Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-03-09 / 10. szám
1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 a rendes egyházi adón kivül egyenes állami adójuk 10%" VÉÜ vannak megterhelve. Szép példája az is már az egyház szeretetnek s áldozatkészségnek, azonban ez uton mégis csak lassan haladt előre az alapgyüjtés s még igen soká megoldatlan maradt volna a templomépítés kérdése. A garamszegi 200 éves fatemplom düledező állapota azonban ezen fontos kérdés gyors és mielőbbi megoldását sürgeti. Az ez ügyben hónapok óta tartó eszmecserék és tárgyalások végre a f. hó 3-án tartott közgyűlésen vezettek eredményre, a midőn is a hivek e célra egyenes állami adójuk 6 szorosát vetették ki magukra s ezen kivül még arr ta is kötelezték magukat, hogy a szükséges homokról és kőről ők maguk fognak gondoskodni. Ezen nem mindennapi áldozatkészség folytán az egyházközség 36000 koronához jut s igy a a már összegyűjtött 24000 kor nyi templom épitési alap 60000 koronára emelkedik. Igaz, hogy a már elfogadott épitési tervek és költségvetés szerirt még igy is vagy 10000 korona hiány mutatkozik, ennek fedezésére az egyházközség a különféle egyházi jótékony egyesületek segélyét és a nagyközönség áldozatkészségét fogja igénybe venni. Megjegyzendő, hogy az uj templom különféle okoknál fogva már nem Garamszegen, hanem Hajnik községben fog épülni s igy az anyaegyház is Garamszegről Hajnikra fog áthelyeztetni. Áldozatkészség. Újhelyi Sándor beszterczebányai főszolgabíró s a garamszegi ág. h. ev egyházközség érdemes felügyelője a hajniki templom épitési alapra 1000 koronái ajándékozott. A hol ilyen felügyelő áll az egyház élén, ott csak természetes, hogy az egyházhivek is szívesen áldoznak pzükségletére. Ugy az egyháznak mint a felügyelőnek lélekemelő áldozatkészsége az emlékezet aranykönyvében ragyogjon a késő századokig! Hirek Nógrádból. Két szép ünnepélyről ad hirt nógrádi levelezőnk. Az egyik Losonczon folyt le febr. hó 11-én, a másik Balassagyarmaton február 18-án. Losonczon az ottani Evang. Nőegylet ünnepelte egy gazdag programm keretében fennállásának 50 éves jubileumát. Az ünnepélyes istentiszteleten D. Baltik Frigyes püspök megbízásából Freryó Gyula főesperes végezte az oltári szolgálatot, Wolf József helybeli lelkész pedig egy tartalmas szószéki beszédet mondott, melyben a jótékony nőegylet magasztos hivátását megható módon ecsetelte. Az Istentisztelet után megtartott díszközgyűlésen Sztehló Kornél egyet, ügyész tartott fel olvasást. Este műkedvelői előadással egybekölött hangversenyvolt, melyen Babitz Vilma fővárosi énekművésznő énekelt, a nőegylet műkedvelői pedig előadták Wolf József lelkésznek ez alkalomra irt hatásos színdarabját, melynek cime: Az élet mélységeiből. E színmű tartalmára nézve kiemelendő, hogy bibliai képekkel tarkitva, korhű jelmezekben mutatta be az irgalmas szamaritánus, Hagár a pusztában stb. történetét, mivel kapcsolatban az életből vett markáns jelenetekkel igazolta a nőegyleti jótékonyság áldásait. — Balassagyarmaton az ottani egyház kebelében működő Evang. Ifjak Egylete rendezett a város közönségének nagy részvétele mellett egy nagy tárgysorsjátékkal egybekapcsolt műkedvelői előadást. A színdarabokat az egylet dilettánsai adták elő. A tárgysorsjáték, mely a m. kir. pénzügyminisztérium engedélyével tartatott