Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-11-23 / 47. szám
1912. EVANGÉ LIKUS ŐRÁLLÓ. 435. 4 62. Családi pótlék Sivár kilátásunk lehet arra, hogy a Minisztérium a lelkészeknek is^ megadja az állami tisztviselőkhöz hasonlóan a családi pótlékot. Az egyes egyházkerületekben szokásos segélynyújtás a lelkészek reszere — nem volt eddig a leghelyesebb alapokra fektetve s hasonló volt a koncosztáshoz, n dunaninneni egyházkerület érdemes püspöke uj alapokra óhajtja fektetni a nehéz anyagi viszonyok között élő lelkészek segélyezését, a mennyiben főszempontul állította fel azt, hogy a sok gyermekkel megáldott lelkészek, a kik főkép gyermekeiket a szülői háztól távol nevelik, részesüljenek első sorban segélyben. E célból most bocsátott ki a püspök ur egy körözvényt, melyben felhívja a lelkészeket, a kik ily segélyezésre igényt tartanak, törzskönyvi lapot állítsanak ki, hány gyermekük van, hol járnak iskolába s hányadik évfolyamon stb. Ezen adatokból egy törzskönyv állíttatik össze s a segélyek kiosztásánál ez mérvadó lesz. Igaz, hogy a segély nem lesz családi pótlék, de családi segély csupán, de a segélyezésnek ez az ujabb szempontja mindenesetre a legigazságosabb Ifjú évek. Uj évfolyam köszöbén zörgetek be édes magyarhoni ev. egyházam kisebb nagyobb rendű vezéreinél. Hittestvéreim! Az ügy, melyért sikra szállottam, nem az én ügyem. Talán túlságos mértékben önmagamba zárkózott, pesti ev. egyházunk szolgálatában álló igaz munkásságomon kívül sehol szerepet nem keresett és nem talált életet folytatok. Ily körülmények között nehéz volna felőlem azt hinni, hogy egy ifjúsági lap szerkeszthetéseért, mint öncélért, képes volnék gyarló hiúságnak oly nagy anyagi, szellemi és időbeli áldozatot hozni. Eszmény vezet engem, hogy egyházamat ezen a téren szolgáljam s egyházunknak régen letűnt múltjából reánk nehezedő emlékei tették mintegy kötelességemmé, hogy amig nappalom vagyon, egyházam culturfeladatából a magam részét teljes mértékben és céltudatossággal kivegyem. És az én eszményem nem irreális, hanem igen könnyen, csak egy kevés testvéri támogatással is megvalósítható az az eszmény, hogy a mi intézeteinkben nevekedő ifjúságunknak, tartozzék az bármely hitfelfogáshoz is, a mi szellemünknek megfelelő ifjúsági lapja legyen. Egy egyén, magára hagyatottan, ezt nem teheti. Feltételezve, hogy az ily vállalkozó szellemű egyén gazdag az anyagiakban, mégsem boldogulhat, ha szellemileg támogató munkatársak helyett fontoskodó bírálók követik lépteit. Iskoláink női és férfi igazgatóit, valamint kedves lelkésztestvéreimet szeretettel kérem, legyenek készséges támogatóim a most Advent I. Vasárnapján, dec. 1-én megindulandó II. évfolyamban. Minden érdeklődőnek szeretetkészséggel küldök mutatványszámot. Egy évfolyam előfizetési ára 3 korona. Budapest (VIII. Kisfaludy u. 19.) Algőver Andor oki. ev. theologiai tanár, Értesítés a könyvtártypusok ügyében. Tisztelettel értesítem a nagytiszt, lelkesz urakat, hogy f. évi december hó második felében minden egyes gyülekezetnek a Luther-Társaság könyvtártypus jegyzékét megküldjük. Typusaink magyar, német és tót nyelvűek lesznek, hogy három nyelvű gyülekezeteink szükségletét kielégíthessük. — A magyar nyelvű typus tervezeteket e hét folyamán a könyvtár bizottság t. tagjaihoz felülvizsgálat végett elküldöttem. — A német nyelvű typusok összeállítására nt. Lie. Schmidt Jenő Károly pozsonyi főesperes urat felkértem. — A tót nyelvű typusokat a Luther Társaság, a Zpevník bizottság és a Tranocius társaság vallásos tartalmú kiadványaiból állítjuk össze. December hó első felében összehívjuk az irodalmi szakbizottságot, az a közgyűlés határozata éltelmében hivatva lesz a typus jegyzéket véglegesen megállapítani. Az igy megállapított jegyzéket kinyomatjuk és gyülekezeteknek megküldjük. Hitrokoni üdvözlettel Majba Vilmos Luth Társ. főtitkár. Pályázat. A Luther-Társaság ezennel pályázatot hirdet egyháztörténeti, apologetikus, polemikus és egyéb népies tárgyú prot. szellemű népiratokra. A népirat terjedelme nem lehet, nagyobb két nyomtatott ívnél (Luth. Társ. népirat alak.) A jövő 19J3 évben 3 népiratot adunk ki, melyeknek beküldési határideje 1913 febr. 15. A későbben érkezett népiratok a következő esztendőkben kerülnek kiadásra, feltéve hogy a birálat azokat elfogadhatóknak minősiti. Az irói tiszteletdíj ivenként 40 korona. Ezen kivül 100 korona jutalomban részesítjük a legjobb absolut értékű népiratot mélt. Osztroluczky Miklós elnök ur 500 koronás adományából. Abban az esetben, ha az egyik évben két egyforma értékű népirat kiadatnék, a társaság fentartja magának a jogot, hogy a 100 korona jutalomdijat két részre oszthassa. A népiratok aloliiott főtitkárhoz (Budapest VII. Rottenbiller u 12) küldendők. Budapest 1912 nov. £0. Majba Vilmos Luth. Társ. főtitkár. Pályázat. Káplánt keresek. Fizetése 1200 korona havi e'őleges részletekben; ezenkívül lakáé, lütés, világítás és kiszolgálás. Kötelessége a vallást tanitani (jelenleg heti 10 órában) s a lelkészi teendőkben segédkezni. Az állás azonnal elfoglalandó. Miskolc 1912. november 22. 3—1 Csók György lelkész. Irta: Dr. Mikler Károly, az egyházjog egyetemi m. tanára eperjesi evang. jogakadémiai dékán, a tiszai egyházker. vil. jegyzője. Ev. lelkészek és egyéb egyházi tisztviselők, valamint evang. iskolák mégrendelhetik 15 kor. bolti ár helyett 10 korona kedvezméményes áron a szerzőnél. A 772 lapra terjedő mű kiterjeszkedik egyházunk alkotmányának történetére, a jogforrásokra, egyházunk és az állam, valamint a hazai felekezetek közötti viszonyra egyházunk mai alkotmányára és közigazgatási jogára s kimerítő betüsoros tárgymutatója segítségével mindazokról a jogkérdésekről azonnal tájékoztatást nyújt, a melyekkel lelkész vagy más egyházi tisztviselő az egyházi közigazgatás terén nap-nap mellett találkozik. „KEZDETBEN . (SYAKORL. BIBL-MAÓYARÁZATOK IRTA: PR. KECSKEMÉTHY ISTVÁN. Ára K. 4.— (Porto 20 f.) Kapható: KÓKAI LAJOSNÁL, BUDAPEST, IV. KÁR0LY-UTCA I. TELEFON: 74— 94.