet nyú jtott, neki, mindenfélének összeszidta. Ezek a jót még rosszal fizetik vissza. Máskép lesz az, ha megismerik a Krisztust. * * * 2. Belmissziói mozgalom Nyíregyházán. Az „Ébresztő" titkára, Megyeresy Béla a Nyíregyházi ifjúsági egyesületről következőket ijra: „Veczán András kőmivessegéd már hosszabb idő óta folytatott itt néhány társával munkát. Zenéltek, szavaltak, kirándulásokat tettek, biblia órákat tartottak, részt vettek egy kisebb keresztyén kör s az egyház által rendezett összejöveteleken. Zimmermann Rezső tanár s az egyház vezetősége buzdítására azonban szélesebb mederben kivannak ezután dolgozni." Geduly Henrik püspök, Ball a Jenő egyházi felügyelő, Paulik János, Krieger M. dr Bartók Jenő lelkészek, Leffler Sámuel igazgató, stb. az ifjúsági egyletek titkárát „a legnagyobb jóindulatról biztosították". Az ifjak közti munkát Zimmermann Rezső ós Veczán András vezetik. Az ifjak gyüj-, tést rendeztek harmoniumra. Buzgalmuknak eredménye is lett, mert 180 K. értékű harmoniumot rendelhettek. Örvendetes jelenség, hogy egy kőmivessegéd és egy tanár buzgólkodik az ifjak körül és végzik azt a munkát, melyre a hivatalos egyháznak sokszor nincsen ideje, sokszor pedig nincs érzéke. Eddig nálunk a „laikus" munkaerőt nem igen nézte a hivatalos egyház jó szemmel, pláne, ha az a „laikus" igét is mert hirdetni. Mintha kezdene nálunk is tért hóditani, az általános papság elvének gyakorlati megvalósulása.