Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-22 / 12. szám

66 EVANG

ELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: illeszthetők, — hát inkább nem számolunk a való élettel. Difficile satyram non scribere. A zsinati alkotmánytervezet — ugy látszik nekem — más téren sem tudta az oly annyira kivánatos kapcsolatot megtalálni az élettel. íme erre a klasszikus példa. Nevelő-oktató intézeteket a most életben lévő alkotmány szerint csak az egyházi hatóságok egyenként vagy közösen tarthatnak fenn. Utolsó zsinatunk, amely az Egyházi Alkotmányt készítette, ezzel nyilván az u. n. pártfogósági iskolákat akarta megszüntetni s azokat valamelyik egyházi hatóság iskolájává akarta tenni. Váljon volt-e erre az intézkedésre szükség? Hát kétségkívül ezek a pártfogósági iskolák nem voltak semmiképen sem beilleszthetők az E. A. szervezetébe. Mit csináljunk tehát velők? A bürokratikus gondolkodás ily nehézségeken nem töpreng. A pártfogósági iskolákat egyszerűen megszüntette. De mit szólt ehhez az élet! íme az eperjesi Collegium ősi pártfogósága századok múltjára hivatkozott, kijelentette, hogy a Collegiumról le nem mond. S hiábavalónak bizonyult itt minden törekvés : az E. A. rendelkezéseinek a felsőbb hatóság nem tudott eleget tenni. Mihamar belátta ezt az egyházkerület és az egyetemes közgyűlés. S a mikor az E. A. 189 § nak intézkedése értelmében az 1905 évi egyetemes közgyűlés az iskolai bizottságok szervezetére vonatkozó szabályzatot elfogadta, már e szabályzat 28 §-ban — az E. A. ellenére — több egyházi hatóság vagy pártfogóság által fenntartott iskolákról szól ós intézkedik. Az eperjesi Collegium uj szervezeti szabályzata ez egyetemes szabályzat alapján készült s a mult évi egyetemes közgyűlés azt végleg el is fogadta. íme az élet diadala a holt betű felett. Az egyetemes közgyűlés e szabályzatokat természetesen abban a reményben fogadta el, hogy a legközelebb összeülendő zsinat az E. A.-nak ide vonatkozó §§-it revizió alá veszi. Váljon revízió alá vette-e ? Számolt-é az élet követelményeivel amint számolt az egyházkerület és egyetemes közgyűlés? Hát nem csak, hogy nem számolt, de a régi szöveget még érthetőbbé tette (232 §) ilyen kijelentésekkel: „Anyagi segély nyújtás egymagában nem lehet alapja az iskola vagy intézet ügyeire való beavatkozásnak !„ Mellesleg mondva e kijelentés nem egyéb ez esetben nagyhangá frázisnál. Hhzen az állam anyagi hozájarulása ellenében középiskoláinkban tanszékeket tölt be, a tantervet ő állapítja meg. Vagy e kijelentés csak az u. n. pártfogóságokra vonatkozik, az államra nem? Vagy kérdem, egyáltalán mire vonatkozik? De bármint gondolkodik is e kérdésben a zsinati bizottság, — egy Elvitathatatlan minekünk, — ha élni akarunk — keresünk kell a társadalommal az összeköttetést. S ha isés az ^ ir^nt van még az egyház tagok körében érmi egyh

s? e

zt ha bármily erőtlenül nyilatkozik is, örömha a mi fogadnunk. S ha van még a múltból iskolánk, sürgeti, q protestáns áldozatkészség nem felső intézsegitsége k a maga önszántából hozott létre és tartott fenn évszázadok vészzivatarai között s tart fenn még ma is, ez iskoláinknak kifejlődött jellegét — mind addig, mig az életerő jeleit árulja el — szent kegyelettel kell fentartanunk. S ha már a zsinati alkotmánytervezet e 232 §-át szóváteszem, — megvallom azt is, hogy engem e §. rideg forma látása nem a „pártfogásági" iskolák jellegének megváltoztatásáért bánt, vagy nem csak azért. Hiszen e §-ban kifejezésre jutó elv az arcunkba szökteti a vért. Lehet, hogy jogászi észjárással e §. csakis ez alakjában illeszthető az E. A. egészébe. Megengedem, — de én még is azt hiszem, hogy az ilyen §-ok fogják a hivatalos egyházat a való elettől elszakítani, sőt magának az egyházi életnek részben ez fogja erejét, élénkségét megfojtani. Ha nekünk is akadna egy Carnegie-nk, aki több milliót áldozna egy evangelikus iskola létesítésére, de kikötné hogy az iskola ne legyen hatósági iskola, hanem ezek és ezek az evangelikus családok gyakorolják abban a pátronátusi jogot; ha egy evangelikus város — p. Békéscsaba — evangélikus leányiskolát akarna felállítani a jövőben, — az E. A. e §-a miatt ilyen az egyház fejlődését nagyban elősegítő alapítványt vissza kellene utasítanunk. E példámon — tudom — sokan mosolyogni fognak, mert ma már ilyen alapitv,; nyok nincsenek. Ha Véssey Sándorra és Éles Henrikre godndolok, (aki ez évben 200000 koronát hagyott az eperjesi Collegiumra), — én nem látok ezen megmosolyogni valót. Mi rajtunk, csakis mi rajtunk áll, hogy az egyház intézményei iránt meg legyen a kivánt érdeklődés. Más tekintetben ne igen hivatkozzunk a megszokott módon „az átkos pápás egyházra* és „a kor szellemére". Mindezeket pedig azért hozom itt fel, mert véleményem szerint tárgyammal szorosan összefüggnek. Ha iskoláinkban az állam befolyása hova-tovább növekszik, a hivatalos egyháznak kötelessége két irányban iskolánk jellegének megmentése érdekében nagy tevékenységet kifejteni. 1. Minden szabályzatban, magában az E. A.-ban óvni, erősíteni kell azokat a kapcsokat, a melyek az evangelikus társadalmat iskolánkhoz fűzik. Különösen óvakodjunk az iskolák individualitását, ha az történeimi fejlődésnek eredménye, s különben is jónak bizonyult a sablón kedvéért feláldozni. 2. A tanítóknak, tanároknak adjuk meg az önkormányzatban azt a jogot és hatáskört, amely őket joggal megilleti. Sajnos a zsinati bizotság e tekintetben sem számolt teljesen az élet követelményeivel. Habár el keíl ismernünk, hogy e téren némi visszieséstől eltekintve, van határozott haladás az érvényben lévő E. A.-al szemben. A tanítókban, tanárokban az egyház ügyei iránt való érdeklődést csakis ugy tarthatjuk ébren, ha önkormányzatunkban active résztvehetnek. „A tanító, a tanár tanítson, hajtsa végre a felső helyről jött utasításokat és hallgason.* Oly elv ez, amelynek keresztülvitele végzetesnek bizonyulna a mai viszonyok között. Szerencsére az ily nézetek ma már csak elvétve