Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-11-02 / 44. szám

400 EVANGELIKUS _ŐRÁLLÓ

__

^ 1912 jót: erkölcsöt, szépet: művészetet; hasznosat: tudományt, boldogság feltételét: szabadságot. Ezt hozta meg a reformátio: a mát, a mai kifejtett, nagy, széles medrü életet, ahol az ember valódi ember: Isten képmása vagyis a dolgozó, szerető, alkotó, javuló élet. A reformátio tehát uj Ádámot alakitott. A középkor vad, korlátolt, szemeit bűnös emberként folyton csak a földre szegző emberből egy széles perspektiváju, derült, fel az égre tekintő szabad embert alakitott. A páncélos, nehéz mozgású, buzogányos középkori lovag helyét a reformatio gondolata alapján könnyen fesztelenül mozgó, szellemes, okos szalon ember foglaija el A reformatio gondolata alapján a női ideál többé nem a sápadt arcú, zárda falai között imával és böjttel életét eltékozló élettelenség. sem a reneszánsz Szécsi Marija, hanem Loránffy Zsuzsanna, akinek az egyik kezében ott van a biblia mint az erkölcsnek és tudásnak, másik kezében a főzőkanál, mint a munkálkodás symboluma. A nő, a reformatio női ideálja a férfi számára nem egy becézgetésre való gyenge virágszál, hanem a férfiúval is élet megélése szempontjából egyenlő értékű küzdő tényező. Ezért a nőért élni érdemes és nem meghalni. Ha a középkor férfia megtudott halni női ideáljáért, a reformátio férfia megtudja élni az életet azért a nőért és azzal a nővel, kit szeret, íme igy hozza a reformatio gondolata a férfit és nőt egymáshoz közel egyenlő jogokkal és egyenlő kötelezettségekkel. A nő emancipátió kérdése a reformatio női ideálja dönti el tehát egészségesen. Sokat lehetne még beszélni arról hogy az élet szempontjából hogyan alakultak át az emberek viszonyai, a mai alakulásokat, ember viszonyokat, ember lelki állapotait; röviden mondhatjuk, hogy 1517. okt. 31-ike Szilveszter estélye egy a mai napig is haldokló középkori embernek és uj évje egy mai napig is s időtlen-időkig fejlődő, javuló, tökéletesedő Ádámnak. Kezdete van a reformatiónak, de vége nincsen. Sipos András. T ARG A. Október harmincegyedikén. 1. Valaha rég' a wittenbergi templom Csöndes s sötét volt, titkokkal tele, — Kivül fehérlő búcsuhirdetések, Belül még alvó lelkek éjjele. De ébredeznek büszke, édes eszmék; Az alvók mintha már a fényt keresnék: Felkél a gond, a kétség és a bánat, Első akkordja mind egy uj imának. — 2. Egy dörrenés —, kopogtatás az ajtón. Az alvó lélek sorra fölriad — 5 kivül, a búcsuhirdetés helyében Ott fénylik egy uj, szent, fehér irat. Sa lelkek, — mert jó földbehull a jó mag—, Ujjongva nyitnak a kopogtatásnak, S ut nyílik egyben egy nagy égi fénynek: — Kris, tus népébe nincsenek szegények!. .. 3. Elmúlt azóta sok-sok hosszú század, S velük nem egy vihart adott az ég; A magból, melyet egykor elvetettek, Sokágú, büszke erdő származék, S ha ünnepen szivünk szent fáklyát éget, Örömmel érez egy nagy büszkeseget; Bár e világ nem volt soli sem javunkra, Luthernek népe — mégis ittvagyunkma!... 4. Luthernek népe — mégis itt vagyunk ma!... De iirí, közöttünk ádáz, vad tusa; Az életet harcoljuk fáradtan : — Ez uj világnak, hej, nincs Krisztusa!... Utunkra könny hull s vér csorog le rája, Amerre járunk, oly nehéz a pálya, S midőn a végén összetörve állunk, Azt hisszük, búsabb nincs is minálunk ... 5. Fejünk felett nincs drága égi áldás, Csupán a bün, mely egyszer eltipor; Szivünkbe képe gyors, nagy elmúlásnak, Szemünkbe könny, lábunkon uti por. — S ha bú gyötör, ha hosszú kinok tépnek, Lelküyik kinyilik a nagy Mintaképnek, Kinek szünetlen' értünk hull a vére — Es leborulunk temploma kövére . . . 6. Es jól esik, ha igy nagy ünnepre Felkél a mult, egy égi, szent lehellet Es szárnya lopva meglegyinti lelkünk, — Tanú hitünk vigasztalása mellett. — És hangulat kél: békés, tiszta, drága, Letűnt korok lelkének egy virága, — Egy régi zsoltár, melyből élet épül, Egy szent zsolozsma ősök nagy szivébül. HANKISS JÁNOS. Nagygeresdi egyezség uolf — nincs. Egy olyan kérdést tartunk napi renden, melynek múltja van ugyan, de ma már hus és vér nélküli kisértet csak, mely mint a múltnak üres árnyéka lézeng közöttünk, jövője pedig nincs: ez a nagygeresdi egyezség. Valamikor, nem is olyan nagyon régen, volt valódi teste, életképessége, volt becse a nagygeresdi egyezségnek, mert a két szerződő fél őszintén megbecsülte és becsületesen alkalmazta. A mindenkor ecclesia militansként szereplő róm. katholicismussal szemben ott, ahol evan-