Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-04-12 / 15. szám

J 82 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 méltatlanság, hogy az egyesek számára pár száz koronányi kegyadomány kilátásba helyezése mellett egyházunknak, min" testületnek egyéb teendője nem marad, mint esetleg egy köszönő emlékiratnak átnyújtása? ... A kormány halad a saját utján s bedugja fülét a mi régi, nagy, önérzetes hangú követeléseink előtt. Baj lesz még ebből. Ez a „rólunk, nélkülünk "-intézkedés kiszolgáltat a jövő-menő kormányok kényére-kedvére. Nekünk bizonyos elvi fenntartásaink is volnának. Nekünk talán adui is csak azt és akkor lehetne, amit és amikor jogosan — másképp nem is lehet — követelünk. Mi nekünk talán még sem kellene meggörnyedve hálálkodnunk, s bizonyos lázongó hangokat — mert hiszem, nem állok egyedül felfogásommal — elcsititnunk, hanem az adakozó kedvében levő kormányt régi tartozására figyelmeztetnünk. Nem lehetett volna esetleg, ha még nem késő, nem lehetne-e a korpótlékolást kivenni az állam kezéből s autonomikus testül: thez méltóan egyházunk kezébe venni ? A^igyázzunk ! Az a sereg, melynek katonái idegen kézből veszik a zsoldot s nem abból amelyik a vezénylő kardot villogtatja, könnyen elvéti a lobogót! Ilyennek látszik a helyzet sötéten látó szemeim előtt. És most döntögetik még azt az oszlopot is, amelyik a régi hagyományok talaján állva jelzi az irányt a jogaiban sértetlen, szolgálataiért ezeknek megfelelően anyagi erőforrásban részesülő magyar evangelikus egyház szebb, derűsebb jövője felé. Nekünk emberre van szükségünk, aki nagy legyen, olyan nagy, hogy a legkisebb is meglássa közülünk; de akinek a politikában is protestáns, az egyházban is a függetlenségért küzdő látó-alakja előtt tisztelettel, az igazi meggyőződést, az igazi elvhűséget megillető kalapemeléssel álljon meg az egész Magyarország! . . . Akinek nem a kétes „hazafiu szolgálattal" szerzett rendjelek adjanak fényt és tekintélyt, hanem a tiszta elveknek önzetlen szolgálatában, a szabadságnak politikai, egyházi és polgári életben tanusitott áldozatos szerelmében megdicsőülő jelleme ! . . . Ebben a törpék korában — igaz — nem tudnak elhelyezkedni az óriások. De az arcélen álljon ott a mi óriásunk, mert legalább sejteti, hogy a mögötte álló seregben vannak még hasonlók hozzá Vak Sámsonok ! Hagyjatok fel az oszlopdöntögetéssel, mert reánk szakad az egész épü^' Duszik Lajos. A lelkészi tekintélyről. Irta: Belieza András sziráki ev. lelkész. II. Tekidtélytelenségünk további oka fizetéseink természetében rejlik, Egyházközségeink túlnyomó reszében a készpénzfizetés ismeretlen fogalom. A régi kor maradványaként a lelkészi fizetes ma is áll : földbirtokból, melyet esetleg a hivek tartoztak s tartoznak bemüvelni, összeszórásból, fából, csirkéből stb., szóval nagyrészt olyan tételekből, a melyeknél nemcsak a mennyiség fontos, hanem a minőség is. A zsinati törvény 235. §-a ugy intézkedik ugyan, hogy mindezen jövedelmi teteleket az erre hivatott kezelők közvetítésével az egyház köteles beszedetni s a lelkésznek a megállapított mennyiségben, minőségben és időben kiszolgáltatni, dehat — hol van meg ez az ideális állapot? Legfeljebb az valósult meg ebből az intentióból, a mit a 261. § lehetőnek mond, hogy t. í. a hivek a földmunkát pénzben váltották meg. A megváltás ugyan felmentette a lelkészeket & föld meginunkáltatásával járó vesződségektől, a ké?edelmes es felületes munkából származó károkbői, de nem mentette meg azoktól a veszteségektől, a melyek a munkabérek folytonos e nelkedásavel a. megváltott összeg és a tényleges munkabér közti különbségből allanak elő. De hát ez csak a zsebét érinti a lelkésznek, tekintélyét közvetlenül nem. Sokkal nagyobb hátránnyal jár a párbérnek a beszedese. Hiába mondja ki a törvény, hogy ezt a beszedést az erre hivatott tényezők végezzék. És hiába rendezte be egyik-másik egyház a maga háztartását e törvény alapján. A mig emberek lesznek a hiveink, más szóval, a mig reánk szükség lesz, — mert az angyalok már nem szorulnak a mi vezetésünkre — s a mig a párbért természetben kapjuk tőlük, a lelkésznek magának is közre kell működnie, hogy járandóságait mennyiségileg és minőségileg ellenőrizze. Hogy pedig ez nem tartozik a legkedvesebb foglalkozások közzé, mert sok kellemetlenséggel jár s a lelkész türelmét ugyancsak kemény próbára teszi, azt tudjuk. S e mellett ez a türelem próba nemcsak kellemetlen és egészségrontó, hanem a lelkészi tekintélyt aláaknázza azok előtt, a kik önzők, kapzsik, tág lelkiisineretüek — mert jó érzésű ember nem hoz olyan párbért, a mit kifogásolni lehetne — szóval olyanok előtt, a kiknél leg-