Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-22 / 12. szám

66 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: zékenyen szenvednek ezen csapás alatt, a mely alatt, persze különböző mértékben, egész Magyarország sínylődik. De a kivándorlás mégis csak egyetlen magyarázat. A helyzet minden ismerője tudja, s a komoly evangélikus egyházi körök magában Magyarországban is mélyen fájlalják, hogy épen az evangelikus egyházak folyton folyvást a legsúlyosabb veszteséget szenvedik el kitérések és vegyes házasságok kötésénél adott reverzálisok következtében. S ezen veszteségek csak azzal waoyarázhatok, hogy az őrök alusznak. Ha a magyar protestantizmus körében valamivel többet törődnének az igazi, épületes, keresztény gyülekezeti élet s a kegyes és szabad, dacosan öntudatos de Isten előtt alázatos protestáns közszellem ápolásával s valamivel kevesebbet a mindenkori hatalmonlévőknek kedves nyelvi- és nemzetiségi politika szolgalelkü byzantinikus szolgálatával, akkor a protestantizmus egészen máskép állana saját követői előtt s az elhatározó órákban — a minők a diasporában magánosan élőkre a vegyes házasságra lépés — sokkal több ragaszkodásra, tiszteletre és hűségre számithatna részükről. Róma is a hatalmon lévőkkel tart, de csak addig amig hasznát látja. De Rómának mindég saját céljai vannak vele — s mint a népszámlálás bizonyítja, jól jár vele. Hagyja a többieket egy liberálisnak tetsző kulturideál semmi történelmi alappal sem biró ábrándképe után törekedni, maga azonban a saját földjét műveli. Ismerünk kedves, hű, derék evangélikus lelkészeket Magyarországon, a kik igen jól tudják, hogy hol keresendő a baj forrása, de nagyon is irányadó helyeken nem szeretik lelkiösméretes munkájukat. Bircsafe a számok súlya alatt a vakoknak szemei is felnyílnának. Még egy más irán; ban is tanulságosak reánk nézve a magyarországi számok. Ausztriának klerikális kormánya van — s a római katholicizmus számszerűleg mégis lassabban halad előre mint a többi felekezetek. Magyarországnak kormánya liberális — s számszerint a római katholikus egyház szaporodik benne a legerősebben. Távol áll tőlem, hogy ebből talán bizonyos fejlődési törvényt vezessek le s a közéletnek talán még erősebb elkierikálisodását kívánjam. Ha ez következnék be, semmi esetre sem félnénk tőle, es nem kell tőle félnünk. Egyet azonban tanuljunk meg szomszédállamunk éá Ausztria számszerű fejlődéséből: nálunk sem volna a helyzet kedvezőbb, ha a Rómátólvaló elszakadási mozgalom nem jött volna. Hogy ez a mozgalom az evangélikus egyháznak sokat érő uj erőt, sok uj lelkesedést és uj életet hozott, azt lassanként legnagyobb ellenzői is elismerik. S egy pillantás a szomszédos magyar állam viszonyaira ezen mozgalomnak ellenzőit is a/.on meggyőződésre vezeti, amalynek nemrég az osztrák protestáns tudományos világ egyik vezére ezen szavakkal adott kifejezést: A »Los von Rom« — mozgalom az elsenyvedéstől és megsemmisüléstől mentette meg az osztrák protestantizmust. Kívánjunk a magyar protestantizmusnak is hasonló nagy megújhodást. Másként rettegnünk kellene fenmaradása és jövője miatt. A megizetlenedett sóról szóló példázat borzasztóan komoly felelőséget helyez arra, aki megérti.« Eddig Hochstetter cikke, melyből oly melegen érezzük ki az egyházunkért aggódó jóindulatot, s melyből különösen azon megjegyzését kívánom még egyszer nyomatékosan kiemelni, miszerint vesztességeink főokát abban látja, ,hogy az örök alusznak." Ebben nézetem szerint nagyban és egészben igaza van. Sokat panaszkodunk mindenféle külső okok miatt, elitéljük a római klérus tulkapásokba is átcsapó túlbuzgóságát, de azt még nem olvastam, hogy valamelyikünk rámutatott volna arra, hogy önmagunkban is sok hiba rejlik, mivel kevés gondot fordítunk a lelkipásztorkodásra s még kevesebbet a diaspora okszerű és rendszeres gondozására, pedig épen itt veszítjük el a csatát. Annál nagyobb hálára indit, hogy kívülről s épen Ausztriából figyelmeztettek reá, a hol az evangélikus egyház sokkal nehezebb viszonyok közt küzköd, mint nálunk: szegénysége sokkal nagyobb, felekezeti iskolája alig s csak ott van, ahol a hívek az állami köteles iskolajárulékon felül, a felekezeti iskolára még külön is megadóztatják magukat, a katholikusokkal szemben törpe minoritást képez: de van éber, lelkes, fáradhatatlan buzgóságu lelkészi kara, mely nyomasztó anyagi helyzete dacára is gondot visel minden egyes lélekre s minden egyes tankötelesre. S mi az eredmény? Az, hogy míg Ausztriában az ugyancsak 1910-ben megejtett népszámlálás szerint az összlakosság szaporodása 9 26 o/<r

o

t tüntetett fel s a róm. kath. lakosság szaporodása csak 9'05 •/„, vagyis 0-21 ezen a'

ul maradt, addig az ágost. hitv. evangélikusok 21-58 °l

0-kal, vagyis 365454 lélekről 444307 lélekre szaporodtak; sőt még a reformátusok szaporodása (12-31 %) m'

n

t 3 Vo-k^' felülmúlja az országos átlagot (128557 lélekről 144379 lélekre.) De a szomorú eredmény, melyet az összehasonlítás még szégyenletessé is tesz ne csüggesszen el, hanem ébressze fel papi lelkiösmeretünket, buzdítson lelkipásztori kötelességünk fokozott teljesítésére s indítsa egyetemes egyházunkat is arra, hogy a szórvány gondozása s ott főképen a hitoktatás szervezése végett a legnagyobb áldozatoktól sem riadjon vissza, — akkor ujabb 10 év multán mi is olyan eredményt érhetünk el, a melyért nem kell majd pirulnunk önmagunk és a protestáns külföld előtt. ? ^ ^ Ödön A protestantizmus hivatása. Irta és nyíregyházi ev. Templom-Egyesület vall. estéjén felolvasta Zimmermann Rezső nyiregyházi főgimnáziumi tanár. Az út. Életünk eddigi irányát elhagyni s erre az igazan keresztyen útra térni : ez a feladat, mely előttünk áll. A legtöbb ember (én is ilyén voltam) ezt képtelen és fölösleges dolognak tartja. Hogy ő ne volnake.esztyén és protestáns, ki merné azt mondani ? Hogy ö bűnös ? Igaz. Denát ki nem az ? El ő ugy mint más; tisztességesen, becsületesen. Adót fizet, papnak köszön, templomba jár. Szent ugy sem lehet! Munkara van hivatva az ember ! Ö elvégzi mindennapi, súlyos minkáját: végezze el rnas is. Ö nem árt senkinek, mindenkit, s mindenkiben az érdemet tiszteli stb. Mimi z nagyon szép, de nem az í^azi utja a Krisztus követé-