Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-17 / 33. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 nyát; nekik elégséges a tanitó szolgálata. A lelkészválasztás egyre több helyen belviszályt, pártokra szakadást idéz elő. Nem a lelkész, nem annak feladata a kiélesülő vitának főtárgya, nem az egyház érdeke az irányadó, hanem azon hatalmi kérdés, váljon a vagyonosabb vagy a szegényebb s többnyire számosabb egyháztagból álló párt vigye-e a döntő szerepet a gyülekezet ügyeinek vezetésénél? Valósággal az osztályharc jelei tűnnek fel ilyenkor. Az is ujabb keletű, többször megujuló szomorú tapasztalat, hogy egyes tagok, sőt egész pártok is, óhajtásuk érvényesülését a választásoknál, egyházi adókulcs megállapításánál azon fenyegetéssel követelik, hogy különben kitérnek az egyházból. Az egyházi tisztviselők javadalmának választások alkalmával újra megálapitásánál a legritkább esetben történik, hogy a lelkész tanitó fizetését, mely 60—70 év előtt még megfelelő volt, de a mai drágasági viszonyok között már alig nyújt biztos alapot a gyermekeket is neveltető család évi háztartásához — a gyülekezet saját jószántából feljebb emelné, ellenkezőleg, többször mutatkozik meg a hajlam, főkép a közmunka s a termesztmények megváltásánál, a hivány értékének csökkentésére. Az is tény, hogy már számos gyülekezetben a hivek egy része nagyon is anyagi gondjaitól, elfoglaltságától teszi függővé vasárnapokon is a templom látogatását. Mindezen jelenségek a hivek et az egyházhoz fűző kötelékeknek lazulását bizonyítják. Egyszersmind a vezetésre hivatott intelligens osztályt arra intik, hogy egyesült erővel törekedjék az egyház vonzó erejét emelni s ezzel a hozzá való ragaszkodást szilárdítani. Keresse az utat és módot az evangeliummal hirdetett elvek hatásának minél nagyobb mértékben, minél szélesebb körben kiterjesztésére. Azt valljuk, hogy az élet erkölcsi céljának meghatározásánál, a boldogság igaz feltételeinek keresésénél útbaigazításért mindig oda kell térnünk Jézus életéhez, szent tanához. Ez azonban nemcsak lelki szabadságra hív, nemcsak a hitnek világgyőző hatalmát mutatja, hanem a szeretet nagy törvényét is hirdeti, amely mások iránt testvéri érzületre kötelez, arra tanít, hogy mindenkiben ismerjük el és tiszteljük az emberi méltóságot. De a testvériség ne csak szavainkban nyilatkozzék, ezt tanúsítsák tetteink is. Örök igazságot mond e szavakban az apostol: „Az Isten szeretet és aki a szeretetben vagyon, az Istenben vagyon!" Más szóval az ember akkor jut legközelebb Istenhez, mikor felebaráti szeretetből önzetlenül munkálkodik embertársai boldogitásán, A jézusi szeretet az erkölcsi világban a nap, melynek rendeltetése, hogy folyton emelkedve, melengető sugaraival mindinkább oszlassa a lelki, testi nyomor bántó ködét, fakaszsza a bizalom, megelégedés, remény virágait s közelebb hozza Isten országát az élethez. Ily, az igaz szeretet lelke által vezérelt törekvés iránt, bárhol találjuk aat: mutassunk pártoló részvetet. A szociálizmus, amig a jóltevő szeretetre hivatkozik, ennek mindenekre kiterjesztését hangoztatja : addig az újszövetség alapján áll. Amidőn a gyöngék számára védelmet követel, az ügyefogyottakról való gondoskodást, az elesettek felsegitésót sürgeti: akkor Jézus parancsára utal, mely igy szól: „Szeresd felebarátadat, mint önmagadat." Ha a társadalom tövisei n ellé a jog virágainak is odahelyezését kívánja; ezzel is az evangéliumból hangzó igazságra támaszkodik: „méltó a munkás az ő jutalmára." Ha a munkának megbecsülését, a társadalom életére kiható fontosságát emeli ki s az abban való résztvevést közös kötelességül óhajtja tekinteni: akkor is csak a biblában kimondott elvet követi: „aki dolgozni nem akar, az ne is egyék." Amidőn odatörekszik, hogy a társadalom intézményeivel, törvényeivel ne csak a tőke érdekeit szolgálja, de tekintse föladatának a nap hévségét és terhét hordozó munkásosztály boldogulásán is rendszeresen közremunkálni, helyzetét törvényhozás utján, alkalmas intézkedésekkel javítani, jövőjének biztosításához gyámolitást nyújtani, célja ekkor is megegyez az evangelium szellemével. Jézus maga int igy mindeneket: „Valamit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek ővelük." Ha belátjuk, hogy a józan irányú szocializmus itt jelzett céljai nem ellenkeznek a? evangelium tanaival, ha beismerjük, hogy a szegény nép ügyével foglalkozó munkálkodás nem lealázó, hanem az Üdvözítő által elénk tűzött legszebb feladat, s azért készséggel fáradozunk, hogy egyházunk működése a részvét ébresztésével, a szeretet jó tetteivel mindig világosabb bizonyságot tehessen a Krisztusnak közöttünk munkálkodó lelkéről: akkor elérjük azt, hogy a mérsékelt szocializmus az egyházban nem ellenséget, hanem az élet bajainak orvoslásánál hű szövetségest lát s igy nem ostromolja, hanem tiszteli. Elérünk annyit, hogy az emberszeretet áldásos munkája lefegyverzi a létező rend felforgatására törő szélső irányzatokat: a kommunizmust, az anarchizmust, amennyiben kivonja hatásuk alól az egyházhoz, mint őt örömében bajaiban egész életen át résztvevő kézzel támogató lelki anyához ragaszkodó népet. Egy radikális szocialista nyíltan kimondta, hogy: „Mi csak akkor győzünk, ha az egyházak és papjaik végkép elhanyagolják a názáreti Jézus parancsának: a felebaráti szeretetnek gyakor-