meg, nagyon szép erkölcsi és anyagi eredményhez vezetett. A balassagyarmati evang. nők a hetenként egyszer tartott vallásos összejöveteleken 300 drb. szebbnél-szebb kézimunkát készítettek s ezek képezték a nyereménytárgyakat. Kibocsáttatott 3000 drb. sorsjegy 50 fillérjével, amelyek mind elfogytak. Az erkölcsi eredmény mellett e női kezek buzgalmából létesített tárgysorsjáték az egyesületnek 1500 K tiszta jövedelmet hozott. — Nógrádnak e két fővárosában működő egyletek például és buzdításul szolgálhatnak az egyleti tevékenységre, mert annak az ifjúságra igen sok áldott gyümölcse van s mennél erőteljesebbek az egyháznak egyes szervei, annál erősebb maga az egyház. Kérelem. A mult év őszén, tekintettel az ügy" gyei összefüggésben álló jótékonycélra, egy felhivás ment a ntű lelkész urakhoz Geduly püspök életnagyságú olajnyomat képe terjesztése érdekében. A vállalat Radovanovics János jónevü műkereskedő tulajdona, ki azt oly irányban vezeti, hogy a szerény kereseti igényein fölül megmaradó összeget jótékony természetű egyházi célokra adja át. Igy annak idején Luther és Melanchton képeinek árusításából 12,000 K összeget adott az „Országos Prot. Árvaház"-nak. Most tervbe vette a négy evang. egyházkerület püspökei olajnyomatu képe árusítását s akcióját a tiszai egyházkerületben kezdte el, melynek várható sikeres eredményéből a rozsnyói árvaház és a theológusok otthona sorsán kíván lendíteni. Egy kiváló műkereskedő cég műintézete a tiszai egyházkerület püspökének képét eddig szinte szokatlannak nevezhető műiz'éssel s mégis oly olcsón állította ki, hogy a 9—10 K körüli vételár mellett még mindig számítani lehet a jótékony cél szolgálatára is. Arra kérjük a, ntü lelkész urakat, akikhez a kép terjesztése érdekében annak idején felhívások mentek, hogy mivel a kép pár nap múlva rendelkezésre áll, méltóztassanak tájékoztató feltételeiket a kérdező cimére elküldeni. Neveljük népünketa kertészetre! A törökbecsei evang. egyházközség állami felügyelet és szakkertész vezetése alatt álló gyümölcs- és konyhakertészete a népnek gazdasági nevelését tűzte kí célul, bizalommal fordul az evang. közönséghez, hogy segítségére legyen. — Sürgős szüksége van legfeljebb 35 éves, nős de lehetőleg gyermektelen éves férficselédekre. Javadalom : 600 K készpénz, lakás, elég tüzelő és fűtőanyag, elég konyhakerti termény, zárva tartott egy tehén, egy borjú, két disznó részére konyhakerti hulladék. Költözködésre 60 K, amit 3 évi szolgálat után nem kell visszatéríteni. Felesége 80 fillér napszámért köteles dolgozni s a telep épületeit ingyen tatarozni a többi éves cselédek feleségeivel felváltva. Sürgős szükség van még idénymunkásokra is. Ha fiu legalább 15 éves. ha leány legalább 16 éves, ha iszony legalább k30 éves legyen. Javadalom: lakás, ti téssel és havi 40 K, melyből 20% a szolgálat végéig, 1912 november l-ig biztositékként marad. Minden cselédnek s idénymunkásnak tudnia kell nr agyarul. Az illetőknek a tisztességes javadalmon kivül az a még sokkal nagyobb hasznuk, hogy gyakorlatilag megtanulják a gyümölcs-, konyha- és vírágkertészkedést, a méhészetet és gazdasági háziípart. Előzetes szakismeretet nem kívánunk, csak azt, hogy a férficselédek jártasak legyenek a lógondozásban. A nálunk szolgált idénymunkásokat a jövő években előnyben részesítjük az éves cselédek szerződtető-