Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-17 / 33. szám

1912 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 288. következő feltételek mellett. A telepitvényes megkaphatná a következőket: 1. 4 hold (a 1200 •) elsőrendű földet a fundussal egyetemben; 2. 4 hold erdőséget és pedig: 2 hold bükkfaerdőt és 2 hold fenyvest; 3. 8 hold legelőt; 4. 4 hold magasabb fekvésű földet, mely mive­lésre szintén alkalmas; 5. Uj, kényelmes, fából épült házat, mindezt összesen 13,800 koronáért. Igy le­hetségessé tétetnék, hogy az illető földmivelő legalább is 20 holdnyi birtok megvétele által alapját vethetné meg boldog és megelégedett jövőjének. Nagyobb földterületek is megvehetők. Ámde, hogy azok is hozzá­férhessenek, kiknek rendelkezésére nagy pénzösszegek nem állanak, elegendő ha a fent kijelölt pénzösszegnek csak az 1/ i (egynegyed) részét fizeti ki azonnal, a többi ftiányzó pénzösszeget az illetők az itteni hitelintézetek­ben amortizációra kaphatják meg. Megemlítem még, hogy egy kitűnő malom ellátva fürészel és villanyvilá­gítással szintén eladó, mely a szakembernek fényes jövőt biztosithat. Templom, iskola, minden a közelben van. Fölvilágitást szívesen ad az ág. hitv. ev. egyház lelkésze Morgonyán (Sáros m.) Laczkó János ev. lelkész. Pályázatok ás hirdetések. Pályázat. A nagyszombati evang. egyház a má sodik tanítói állásra pályázatot hirdet. Kívántatik lehe tőleg a 3 nyelvben, de a magyaron kivül legalább a németben és az egyházi zene és énekben való jártaság. Fizetés: 1. Lakás természetben. 2. Különféle címeken 1740 K. 3. A stóla fele. 4. Korpótlék az államtól. Pá­lyázók okmányaikat augusztus 25-ig alólirott iskola­széki elnökhöz küldjék be. Farkas Gejza. 1—1 lelkész, iskolaszéki elnök. Pályázat. A nagybörzsönyi evang. iskolánál újonnan szervezett tanítónői állásra németül is jól tudó tanítónő kerestetik. A lakás két szobás (mellék­helyiségek és kert). A készpénzfizetést államsegély egé­szíti ki a törvényes minimumra. Oklevéllel és bizonyít­ványokkal felszerelt jele ntkezéseket augusztus 22 ig elfogad Nagybörzsöny (Hcntm.) Szhnonidesz Lajos, 2—2 ev lelkész, iskolaszéki elnök­Pályázat. A brassói magyar evangelikus egyházi község segédlelkészt keres, akinek teendői közé tar­tozik a hitoktatás is. Fizetése lakáson kivül évi 1000 K. Mellékjövede­lem évi 800 K. Akik ezen állásra reflektálnak, jelent­kezzenek mielőbb a brassói magyar evangelikus lelkész­hivatalban. 3 1 Pályázat. A rozsnyói ág. h. ev. főgimnáziumnál szept. hó 1-én egy magyar-latin helyettes tanári állás kerül betöltésre, melynek javadalmazása évi 1600 K. Pályázhatnak megfelelő képesítéssel biró, esetleg rokon tárgyakra képesített protestáns, elsősorban ág. h. ev. tanárok és tanárjelöltek. A kellőképpen felszerelt s a kormányzótestülethez címzett kórvények augusztus 28 ig a főgimnázium igazgatóságához küldendők be. *1—1 Dr. Hajcsi Sándor, főgimn. felügyelő. Pályázat. A gyomai ág. hitv. evang. egyházban a lelkészi állás megüresedvén, arra az alulírott arad­békési egyházmegyei elnökség pályázatot hirdet. Szolgálati nyelv német-magyar. Fizetés: 1. Készpénzben 2400 K. 2. Szabad lakás kerttel. 3. Szokásos stóla. 4. Három sátoros ünnepi offertóriumnak fele része. A kellően felszerelt jelentkezések augusztus hó 20-ig alulírott esperes hivatalába küldendők. Dr. Zsilinszky Endre, Csepregi György, egyházmegyei felügyelő. 3 —3 esperes. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom