Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-05-11 / 19. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 szavunknál a Jézus nevét vegyük ajkainkra, de igenis azt, hogy minden szavunkból kiérthető, kiérezhető, minden járatunkból, cselekedeteinkből nyilvánvalóvá legyen, hogy a Krisztus ól szivünkben és hogy a mi szeretetünk csak visszfénye az ő szeretetének, alázatosságának, békességes tűrésének, irgalmasságának. Még pedig azt a Jézus Krisztust értjük itt, akit az evangéliumokból ismerünk, nem pedig ol an Krisztust, amilyent a modern liberális „protestánsok" megkonstruálni akarnak. Mint kiválóan magas álláspontot jelölik a dogmák nélküli keresztyénsóget. Erre az álláspontra helyezkednek ők. Félő azonban, hogy a dogma alatt egészen mást értenek, mint amit a tudomány és az egyház ért alatta. Minden keresztyén egyháznak meg van a saját dogma tikája, tehát vannak sajátos dogmái is, amelyek megállapítják a különbséget közte és más egyházak között. A dogma az egyház alkotása. Mint ilyen a történelem folyamán alakult emberi mii. Lehet benne hiány, lehet tévedés, ha az egyház ilyent felismert, pótolhatja a hiányt, helyreigazíthatja a tévedést; szóval a dogmán változtathat, ahol annak szükségét látja. A dogmatika „docta et subtilis expositio placitorum in ecclesia receptorum." (Buddens: Instt) A modern liberális protestánsok nem kívánnak dogmákon javítani, nem is jelölik meg a felfogásuk szerint hiányos, vagy téves dogmákat, hanem a dogmák nélküli kereszténység hangoztatásával minden dogmát egyszerűen elvetnek. Azt mondhatnók erre, hogy nem tudják mit cselekszenek, hogy a dogma fogalma iránt nincsenek tisztában, hogy a dogma alkotással járt, mélyreható és sokszor nagyon is heves küzdelmekről tájékozva alig lehetnek, mert különben annyira fitymáló hangon nem szólhatnának a dogmákról. Ugy látszik azonban, hogy ők magokkal a dogmákkal édes keveset törődnek ós a dogmák cimén támadásaikat oly alapigazságok ellen irányítják, amelyek nem is dogmák. Ők nyilvánvalóan a szentírásban foglalt hitigazságokat és üdvtényeket is a dogmák színvonalára leszállítják, mintha azokat is az egyház alkotta volna, mig a valóságban éppen azok alapján alakult meg maga az egyház. Ahány keresztyén egyház vagy felekezet van a szentírás alapjáról egyikök sem akar letérni. Mindegyikben a szentírás a legelső norma credendorum et docendorum. Még az unitáriusok is hiszik és vallják a Krisztus szentlélektől való fogantatását, feltámadását és mennybemenetelét. (Hase: Hütt, rediv. XII. kiad. 142. 1.) Az egyház által alkotott dogmák a szentírásban foglalt alapigazságokból ós üdvtényekből, mint axiómákból nőttek és fejlődtek ki. Egyedül a szentírás lehet bármely dogmának, vagy dogmatikának 'mértéke, megitélője, correctivuma. „Az ige kőszálként megáll, megszégyenül, ki bántja." (Das Wort sie solen lassen stehn und kein Dank dazu haben) A modern liberálisok axiómája ellenben az, hogy az előttük ma is ismeretes természeti törvények a mérvadók mindenek megítélésére, ami ezeknek a keretébe nem illeszkedik, az lehetetlen, az se most nem történhetik, sem soha meg nem történhetett. Ami a bibliában csudának van feltüntetve, az vagy költött mese, vagy félreértett, félremagyarázott, valósággal azonban egészen természetesen megtörtent dolog volt. Igy azután a Jézus Krisztus születéséről, feltámadásáról, megdicsőüléséről szóló történetek mesék, az általa tett csudák a rajongó együgyűség által jóhiszemüleg, vagy szándékosan a szertelenségbe felfokozott, de magukban véve az előttünk is