Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-10-26 / 43. szám
nyira az egyéneket, az állam épületfalának ezen könynyebben pótolható kövecskeit, mint inkább a sok kövecskeböl tömörült falrészleteket: a családokat, — kisebbeket és nagyobbakat, — védi és támogatja." Hogy pedig a családi pótlék intézménye mennyire nemzetvédő és erősitő eszköz, elgondolhatja mindenki, aki ismeri az állami tisztviselők családi pótlékáról alkotott törvényt és számba veszi az ezen törvény végrehajtásának és alkalmazásának a jövendőben várható nagy következményeit. E törvény által adott potenciális energiánál fogva hogy keresik — szinte törtetve — az érdekeltek a családalkotás lehetőségeit, a családok pedig a mai korban, a drágaság folytán is, már-már riasztó átoknak tartott gyermekáldást ! Szünik-tünik némileg, legalább bizonyos körben egyelőre, a nemzedékés némzetemésztö egykerendszer. . . . Ha a családi pótlék az álladalom bizonyos rétegeiben nemzetvédő és -erősítő eszköznek bizonyul: mennyivel inkább bizonyuthatna ilyennek a prot. parochiákban, amelyeknek tradicionális nevezetessége az, hogy ha földiekben szegények is. de egyben gazdagok: a oyermekáldisban. Egyetlen egy hivatali társadalmi osztályhoz tartozó családok sem oly népesek, mint a prot. papi házak. Ha a nép és a paróchiák egymáshoz való viszonyát megfigyeljük, bátran állithatjuk, hogy ma is, mint régen, a prot. papi családok és azok jó példáját szemlélő és ösztönszerűleg is követő, a kultura kinövéséitől ment. romlatlan nép családai a legnépesébbek, illetve a legtermékenyebb talaja a nemzet dus szaporodásának. A prot papi családokra nézve tehát kétszeres, sőt sokszoros nemzetvédő és erősitő eszköznek bizonyulhatna az a részünkről félős hangon emlegetett családi pótlék! S mennyivel inkább akkor, ha igaz az, — amit mondanak — hogy e paróchiák belső életét is az egyke-rendszer itt-ott szintén kikezdte. . . . Itt az ideje tehát, hogy úgyszólván a tizenkettedik órája ütött annak, hogy családi pótlék követeltessék a lelkészek részére is, hogy az állam azt intézményesen biztosítsa. S ha már morzsát akar hinteni az állam a korpótlék intézményével a prot. papság asztalára, akkor legalább szórjon a morzsák közé egy marék cukrot is, hogy a morzsa kecsegtetőbb, kívánatosabb és elfogadhatóbb legyen. P^ r 0, tCtS Pá L Jubileumi előkészületek. Gondolatok s indítványok szeretett lelkész testvéreim és a mélyen tisztelt egyetemes közgyűlés nagybecsű figyelmébe. Közeledik erősen s hiv a reformátió 400 éves fordulójának örömünnepe ! És mi még nem álltunk eléggé sokhelyütt e hazában munkába a nagy jubilatum elébe! Dunántul legkorábban ébredtek fel s fogtak a dologhoz, mert már jubileumi alapot gyűjtenek és a kerület püspöke irodalmi — egyházkerületi — sokáig fényleni hivatott emlékalkotásra buzdította s hivta fel a diocesis tollforgató jeleseit. Egyebütt is mozog a föld, de egyelőre s nagyobbára csak tervezeteket terem. Néhutt, mint pld. az ország szivében, Budapesten, vagy Szatmáron juhileumi uj templomokot készül emelni az ev. hitbuzgóság! Az ev. egyet, gyűlés gyűjtést és ebből Luther-menházat kiván létesíteni s erre nézve már határozatot is hozott (L. egyet. ev. gyűl. jk. 1910. 