Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-07-06 / 27. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ mert egyetemes közegyházunk érdeke és tekintélye meg­követeli, hogy a leendő lelkész úgy a tót, mint a német nyelvet grammatice és irodalmilag is az áliás magas tekintélyéhez inerten birja, a mit kötelező vizsga nélkül elérni nem lehetne. Nem tartja megengedhetőnek a brassómegyei 1. értekezlet, mit a tiszavidéki lelkéí-z c­gyesület óhajt, nevezetesen, hogy a lll-ik évfolyamból már a hdllgató külföldre mehessen Ez a kimenetel ezen az évfolyamon semmi eredménnyel n ncs a hall­gatóra s másrészt a hazai theologiak IV ik j i folyamát is teljesen megbénítaná. A gyakorlati tárgyak előadása n il v jgiil óhajtja a brassómegyei lelkész egyesület o kül­és belmisszió tá'gyala-ának intenzivebb felkarolását. Következett a tisztviselők megválasztása, száma­dás beterjesztése s végül Deák Sándor türküsi lelké. 1 z azjn inlitványa, hogy a lelkészértekezlet tagjai karöltve most már minden igyekezetükkel törekedjenek arra, hogy a közigazgatás által elhanyagolt vasárnapnak szentségét régi fényébe visszaállítsuk. Evégből indítványt nyújtott be az esperességi közgyűléshez, hogy kei es­tessék meg ismételten az alispán, hogy intézkedjék, mi­szerint az elöljárók által e napon mindenféle tárgyalá sok, idézések, fizetségek stb. stb. szünletlessenek be. Bohus Pál elnök megköszönvén a lelkészeknek a tárgyalásokban való alapos, lekiismeretes s mindi n lész­letességre kiterjedő részvételüket, a tanulságos ésered­ményes értekezletet, bezárta. 21 én délután esperességi el őérte' ezlet, másnap 25 én dé előtt 8 órakor oííertóiiummal egybekötött istentiszte­let tartatott, melyen imát mondott Deák Sándor e. jegyző Azután következett a 27 ik gyámintézeti közgyűlés Bohus Pál föesperes vázolta az elmúlt év idevonatkozó eseményeit, majd Molnár Viktor távollétét jelentet ie be, kinek helyébe Grósz Frigyes felügyelőt ajánlotta az ideiglenes dnöki tiszt betöltésére. Majd a ioespees ter­jed/tette be gondos és minden részletre kiteijedő jelen­téséf. Az évi gyűjtés összege kitelt 221 K 98 f-t, 17 K 1-7 frei több, mint a tavalyi. A 32 K 12 f segélybe a rozsnyói árvaházat részesítette, a többi kérvényeket a kerülethez terjeszteni határozta a közgyűlés. Az espe­rességi közgyűlést Grósz Frigyes nyitotta meg. Két fon­tos eseményről kíván megemlékezni. Geduly Henrik püspök e jyhízlátogatása az egyik. A legmélyebb tiszte let, szeretet hangján vázolja a föpászlo:nak az espeiős­ségben eszközölt vizitációját. Ráiru'at a püspök egyéni kiválóságaira, melyeknek birtokában a tőpásztor o'y szerencsésen és áldásosán tudta teljesíteni e nehéz mUszióját. Részletesen ismerleli azokat az áldásos ered­ményeket, melyeket e vizitáció ugy az rgyes egyház­községekben, mint maguk közölt a lelkészek között is •megteremtett s midőn hallja a gyülekezetek áldozat­készségét. Játja az általános békességet, szeretetet, jó­inlulatot, munkakedvet lelkészek és gyülekezetek kö­zött, mindezeket a püspöki látogatás eredményének tu­lajdonítja. H kedves főpásztort ezen okoknál fogva is „őszinte szívből élteti s Isten áldását kéri további áldá­sos mükölésére. Meleg szavakban emlékezik meg Bohu< Pál főésperes működéséről — s ez a második mozza­nat — aki ez évben espereskedésének 10. évét tölti be. Részletezi egyéni természetének kiválóságait, me­. lyekkel