Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-30 / 13. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 Básták utódai majd a hadseregben is elvégzik ugyanazt. Hiszen nem lehetne nekünk protestánsoknak egy szavunk sem, ha a kath. egyház csak arra törekedne, hogy a hadsereget is belevonná pastorisációja körébe, ott is igyekezne a hitéletet mélyíteni, egyszóval a saját egyházához tartozó katonaságot akarná egyházilag ellátni De arról úgyis gondoskodva van, hiszen minden ezrednek, minden katonai iskolának megvan a maga pátere, akinek nincs más dolga, mint erről gondoskodni. Tehát nem ez lehet a cél a „lelkigyakorlatok" behozásával, banem csak az, hogy a hadsereget a jezsuiták kezébe adják, akik ott vallási gyakorlatok ürügye alatt kath. propagandát űznek. Érzik odaát, hogy felülről mindenképen kedveznek nekik, hogy az államgépezet hatalmas apparátusa csak nekik szolgál. Egy név az, amely felszabadította mindezen sötét hatalmakat, az éjfél lovagjai megint megkezdték gyilkoló és mérgező munkájukat, csak az árnyuk lebben szemünk előtt, de érezzük, hogy megint itt vannak és dolgoznak vakondok módjára, mindent aláaknázva, mindent behálózva és ha lehetséges, mindent hatalmuk alá hajtva. Egy névben bizakodva indulnak el újra és természetesen első sorban a hadseregre vetik tekintetüket, mert ez a múltban is olyan nagy szolgálatot tett nekik. Sőt emlékeznek még a dragonádokra, mikor a dragonyos katonák szuronynyal segítették őket a „cogite intrare" elv megvalósításában. Eddig is kényszeritették a protestáns katonákat a kath. misékre, semmibe véve hazánk törvényeit, ezentúl pedig kényszeríteni fogják őket a lelki gyakorlatokra. Beleviszik a hadseregbe azon meggyőződést, hogy felülről csak a kath. vallást ismerik, aki haladni akar, az csak ugy haladhat, ha az „állam-vallás" tagja, aki előbbre jutni akar, csak misén és lelkigyakorlatokon át juthat előbbre. Amit a páterek nem mernek megtenni, megteszi helyettük a katonai disciplina. A feljebbvalónak egy intése kell, hogy parancs legyen annak, aki hallja. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy lássuk, miként dolgoznak a túloldalon és mire várhatunk még. Schrödl. A zsinati bizottság munkálatai. A mult héten tartott zsinati bizottsági üléseken az egyházi alkotmány V. részének (háztartás) módosítása és kiegészítése tárgyában készített albizottsági javaslatot vette tárgyalás alá és pedig azért ezt, mert a II. ós III. rész (közigazgatás) módosítása és kiegészítése tárgyában készített albizottsági munkálatot már előzőleg letárgyalta, mig az E. A. IV. részének (iskolaügy) tárgyalásába az előadó távollétében nem bocsátkozhatott. Jelen voltak az összes kerületi elnökségek továbbá Dr Meskó László, Münnich Kálmán, Sztehló Kornél, Szelényi Aladár (mint jegyző,) Kéler Zoltán, Haviár Dániel, Veres József, Gyürky Pál, Terray Gyula, Lavota Kornél, Kund Sámuel és Jau.-z Vilmos mint előadó. A tárgyalás szakaszonként folyt. Az eiső cim (általános határozatok) alatt főként az egyházi alapítvány fogalmának körvonalozása okozott gondot, mert a bizottság a kormány beavatkozási szándékaival szemben volt kénytelen vedekezni. Fontos megállapodás volt továbbá Dr. Kéler Zoltán indítványa alapján az egyházi épületek becsles által megállapított teljes értéke szerint leendő tüzkáibiztositásra vonatkozó kötelezettség kimondása és az alapítványi tőkék lehetőleg állampapírokban leendő elhelyezése. Legnagyobb vitát, másfél napi tárgyalást indított elő a 243 §. (A rendes lelkész illetménye) A vitában a bizottság minden tagja ismételten is részt vett. Sztehló azon indítványával szemben, hogy már most törvényhatóságilag mondassék ki a 2400 kor. alapfizetés és 6 izben 200—200 kor. ötödéves korpótlék kötelező volta, s ennek fokozatos biztosítására az egyetemes lelkészfizetési alap felhasználása: súlyos aggodalmaikat fejezték ki a bizottság tagjai; viszont azonban a korszerű rendezés szükségének gondolata elölt mindannyian meghajolva, a kongrua törvénynyel, a korp >tlék rendszerrel, és a várható állami segéllyel vonatkozásban a legszétágazóbb javaslatokat adták be. Ezen javaslatoknak mintegy kiegyeztető öszefoglalása az eredetileg elnöki uton előterjesztett, majd a tiszai egyházkerület elnöksége által magaévá tett és végső szövegezésében az egész bizottság által elfogadott következő törvényjavaslat: 243. §. Az 1898 évi 14 t. cz.-ben biztosított lelkészi fizetés kiegészítésre való igény érintetlen fenntartása mellett a rendes lelkésznek hivatala után járó évi összes illetménye — tisztességes lakáson, kerten és a megállapított stólán kivül — 1600 koronánál kisebb nem lehet. Addig is mig ez megtörténik, a lelkészeknek — figyelemmel a megváltozott életviszonyokra — a meglevő anyagi erőkhöz mérten leendő segélyezéséről az egyetemes közgyűlés egy segély alap létesítése által gondoskodik, a segélyezés módozatait és feltételeit szabályrendeletileg állapítván meg. Pontos meghatározást nyert a zárszámadásilag mutatkozó jövedelem fölösleg felhasználása. (A felesleg a következő év költségvetéseinek első bevételi tételeként illesztendő be.) Ismét hosszabb vita indult meg az egyházi adózási rendszer kérdésében s konstatálnunk kell, hogy a bizottság többségének véleménye a református egyházban bevett degressiv adózási rendszer körül alakult ki. Érdekes ujitás az eddigi kettős alap helyett a hármas adózási alap felvétele, nevezetesen: a fejadó, az osztályadó és a százalékos adó. Helyeseljük mind-