158. p.) Ám a határozattal sokan nem értenek egyet, és, bocsánat, de igazat adunk nekik. Igy pld. Raab Károly barsi esperesnek, a ki, az 1911 ik évi dunáninneni ev. egyházkerül jk. 105. p szerint nevezett kerület hozzájárulását kifejti, hogy a menházra vonatkozó határozatot a kerületekhez kellett volna leszállítani, különben pedig — úgymond — a menház létesítésével sokat markolunk, de keveset szorítunk, mert nem lesz azt miből fentartani. Ugyancsak a „Luther-menház" ellen ír az „Ev. Őrálló" f. é. 5 sz. „többek nézetét is tolmácsolva" Vitális Gyula bányakerületi zólyomi alesperes is előadván, hogy a jub. bizottság az alulról érkezett javaslatok egyikét. sem honorálva az egyetemes gyűlésnél keresztülvitte mint uj eszmét azt, hogy az elrendelt gyűjtés és ref. emlékünnepi évi offertóriumokból „szegénysorsu gyógyíthatatlan betegek számára Luther nevéről nevezendő országos irgalomház (menház) létesíttessék." Vitális Raabbal egyértelműen sem a gyűjtés módját, sem a cél megjelölését nem tartja szerencsésnek, az ev. egyházat pedig gyöngének arra, hogy ,.ilyen országos szanatórium jellegű" intézet felállítása, berendezése és fentartására szükséges óriási áldozatot meghozni bírna s magára vállalna olyan feladatot, melynek megoldása az államra és a nagy társadalomra vár." Legújabban Zsilinszky Mihály őexellentiája is (Ev. Lap 80 sz.) irta, hogy ily menház létesítése nem a segélyre szoruló ev. egyház feladata. Fejtegessem-e tovább, hogy ev. egyetemes gyűlésünk határozatának a Luther-menházra vonatkozó részében való megváltoztatása közóhajt képez? Marad ezekután, mint szükséges és általánosan elfogadott, mert természetes teendő és vállalkozás : a gyűjtés. És én itt óhajtom megragadni erősebben és fejleszteni a szükséges dolgot. Pénz, azaz áldozatkészség nélkül manapság bizonyára nagyon keveset lehet alkotni. A szó, bármily szép, tett nélkül nem termékenyit. Pénz beszél. A mint a test a lélek temploma, ugy a pénz a lélek eszköze; a lélek pedig kitűzi a célt A pénz, mint anyagi eszköz, szent célra való gyűjtéséhez azonban egyházunkban mintha épen a lélek hiányzanék Nem lelkes a gyűjtésünk ! Miért? Talán Kzért, mert a célok kitűzésében nincsen kellő megállapodásunk ? Vagy azért, mert megfogyatko zott a hitbuzgósá j; s nem száll fölfelé a vallásosságnak fokmérője: az áldozatkészség? Ám akkor veszedelmesen alszunk s bár ébresztgetnek és némely őrállóink 1917 örömünnepének ajtaján — lélekben előre lépve — hangosan zörgetnek : mi mégsem kelünk fel egy ember képen ! Hol az a titáni, felrázó erő, mely tettre sarkaljon s a siker győzelmére vigyen? A hitújítás 400 esztendős emléke méltó megünneplésének feladata tág teret nyújt a munkálkodásra. Fel tehát s kezdjük meg komolyan s igazán a munkát még pedig komoly, lelkes, eredményes pénzgyüjtéssel! A gyűjtés szükségességében s célravezetésében nincs, nem is lehet eltérés véleményeink között. A gyűjtésnek azonban, hogy dus eredménye legyen, biztos irányokban s nagyobb arányokban kell történnie. És itt ón is, többekhez már előbb is csatlakozva, ismételve s ujolag, mig nem késő, teljes lelkemből s szivemből kérve kérvén ajánlom a minden ev. magyarhoni lélek utáni napi egy fillérrel gyűjtést. Az indítvány e részben 2—3 év előtt valahol az alföldön született meg, s szállt az igéje hegyek felé s Kárpátoktól lejebb Adriáig; a szikrát felfogtuk többen s lángoltunk tőle ; ám mégis a tüz — kevés tápláléka lévén — csakhamar kialudott. Hisszük azonban és reméljük, hogy nem aludt el felébreszthetlenül! Gyujtsuk lángra, élesszük fel 1913 január 1-től kezdve újra, drága ev. anyaszentegyházunk összes hazai területein ; a síkságokon ugy mint az erdők ölén s vizek partján elterülő eklézsiáinkban ! Minden napi fillér egy-egy napi áldó és áldásos gondolat a reformációról! Mint az édes atya, mikor pénzt költ gyermekére, gondol ha olykor sóhajokkal is, de nem valóra váttható és válandó édes remények nélkül, ugy mi is. A
