Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-09-14 / 37. szám
1912 EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 321. segítségünkre siessen most már, hogy szolgáltasson egyszer végre igazságot nekünk is, ami kulturális és nemzeti szolgálatainkért. Mi nem fogunk soha renitenskedni, mi nélkülözve is hiven fogjuk teljesíteni minden kötelességünket, mert ez a mi hivatásunk s mert mi eszményekért dolgozunk, de jobban esnék abban a tudatban dolgozni, hogy anyagilag is méltányolják becsületes munkálkodásunkat. A kerület a püspöki javaslatot emeli határozattá. A püspöki javadalmak állami felemelése tárgyában a kerület, mint sérelmet terjeszti fel, hogy az állam az uj görög katholikus püspök javadalmát saját pénztárából akarja megadni. — A zsinati költségek fedezését a megtakarított államsegélyekből vállalja a kerület. — A győri ker. felügyelő beiktatás alkalmával a római kath. egyháznak részvétele felett a kerület örömét fejezi ki s ennek jegyzőkönyvében is kifejezést ad. A többi tárgyról a jövő számunkban hozunk referádát. N. Az uj koráikönyv. Irta Paulik János,nyíregyházi ev. lelkész. 1. Koráikönyv. A magyarországi ág. h. evang. egyházközségek használatára. Frühwirth Samu, ifj. Kapi Gyula, Keviczky Sándor és Kirchner Elek közreműködésével és Altdörfer Keresztély korálkönyének felhasználásával szerkesztette Kapi Gyula, nyug. tanítóképzőintézeti igazgató. Ára 7 K. * A fenti cim alatt a mult tavaszszal egy uj koráikönyv jelent meg, amelynek borítékján a magyarországi ev. egybázegyetemet látom szerepelni, mint kiadótulajdonost. Ezt a^ művet nagy örömmel üdvözöltem, mert hiszen tudom és éreztem s velem együtt bizonynyára érezlek sokan, hogy egyházunkban egy uj, egyetemesen használható s a magasabb igényeket is kielégítő korálkönyre égető szükség van ; részint azért, mert egyes eddig használatban levő koráikönyveink teljesen elfogytak, vagy nehezen megközelíthetők; részint pedig azért, mert azok sok igen értékes dallamot nem öleltek még fel. Ez a koráikönyv az ujabbkeletü koráiszerzemények mellett több olyan régi dallamot is felölel, amelyeket eddig kottában, vagy korálszerü feldolgozásban nélkülöztünk —, mint pl. a 44., 47., 112., 113 számú — s uj magyar koráiszerzeményeket is bemutat s azonkívül bizonyos mértékben uj kottairási módszert s játékmodort is igyekszik az orgonálásba bevinni. Ez a törekvés dicséretes s e tekintetben ugy az általam igen tisztelt szerkesztő, va'amint munkatársainak érdeméből semmit sem akarok levonni. De talán e munkának igen érdemes szerkesztői nem veszik rossz néven, ha én ezt a munkát mégis bizonyos megjegyzésekkel kisérem, annál is inkább, mert hiszen ez a munka az egyetemes egyház költségén jelent meg s ev. egyházunknak egyik legfontosabb érdekét: énekügyünket kívánja szolgálni. Ha megjegyzéseim itt-oti talán olyanok lennének, amelyek őket kellemetlenül érintik, előre is bocsánatukat kérem, de legyenek meggyőződve arról, hogy én azokat ne T azért mondom el, csakhogy kellemetlent. mondjak, hanem mert annak az ügynek, amelynek oltárára — tudom sok fáradsággal és utánjárással — ők ezt az áldozatot hozták: magam is előhaladását óhajtom s annak — esetleg más oldalról való megvilágítása által — használni kívánok. Sajnálattal vagyok kénytelen mindjárt kritikám elején konstatálni, hogy a mű nem az, amit vártunk, s aminőre nekünk, az istentiszteletek rendezésére hivatott lelkészeknek, szükségünk van; és ha az talán bizonyos köröknek ki is fogja elégíteni az igényeit, egyetemes elterjedésre nem számíthat. Végtelenül sajnálatosnak tartom azt a körülményt, hogy ez a munka meglepetésszerűen, minden előzetes bírálat nélkül látott napvilágot. Nem is tudom, hogy tulajdonképen hogy fogjam fel ezt a munkát Kézirat-e az csupán, amely most járja meg a közvélemény bíráló szeme előtt a körútját, amely esetben nincsen baj; vagy pedig már a kész munka, amelyen többé a kritika nem változtathat, mert ez esetben baj van. Utóbbi esetben nem tudnám megérteni, hogy hol veszi bárki is a bátorságot ahhoz, hogy egy ezrekbe kerülő művet megjelentessen a közegyház költségén, a közegyház használatára anélkül, hogy előzetesen megkérdezze azt az egyházat, hogy mire is volna szüksége tulajdonképen, kielégítő e az, amit nékie nyújtani akar s célravezető-e az a modor, amelyben nyújtja! Mert hiszen tudvalevőleg az énekügy közös, nagyfontosságú ügye édes mindnyájunknak s ahhoz hozzászólani joga van minden gyülekezetnek, minden hozzáértő egyházi tényezőnek. Megengedem, hogy egyes kiváló elmék tehetnek e téren önállóan s minden előzetes kérdezősködés nélkül is lépéseket, kezdeményezhetnek reformokat, de ez esetben alkotásaik a saját rizikójukra mennek s nem léphetnek fel azzal az igénynyel, hogy egyetemesen respektáltassanak. Ennél a kiadványnál azonban ennek az ellenkezőjét látjuk; s ebben látom én azt a bajt, amelyet fentebb emiitettem s látom különösen abbari, hogy az előzetes kritika nélkül dolgozott szerzők olyan irányban haladtak, amely munkájukat általános használatra alkalmassá nem teszi. Több oknál fogva mondom ezt. Én már magában a munkában is bizonyos határozatlanságot, céltudat hiányt látok. A munkából magából sebogysem tudom kivenni, hogy kinek készült az tulajdonképen? Csupán a magyar nyelvű gyülekezeteknek-e, vagy pedig a német és a tót ajkuaknak is közös használatra ? a) Ámde, ha csupán a magyarnak készült, mit keres benne az a sok idegen melódia, amelyre a magvarban szöveg sincs?! És ha a magyarnak készült, miért nem törekszik a magyar rithmust több, arra szinte kínálkozó helyeken is keresztül vinni?! b) Vagy ha a németnek ós a tótnak is készült ez a munka, akkor miért hagy ki sok olyan dallamot, amely nélkül akár az egyik, akár a másik el sem képzelhető ? A németről nem beszélek, mert hiányos ismereteimnél fogva arra magamat feljogosítva nem érzem ; de beszélhetek igenis a tót énekügyről, amelyet, mint ilyen nyelven is fungáló lelkész, ismerek. Nem én mondom ki az ítéletet, hanem rábízom a közre s itt nyiltan kérdem a tótajku gyülekezetekben működő összes lelkészeket és tanítókat: veszik-e, vehetik-e hasznát az olyan koráikönyvnek, amelyben — eltekintve sok más egyébtől — csak egyetlenegy Kyrie van felvéve : a szentháromsági ? Mit csináljon akkor a tót ajkú hivek serege, ha a Kyriéket és sok más szinte a szivéhez nőtt énekeit nem találja meg ebben a I orálkönyvben? Egyszerűen lemondjon róluk? Ahogy én ismerem a tótajku híveket, nem
