Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-02-03 / 5. szám
48. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 Tanitóválasztás. A Setzer Lajos tanitó távozásával megüresedett limpaki máeodtanitői állásra egyhangúlag Kiss Ernő lett meghiva, ki egy havi próbamüködésre vállalkozott s ennek lelelte után ha beválik: véglegesittetni fog Feliigyelőtávozás. A grinádi ág. hitv. ev. hitközségnek 14 éven át volt egyházi felügyelője Ulreich Oszkár grinádi körjegyző, nyugalomba vonulván f. é. január elején Pozsonyba távozott. Tavozása előtt felügyelői álásáról lemondott. Önzetlen táradozásáért a lelkész a gondnokok élén meghatottan búcsúzott az egyház hü felügyelőjétől. Molnár Viktor államtitkár lemondása. Még Apponyi Albert honosította meg azt a szellemet, mely a liberális kultúrpolitikának szárnyát s-zegte s a szabadelvű Molnár Viktor erejét megbénította. Gróf Zichy János alatt ez a konzervatív irány nem enyhült s igy Molnár Viktor a protestáns körök sajnálatára már beadta lemondását. Állását nem töltik be, hanem munkakörét megosztják Balogh és Nkrny-Szabó között. Barkóczy Sándor eltávolítása. Tudvalevő, hogy Barkóczy Sándor a kultuszminisztérium V. ügyosztályát vezette, ahol az összes középiskolák — államiak és felekezetiek — ügyeit intézte. Ha két századdal előbb él, ugy méltó lett volna ahhoz a korszellemhez, mely a Kollonich Lipótokat szülte, igy azonban kétes értékű babérokkal távozik annak az ügyosztálynak vezetékétől, amelyre nem volt alkalmas. Egyoldalú felekezetieskedő jelleme buktatta meg, melynek minden más jogos kultúrpolitikai érdeket alá akart rendelni. Az egyetemes érdekeknek ez a kihívó semmibe vevése szembe került az egész müveit magyar társadalommal. A középiskolák számottevő tényezői csak ennek az egyetemes felfogásnak kifejezői voltak, midőn pálcát törtek Barkóczy egyoldalú és korlátlan intézkedései felett. A. magyar kultura napjának melegét és fényét sokszor elvette a távozó miniszteri tanácsos. Sokszor vetett sötét árnyékot a kultuszminiszterre is. Balintézkedései közül legsértőbb volt az állami tanári székek betöltésénél gyakorolt felekezeties eljárása és a kongregációknak derűre borura beplántálása a középiskolák falai közé, melyek úgy a tanári kart, mint a jövő nemzedék fentartó oszlopait, az ifjúságot két ellenséges táborra osztották. Az ék széthullott, mielőtt a társadalmat teljesen felekezeti csoportokra hasogathatta volna. A feszitő ék pusztultával a dus lombozatú törzs idővel ismét egybeforr s a jövőben érhető támadásokkal szemben csak annál erősebbé válik. Minthogy a bukott min. tanácsos többé oly önálló működési kört nem kap, ahol működésétől a haladó liberális szellemnek félnie kellene, sorsa minket tovább nem érdekel. Utódja a jó nevű BOHCZ Ödön lesz, ki közvetlenül Barkóczy előtt már vezette ez ügyosztályt. Vallásos délutánok a nyiregyházi tanyákon. A nyiregyházi evangélikusoknak jelentékeny iésze a város 46-ezer holdas határában lakik állandóan, a különböző elnevezésű ,bokor"-tanyákon. Példaszerű hűséges templom látogatók ; a zimankós téli vasárnapokon azonban bizony sokszor nem könnyen jöhetnek be a 2-3 óra járásnyira eső városba. Az ottani egyház pár év előtt tervbe vette, hogy a városi vallásos délutánok rendeztessenek. A mostani tél kezdetével már több helyen meg is kezdődtek a vallásos délutánok. A nyíregyházi egyháznak nem kevesebb mint 21 tanyai iskolája van. Ezeket beosztották megfelelő