Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-02-17 / 7. szám
48. 62 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 1912 több reversalist, véletlen talán, oh nem, ennek oka az, hogy a „katholikus Önérzetben" s a „kálvinista öntudatban" meg van az ellentálló erő" a mi hi veinkben azonban vétkes mulasztásból épen a feleketeti hovatartozás büszkeségét és méltóságát nem ébresztettük fel! Nem a felekezetiség rombolása, hanem rnegerősitése a legégetőbb feladatunk, Bűnös az az ábrándozó filozófia, mely százezer évvel lát előre, de nem néz maga körül a jelenben s nem látja, hogy pusztulunk, veszünk . . . Tehát nemcsak a hitelvi alapokon való megegyezés lehetetlen, hanem káros s lehetetlen a felekezeti jogokról s javakról való részleges lemondás is s igy szerencsétlen gondolatnak tartom „az egész iskolaügy" közösségét is a reformátusokkal. A felekezeti iskolákhoz ép azért ragaszkodnak az egyházak, mert az övék, mert felekezetiek, vérükből való vér, leikükből való lélek, szellemükből való szellem. Az iskola az egyház melegágya, veteményes kertje, a palántálás s az öntözés munkája az ö elvei alapján történik. Mihelyt közösködésről van szó, az intézet megszűnt felekezeti lenni. Inkább segélyezze az állam az evang. tanintézeteket, ha már másként fennmaradni nem birnak, semmint közösek legyenek a reformátusokkal, mert az első esetben biztosítani lehet teljesen a-' egyöntetű evangelikus szellemet az evangelikus tanerők révén, mig utóbbi esetben egy más felekezet vonul be oda a maga embereivel, a maga szellemével és még hozzá: az államsegély igy sem kerülhető ki. (Rimaszombati főgimnázium) S igy én azt mondom, nemhogy az egész iskolaügy közös lehetne, ellenkezőleg, az iskolaügy abszolúte nem képezheti a közösködés tárgyát. Ugyan mi lett a pesti közös theológiából? A diaspórában, kórházakban a katonaság között való közös munkálkodásnak sincs semmi értelme. Épp a legveszélyeztettebb pontokra kell az egyházaknak a saját embereit állítani. Az egyszerűbb. pláne a diasporában élő nép mit ért a magasabb szempontokhoz? Csak azt látja, xhogy a református pap gondozza s szellemben, hitében reformátussá lesz, a református diaspora meg evangélikussá. Hát van erre szükség? Ez persze abszurdumnak látszik, de aki ilyen helyeken megfordult, az tudja, hogy ugy van. Az élet sohasem igazolta a papirosfilozófiát! De minthogy a két felekezet múltja, szenvedése; törekvése egy, kétségkívül vannak olyan ügyek: a közös ellenség ellen való védekezés, az állami törvényekben biztosított közös érdekű jogok megvalósítása stb. amelyeknek kivitelére nézve a szükség parancsol egyöntetű eljárást. Ezért azonban nincs szükség szövetségre, elegendő volna a közös protestáns bizottság jogkörének kiterjesztése is, a fődolog azonban mindig a testvéri egyetértés marad, amelynek hiányát in capite et membrÍ8 sohasem éreztük jobban, mint éppen napjainkban. Nem a paragrafus a hatalom, hanem a szeretet. Hogy én a szellem különbségét hangsúlyoztam jelen cikkemben s csak igazoltam Luther örökérvényű szavait: „Ihr habt ein anderen Greist", mi sem bizonyítja jobban, mint a református konvent megbízásából készült „Szabályrendelet a vegyes házasságok körül való eljárásról", amely joggal félreértésekre adhat alkalmat. Kétségkívül joga és kötelessége minden egyháznak, hogy híveiről gondoskodjék, őket elhódítani ne engedje s a reverzálisok adását megakadályozza. Mind helyes tehát amit a szabályrendelet a következőkben mond: „Azon vegyes házasulok, kik más egyház javára kötöttek megegyezést, egyházunkban ki nem hirdethetők, meg nem eskethetők és egyházi tisztséget nem viselhetnek. A református egyház belhivatalnokai és presbiterei olyan vegyesházasság megkötésénél, hol a gyermekek törvényes megegyezéssel más egyház részére átadattak — közre nem működhetnek, — tehát násznagyok nem lehetnek." Ámde amikor a következőket mondja: „Az egyház belhivatalnokai és presbiterei kötelesek minden tudomásukra. jutott vegyesházasságot a lelkésznek bejelenteni és egyházunk érdekeinek biztosítására minden lehetőt megtenni," már akkor kell, hogy gondolkodóba essünk. Ellenünk is szól e mondat, ami egyházunk sincs kivéve az erőszakos lélekhalászat alól! Sőt kötelessége a belhivatalnokoknak és presbitereknek, hogy felhajszolják a vegyes házasságokat s a másik felet, igy az evangélikust is, rábeszéléssel, lelki erőszakkal, szóval minden lehető módon rávegyék a reverzális adásra. Már engedelmet kérek, ez csak nem a „testvéri" szellem!? E konklúzióra a rendelet világos szövege egyenesen feljogosít. Már most ilyen körülmények között aki unióról, vagy szövetségről ábrándozik, az igazán nem tudja, mit cselekszik. Sem unió sem szövetség nem kell tehát, ellenben több testvériséget, igazságot ós szeretetet kérünk é» várunk a másik részről. T 7 ., Veritas.