ismeretes természeti rend szerint végbe ment dolgok. Jézusból nem hagynak meg többet, csak a kiválóan bölcs és oly tiszta életű tanítómestert, akit még esküdt ellenségei eem voltak képesek a bün gyanújával megszeplősíteni. Ha mi azt állítjuk, hogy hisz éppen ez a csudákcsudája, amely az evangéliumokban foglalt többi csodás történeteket előttünk a természetesség színében láttatja és ők ezért gúnyolódnak, az még hagyján. De ha azok a modern protestánsok azzal gyanúsítják papjainkat, hogy amennyiben értelmes ós felvilágosodott emberek, ők is velük egy nézeten vannak, olyanokat hirdetnek, amiket maguk se hisznek, kénytelenek is vele, mivel hi-zen papi állásuk után van kenyerök; a többiek pedig a tudomány haladásától elmaradt, a közép or homályában megcsökönyösödött orthodoxok a múltból rájuk maradt és régen elavult tételeken rágódnak, kérődznek, anélkül, hogy saját egyéni meggyőződésük volna, az talán mégis merész gyanúsítás, hogy ne mondjam — a világ előtt meggondolatlanul hirdetett vakmerő rágalom. E szerint tehát papjaink vagy jobb meggyőződésük ellen prédikáló képmutatók, vagy pedig saját meggyőződés nélkül szűkölködő — sit venia verbo — beszélőgépek volnának. Ha ebben igazuk van a jó liberálisoknak, akkor szó se legyen róla, hogy a papoknak jobb javadalmat kellene biztosítani. Képmutatóknak beszélőgépeknek az a javadalom is sok, smi most van. Az oly enyhítő megjegyzés, hogy az uj dogmagyártás kora még nem érkezett el, tehát egyelőre meg kell hagyni a régieket, maradjon meg egyelőre a képmutató képmutatónak, a beszélőgép beszélőgépnek, mit se változtat a dolgon. Nekünk ma van szükségünk papokra, akik szivük szerint és teljes meggyőződéssel prédikálják az élő Krisztust, és életükben teljes odaadással gyakorolják a Krisztusi szeretetet. A szeretetet hirdetik ugyan a liberálisok is, még pedig sokszor oly hangon, mintha éppen csak ők volnának a szeretet letéteményesei, mig a dogmás keresztyénségben a máshitüek, másvéleményüek irányában a szeretet helyett inkább a gyűlöletet szítanák. Pedig higyjók meg, hogy az úgynevezett orthodoxok sokszor a liberálisoknál jóval liberálisabbak. Hite, véleménye, akár hitetlensége miatt senkit sem bántanak, se nem ócsárolnak. Ott áll előttük a Pál apostol példája, aki a hitetlen Saulból lett Krisztus evangéliumának legbuzgóbb hirdetőjévé. Hátha ugyanaz a Krisztus a mi liberálisainkat is egy Damaszkusz felé vezetné ós küldene hozzájuk egy hivő Anániást, hogy uj világosság látására megnyissa szemeiket?! Csak az ellen kell állást foglalnunk, hogy akikben az evangeliumszerü Jézus Krisztusban való hit megingott, ne vállalkozzanak az egyházban a csalhatatlanság színével oly kifejezett célzatú szereplésre, amelylyel a hívőket hitökben megingatni törekeszenek, de különösen, hogy ne gyanúsítsák azokat képmutatással, akik evangelikus keresztyén egyházunkban az evangeliumszerü Krisztusban hisznek és e hitükről vallást is tesznek. Higyjék meg azt is, hogy szkeptikus elmélkedésekkel nem léphetünk sem a betegek, sem a haldoklók ágyaihoz, sem a nyomorultak hajlékaiba, ha fájdalmakat enyhíteni, vigasztalást nyújtani, reménységet ébreszteni aksrunk. Csak ha az élő Krisztus nevében térünk be hozzájuk, akkor tapasztalhatjuk másokon is, önmagunkon is, hogy a Krisztus evangeliuma Istennek hatalma, minden hívőnek üdvösségére van. Ha a bünt és a halált kikapcsolhatnók elmélkedéseink láncolatából, akkor igenis boldogulhatnánk Krisztus nélkül is. De ameddig az emberi élet gyámoltalan^ gyarló, nyomoruságteljes volta e kettőnek kikapcsolá-