csoportokba, s a délutánok rendezését a tanítókra bizták. Az eredmény méltónak bizonyult a várakozáshoz. A nép örömest keresi fel az összejöveteleket. A tágas tantermek zsúfolásig megtelnek. Sőt áldozatkészséget is váltottak ki az összejövetelek a hívekből. Igy az úgynevezett „Sulyán-bokor" ban levő iskola környékén lakók gyűjtést indítottak egy harmoniumra s alig pár hét alatt 300 koronánál többet adtak össze. A mult vasárnap délután avatták fel az ekként beszerzett harmóniumot. De nem csak ezt tették meg a Sulyán-bokori hívek, hanem dalárdát alakítottak, s rövid idő alatt annyira vitték, hogy vasárnap már két éneket énekeltek négyhangra. Egyik tanyai fiatal gazda — Szmolár Mihály — meg Csengey Gusztáv „Caraffa előtt 8 cimü drámai költeményének három tanítóval együttes előadásában vett részt, meglepő, sőt megható közvetlenséggel szavalván Kecer szerepét Tetmészetesen az ilyen eredményekhez olyan buzgó, a népet és egyházát szerető tanítókra van szükség, mint aminő a Sulyán-bokori tanitó: Prékopa István. Viszont az ilyen példák nemes versenyre buzdítják a többi tanítókat is. Balla Jeni. Halálozás. Súlyos csapás érte Hontudvarnoki lelkésztestvérünket Krupec Istvánt és nejét 16 hónapos Lenke leányuk január 25-én történt gyászos elhunytával. — Dobsinán elhunyt január hó 24 én Schririán János városi orvos, ki éltében több egyháznak, legutóbb a sajórédei ev. egyháznak volt odaadó felügyelője. Anyák Iskolája Kolozsvárt. Ez az emberbaráti intézmény most alakult Kolozsvárott, de akciójával áldásának sugarait az egész országra szétakarja szórni. Célja a kis gyermekek megmentése az anyák nevelése utján. Működése hármas irányú lesz: heti előadások rendezése, gyermekügyi tanácsok és segélynyújtása a gyermekeikkel is megjelent anyák számára, jutalmazása a minta anyáknak s végül az előadásoknak országos terjesztése nyomtatványokban az anyakönyvi hivatalok, jegyzők, tanítók közreműködésével. Az általános népműveltség már elterjedt annyira hazánkban, hogy ez emberbaráti intézmény áldásos hatásaiban hinni tudjunk. A ke/deményezés élén dr. Gidófalvi István kir. közjegyző áll. Alkohol ellenes nap. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1911. évi nov, 10-én kelt 3182. ein. számú rendeletével a magyarországi összes elemi iskolákba az alkohol elleni küzdelem előmozdítására úgynevezett „alkohol ellenes nap'-nak megtartását rendeli el. E nap felveendő a többi iskolai szünnapok közé s annak ünnepélyes jellege az által óvassék meg, hogy a tanitói kar a növendékeknek az alkohol káros következményeiről tartson előadást. A minisztérium a tanitók munkájának megkönnyítése végett egy kis füzetben alkalmi előadást bocsátott közre. A legutóbb Budapesten tartott püspöki értekezleten a mi felekezeti iskoláinkra nézve megállapodás történt, hogy ezen alkohol ellenes nap az összes evang. iskolákban f(br. hó 24-én, első böjt vasárnapját megelőző napon tartassék meg. Ily irányú utasításokat az esperesi hivatalok már vettek a püspököktől. Gyakorlati szempontból ezen intézkedésnek, amely valószínű, külföldi mintára készült, nagy hordereje van, mert tagadhatatlan az, hogy a zsenge gyermeki lélek a legfogékonyabb s a kis gyermekeket kell mintegy bele nevelni abba, hogy az alkohol mily óriási veszedelem ugy az egyén, mint a társadalmi élet szempontjából. Ethikai szempontból az egyháznak a legkészségesebben kell kezet nyújtani az államnak ezen törekvés előmozdítására.