Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-19 / 42. szám

372 EVANGELIKUS _ŐRÁLLÓ

__

^ 1912 Nekünk nem borravaló kell! Nekünk nem C8endpónz kikényszerítése a célunk ! Mi fizetésrendezésért. korszerű (nem igényszerü) — és méltányos díjazásért küzdünk ! Mi a szörnyű egyenlőtlenséget akarjuk nivellálni a lelkészi fizetések terén ! Vigyázzunk ! A kath. autonómiának junktirnja — vagy csak szándéka is — a mi ügyünkkel, ennek az ügynek megfojtó hálója ! Hisz' ha a kath. egyház szabad kezet nyer az állami eredetű javak fölött, akkor nekünk majd odakiálthatják : „csitt, az állam a kath. egyháznak nem ad semmit, nektek sincs okotok és igényetek az állami segítségre." És nekünk a jelenlegi dotációnál többhöz van jogunk ! A. kath. „autonómia" csak a szekularizáció után valósitható meg! Vigyázzunk ! Ez az „autonómia" örökre bevágja az ajtót a mi eddig élvezett és eddig remélt állami adományainknak törvénybeiktatása, törvényhozási biztosítása előtt! Ha valaha, most egyesüljünk. H* van erő, nagy imponáló erő a protestáns lelkészség együttes megmozdulásában, hangjának egyszerre felemelésében, most fogjunk kezet! Ne részletügyekkel, szétvonó, divergáló tervezetekkel álljunk elő, egy a teendőnk : tömörüljünk. Egyesüljünk közös törekvéseink ösvényén ! Lépjünk szövetséges viszonyba az Orlé-vel ! Fogadjuk el a felénk nyújtott baráti jobbot! De mindezek eiőtt s mindezek miatt — az alapszabálytervezet feletti vita lehetőleges mellőzésével — alakítsuk meg a MELE-t, a Magyar Evangélikus Lelkész Egyletet! A részletkérdések majd ott választ nyernek. A javaslatok ott mérlegre kerülnek ! Közös érdekeink ott szószólókat, harcosokat találnak! Ott szembe nézünk egymással s szivünk tüzet fog egymástól! Testvérek ! Az idei egyetemes gyűlés alkalmával tegyük meg az első nagy lépést! Impozáns résztvevéssel alakítsuk meg a MELE-t. Aztán — előre! Szatmár, 1912 október 7. Duszik Lajos. Közös érdeheb hafegorifeus imperafiuusa. A mai helyzet vigasztalan minden oldalon. Egyfelől a politikai túlzások tartják izgalomban a kedélyeket, másfelöl, társadalmi ellentétek korlátai meredeznek és mindenfelől anyagi jogos igények kielégítését sürgető — (sok esetben csak pusztában elhangzó) kiáltó szó hallatszik. Általános közös érdekek igen ritkán tartatnak szem előtt, e hullámzásban pedig ezeknek kellene minden irányban első sorban érvényesülniük. A közös érdekeknek egy igen jelentékeny tényezője gyanánt említhetjük fel azt a sokoldalú szolgálatot, a mellyel a prot. egyház hozzájárult a múltban s ma isi a magyar állam niveaujának emeléséhez a nemzeti cultura terjesztésével. Ezzel szemben azt a vigasztalan helyzetet látjuk, hogy a kormány még mindig késik a prot, papság fizetésének rendezésével gyakori sürgetésünk dacára. A sürgetésre okunk van elég, jogunk is ahhoz nemkülönben. A helyzet, az idő, az alkalom ma szinte imperative szólít bennünket: itt az idő most vagy soha! A sokféle alakban felmerült s vitatott szinte ma már megunottá vált, de még mindig meg nem oldott fizetés rendezési kérdés, az egyesek létérdeke mellett, végre is erősen homloktérbe tol olyan eminens közérdekeket, amelyek a különféle életirányzatok és létérdekek sokszor túlzott egyoldalúsága fölé, magasabb szempontokat helyeznek s ép ezért figyelmen kivül nem hagyhatók, nem főképen ama hatalmi tényező részéről, amely jogfentartó, szabadság védő és osztó, igazságot szolgáltató hivatottságánál fogva positiv eszközök segélyevei támogatni tartozik a nemzeti társadalom minden hazafias hü munkásának létérdekeit. E közös érdekek szempontjának domináló szerep kell, hogy jusson akkor és ott, a hol és mikor a legegyetemesebb és legmagasabb erkölcsi célok megvalósulásáért küzdők táborának — az egyet. prot. papság létexistentiája biztosításának a kérdéséről — van szó. Jog, erkölcs, értelmi és vallási műveltség, feleba ráti szeretet, összességükben képezik az embervilágban a legfőbb célt. E nélkül felbomlik a jog és társadalmi rend, mert értelmi, erkölcsi erök nélkül nincs külső erő és hatalom. A minthogy minden országnak támasza talpköve a tiszta erkölcs . . . A kik tehát — értem első sorban a protestáns egyetemes papságot, — e legfőbb cél elérésében a legmagasabra emelik az ember lelkét, a tiszta ev.-om, az erkölcsi igazságok lankadatlan hirdetésével s ezzel legjobban acélozzák az emberi erőket, — megbecsülhetetlen és megfizethetetlen szolgálatot tesznek ugyanazon államnak, melynek hatalmi képviselői a mindenkori kormányok. Ott találkoznak elsőben a közös érdekek szálai, a melyek kapcsán támad azon jogos igénye az egyháznak, hogy szegénysége miatt magáról kellőkép gondoskodni nem tudó öntevékenységében támogassék és segélyeztessék* És ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy az állam erkölcsi forrásai, a melyekből erősítő táplálékát meríti, az Istenországát e földön koreszmék érvényesülése ál tal megvalósító, az egyház által erkölcsileg nevelt s igy fejlődő emberiségből fakadnak ; megtaláltuk a közös érdekek ama szálait is, a melynél fogva kell, hogy az állam minket önönlényének részeiül tekintsen s a nemzet életrendjében irányzó működési körébe bevonjon, mintegy nélkülözhetlen munkatársául tekintsen és rólunk gondoskodjék jogigényeink mértékéig. Erkölcsi alapon maga is csak akkor fejlődhetik s lehet naggyá, ha nem igázza le az egyházat, hanem ezt öntevékenységében segiti és a közös cél gondolattól áthatva, a nemzet összéletét irányzó és országló tevékenysége mellett maga is tudatosan és kathatósan részt vesz az emberiség fejlődését célzó közös munkában. E közös érdekek elvitathatlan tényei, szinte kategorikusan reáparancsolják az államhatalom ezidő szerinti törvényes képviselője, a mai kormányra is, törvényben lefektetett jogigényeink teljes megvalósításának elodázhatlan kötelességét; annyival inkább, mert a nem-