az esperesség ügyeit vezeti s a közgyűlés tag­. jainak zugó éljenzése közepette az ő további működé­sére is Istentől minden jót kiván. A tárgysorozatból ki , e nelendő ismét a föesperes jelentése, mely az egyházi élet minden fázisát gondosan öleli fel. A jelentés sze­rint a lélekszám az esperességben összesen 20855, 280 al több, mint tavaly, az egyházmegye kapott össze­23 3 son 3000 K segélyt, adott összesen 12(0 K-t, építke­zésre fordított 17000 K-t stb Bejelenti lőesperes Hoi­váth László nyugdíjazását, mely alkalomból az esp' közgyűlés nevezett lelkésznek hosszas, áldásos, lelki­ismeiel.es működésééit halas köszönetet szavaz s nyu­galmasabb éveire istentől egészséget kiván. Ezután a megürült tisztségekre ejtet tik meg a választások s a kerületi közgyűlésre a képviselők küldetlek ki. —s a. Helyreigazítás. „A budapesti avang. egyházmegye közgyűlése" cimü köziem» nyünkre vonatkozólag felkér­tek annak kijelentésére, hogy Dr. Wagner Géza egyház­megyei felügyelőt mm egyhangú ag választották meg az egyházmegyei gyámintézet világi elnöki s?( kél e, amennyiben egy egyházközségiek helyi gyámínlócte más, szinten érdemes feifiura szavazott. Szerkessgűi üzenet. A post megyéi papi értekezlet referádáját jövő számunkban hozzuk. A kiadóhivatal kérelme. Felkérjük mindazon előfizetőinket, kik a mult évi s a folyó év első felére eső előfizetési dijaikat még be nein küldték, szíveskedjenek azt haladéktalanul bekül­deni; valamint a f. év második felére eső dijakat is kérjük, hogy viszont mi is az Ev. Öiálló szerkesztésé­vel es ki ulásával járó komoly kötelezettségeinknek ele­gót tehessünk. Előfizetési ara a lap: ak lélévie G K., egész évre 12 K, vagyis maradi a regi, dacára, hogy a nyomdaköltségek újév óta ismét megszaporodtak. Pályázatok és hirdetések. Pályázat a „Klein János Samu és neje tanulmá­nyi ösztöndíj alapítvány" kamataiból alakított ösztöndíjra. Az iglói ag. hitv. ev. egyháztanács palyázatot hir­det az 1912 — 13. esetlen 1913 — 14. tanévre lolyósi­landó „Kitin János Samu és neje tanulmányi öszlöndiji a." Az ösztöndíj kétévi külföldi tanulmanyi kötelezett­ség mellett 2400 K, egy évi külföldi tanulmányi kötele­zettség mellett 1800 K-t tesz ki és az iglói ag. hitv. ev. egyháztanács á tal o.y iglói születésű, evang. val­lású, hazafias magyar érzelmű, jeles kepzeltségu hit-, illetve lelkészjelőltnek, vagy tanárjelöltnek fog adomá­nyozlatni, ki szakvizsgáját már letelte és tanulmányait Németországban, esetleg Hollandiában, vagy Angol­országban kívánja folytatni. Klein János Samu leszár­mazó! előnyben részesülnek még akkor is, ha netalán nem Igló városában születtek volna. Iglói születésü, vagy a családhoz tartozó pályázó hiányaban az ösztön­díj más — a feltételeknek kü önben megfelelő — ev. vallású, magyarországi születésű pályázónak fog oda­. Ítéltetni. A va lást, születési helyet és végzett tanulmányo­kat feltüntető okmányokkal felszerelt s az iglói ág. hitv. ev. egyházhoz intézett kéivénytk /. évi augusztus hó 1 ig alólirott egyházi és iskolai felügyelő címére kül­dendők. Iglón, 1912 július hó 1-én. Dr. Wab<r Gyula sk., A/ünnich Kálmán sk., cv, lelkész . 1 — 1 m. k. udv. tan., eyyli. és isk. felüg y. Káplánt keresek. Évi javadalmazása 1600 K és lakás. Bővebb tájékoztatást szívesen ad Rozsnyón, l9l2. julius 1. 1 — 1 Terray Gyula, föesperes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom