Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-02 / 9. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 félre nem állunk, mert érezzük, hogy nagyobb szüksége van reánk evangelikus anyaszentegyházunknak most, mint valaha volt, s kibontott zászlóink alá napról-napra sorakoznak azok, akik evangelikus egyházukat önzetlen munkájukkal őszintén szeretik. V. A 8 ik szám hirek rovatában ,.Molnár Viktor még egyszer" cimü megjegyzésre csak annyit, hogy itt is távol állott tőlem minden személyeskedés, mert azon cikk alá, a melyben az Ev, Lapra hivatkozás történt, azt Írhattam volna, hogy igen illetékes helyről küldetett be. Csak örvendeni tudok annak, hogy a szer­kesztő ur azon kifogásolt cikkel magát nem azonosítja. Végül azon megjegyzésre, hogy .,az Őrálló per­sze feltételezi, hogy az Evang. Lapot az ő előfizetői nem olvassák" az a válaszom, hogy azt már csak azért is bajos dolog elfogadni, mert hiszen az Őrálló cikkei, a melyek most ép az Evang. Lap cikkeivel oly sürün foglalkoznak, az ellenkezőt bizonyítják. Igazán sajnálom, hogy annyi reflexió történik a két lap között, de nem tehetek róla. Sztehló Kornél oly magas állást foglal el egyetemes evangelikus egyházunkban, hogy a mit ő mond vaiy ir, méqis csak komolyan kell azt venni s ha ez legjobb meggyőződésünk szerint egyházunknak elveivel meg nem egyezik, vagy ha pláne azt káros hatásúnak ismerjük fel, őrállói kötelességünk — anélkül, hogy az ő tiszteletre méltó személyét bántani, vagy kisebbíteni szándékunkban lenne — arra reflectálni s annak káros élét tompítani. Ezt és csak is ezt tettük a múltban s megfogjuk tenni a jövőben is, — bár őszintén sajnáljuk, hogy erre egyáltalában szükség van. — Istennek áldó szeretete és békessége legyen velünk. Noszkó István. B E LA É LI E T. Egyházmegyei tisztviselőválasztások. A hor­vát-szlavon ág. h. evang. egyházmegyében megejtett előljárósági választások eredménye: főesperessé lett Abaffy Miklós 13 szavazattal, 1 ellenében ; felügyelővé Weiss Mihály 13, 1 ellenében; alesperessé Gretzmacher János 14 szavazatta] és alfelügyelővé Dollinay Simon 12 szavazattal, 1 ellenében. A tiszai ág. h. ev. egyházkerület püspöke a következő kérdőpontokat ajánlotta az egyházmegyei lelkészi értekezletek figyelmébe: 1. Miben keresendő az evangelium lényege? 2. Mily határokig terjed az evang. theológus szabad kutatási joga s mely határoknál kez­dődik s hol végződik a hitvallás kötelező ereje? 3. Mi­lyen irányt vegyen az uj egyetemes magyar énekeskönyv szerkesztése? 4. Mik volnának a teendők a gyermek­istentiszteletek, vasárnapi iskolák, adventi és böjti isten­tiszteletek meghonosítása körül? 5. A reformáció 400 éves fordulójának emlékére milyen intézményt léte­sítsen egyetemes evang. egyházunk? 6. Kerületi lelkész­egyesületet, vagy a dunántúlihoz és a református egy­házkerületekben alkototthoz hasonló evangeliumi egye­sületet alkossunk-e? Halálozás. A pápai evang. gyülekezet február hó 26-án kiadott gyászjelentésében tudatja, hogy nemes­lelkü jóltevője Németh János tiszteletbeli presbiter 84 éves korában Budapesten — hol gyógyulást keresett — az Úrban elhunyt. Áldás poraira! A győri evang. egyházközség Cserhalmi István nyugalomba vonult igazgató-tanitó tiszteletére a maga nemében páratlan, kereteiben fényes és tartalmas ün­nepséget rendezett. Az elnöki megnyitót dr. Fischer Gyula kir. főügyészhelyettes egyházközségi felügyelő tartotta. Pálmay Lajos ev. lelkész, kiváló szónok mél­tatta Cserhalmi 47 évi működését. Az ünnepelt a hat­vanas években lépett a tanitói pályára, amikor a fele­kezetek tartották fenn az iskolákat. Ide került Győr vá­rosába, ahol nemcsak kis elemi iskolás gyermekeket tanított, hanem oktatója volt a felső leányiskolásoknak, tanított az ev. algimnáziumban és a szószékről egy­aránt. Hogy az egyházközség méltóképen kifejezésre juttassa háláját, az érdemes munka elismerése jeléül megfestette az ünnepelt arcképét s a tanácsteremben helyezik el azon egyházi nagyok közé, kik püspökei, védői, jótevői voltak és hallhatatlanjai lettek az egy­háznak (beszéd közben hullt le a lepel a képről). Cser­halmi István meghatottan mondott köszönetet az el­ismerésért. Matavorszky Béla kir. tanfelügyelő gr. Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter köszönetét és elismerését tolmácsolta a félszázados buzgó munkásságért, melyhez a maga nagyrabecsülését ós hódolatát fűzte. Magasztos és lélekemelő volt, midőn az ünnepelt egy­házi hatósága: a lelkészi kar állott a nemzet egyszerű napszámosa előtt és Isó Vince lelkész, egyházi elnök mondott őszinte meleg búcsúztatót az ünnepelthez. Az egyházközség tanitói részéről Macher Béla, a győrvidéki tanítóegyesület részéről Benedek Vincze elnök, a győri ev. egyházmegyei tanítóegyesület részéről Kist Lajos uj falui tanitó mondottak búcsúbeszédet, melyekre az ünnepelt külön-külön meleg szavakban válaszolt. A volt tanítványok előkelő küldöttségét Ruber Dániel vezette s meleg üdvözlet keretéb n adták át értékes ajándéku­kat. Kedves és megható volt végül a jelen tanév növen­dékeinek bucsuzása. Ima után a díszközgyűlés véget ért. — Este 8 órakor a Royal-szálló gobelin termében 200 terítékű bankett volt. (v. b.) Adomány. Sárvárott február hó 23-án elhunyt özv. Karner Pálné szül. Mendel Judith urnő. Gyerme­kei : özv. Bauer Károlyné szül. Karner Gizella és dr. Mendelényi Jánosné, szül. Karner Ottilia szeretett édes­anyjuk emlékére a sárvári evang. egyházközségnél 200 K-ás alapítványt létesítettek. A jó gyermekeknek és a jó édesanyának emléke legyen áldott! Könyvadományozás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter legközelebb a vasvármegyei felsőeöri, nádasdi, muraszombati, pinkafői evang. gyülekezeteknek az I. tipus szerinti ifjúsági könyvtárt engedélyezte. Protestáns vallásos estély 1912. évi február hó 29-én Kassán. Műsor: 1. Az eperjesi vendégeket üd­vözli Möhr Béla lelkész. 2. Ábrányi E.: Van a szegény­nek is hazája. Előadja Szabó Gábor theológus. 3. Schu­bert: A vándor. Grieg: Solweig dala. Énekli Moyzes Miklósné, zongorán kiséri Moyzes Miklós zenetanár. 4. Csajkovszky: Barcarole. Liszt: Le Rossignol. Zongorán játsza özv. Márffy Károlyné. 5. Wagner: Wolfram dala (Tannhäuser). Énekli Klaniczay Gyula joghallgató, zon­gorán kiséri Moyzes Miklós. 6. Korunk némely bajairól. Irta és felolvassa dr. Szlávik Mátyás, az Ev. Theol. Otthon felügyelő tanára. 7. Mendelssohn: Őszi dal. Éneklik Moyzes Miklósné és Klaniczay Gyula, zongorán kiséri Moyzes Miklós. 8. Dürner: Viharban. Egyed Ala­dár theológus vezetésével éneklik: Lángos János, Kozlay Kálmán, Derner Gusztáv, Hronyecz Pál, Máczai Lajos, Egyed Bertalan, Szabó Gábor, Lechnitzky Ernő, Reppert Frigyes, Szklenár Pál, Jurányi Lajos és Engler András eperjesi theológusok. 9. Zárószavakat mond Révész Imre segédlelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom